Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-291

212 A nemzetgyűlés 291. ülése 192, 2. évi január hó 18-án, szerdán. került sovány sertés láhizlalva 40 K-s áron került piacra. Ennek a helyzetnek eredménye elsősorban az a nagy pusztítás volt, ami itt a növendékállatok elprédálásában nyilatkozott meg, mert hiszen a tenyésztők vonakodtak felnevelni a borjukat és pedig azért, mert abban a hitben voltak, hogyha felnő, nem fog annyit érni. Ëp igy a szopós malac is, amely azelőtt csak kivételes alkalommal került a gazda asztalára, egyszerre a legközönségesebb élelmicikk lett a piacon. Ez a körülmény mindenesetre nagy olcsóságot idézett elő a húspiacon, de ha számításba vesszük, hogy annak idején majd a szükségtelenül elprédált borjú és malac helyett egy igás ökör, tehén vagy hizó sertés fog hiányozni a piacról, ez mindenesetre nagy zökkenést fog előidézni a gazdasági termelés és a fogyasztás terén. Már pedig ez be fog következni. Amikor a kivitel újból megengedtetett, a hizott sertés-árak is emelkedni kezdtek, ami arra ösztökélte a gazdákat, hogy tenyészállataikat is hizóba állították, és miután a sovány sertés ára olcsó maradt, a vállalkozók és hizlalók is kedvet nyertek — bízván a kivitelben — a hizlalásra. Az eredmény azonban annál keservesebb lett, mert a kihizott sertéseket és a nagy takarmányinség miatt csak félig hizott sertéseket, amikor a piacra kerültek — nagy tömegben szállították ezeket a fővárosi piacra — a fogyasztás és a szalámi-gyárosok nem tudták felvenni, aminek következtében a sertésárak nagy mértékben estek, úgyhogy a félig hízott sertés ma Budapesten 70, vidéken pedig 50 K árban kel el. Ezek a kényszereladások igen tetemes károkat okoznak nemcsak a gazdaközönségnek, hanem a vállalkozóknak, hizlalóknak is, és ha ez az állapot tovább tart, katasztrofális eredménnyel járhat egész sertéshizlalásunkra és állattenyésztésünkre. Ennek az állapotnak a fentartása a fogyasztóknak sem érdeke, mert hiszen a mostam nagy bőségre következni fog majd ennek a böjtje is, és majd a tavasz és a nyár folyamán nem lesz hizott sertés. A helyes, a céltudatos élelmezési politikának be kell látni, hogy semmiféle termelési ágat nem lehet biztosítani, hanem annak jövedelmezőségét, rentabilitását kell biztosítani, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Ugyancsak ezt a politikát láttuk érvényesülni a baromfitenyésztés terén, amelyet különösen a kisemberek kultiválnak nagy mértékben, mert hiszen az nem nagy befektetést igényel. Amikor ezek a kisemberek csalódtak a zöldségtermelés jövedelmezőségében, akkor a nagyban való baromfitenyésztésre vetették magukat, és épen akkor, amikor a baromfinak nagy tömegei kerültek a piacra, következett be a baromfikivitelnek is a betiltása és azok a kisegzisztenciák kénytelenek voltak olcsón elvesztegetni a baromfiakat, mert hiszen a drága takarmány rendelkezésükre nem állott ; azután pedig, mikor a kivitel újból megengedtetett, ismét a közMviteli részesedésekben az államnak ezentúl nagyobb mértékben kell részt vennie és a kivitelt a belföldi piac szabályozása érdekében továbbra is ellenőriznie kell. Ebben a kijelentésben bizonyos ellentét van, ami könnyen aggodalmat kelthet, mert azzal, hogy itt a kivitel megszorításával a belföldi piacot olcsóbbá tesszük, nagy mértékben ártunk azoknak a kereső osztályoknak, amelyek ezt a belföldi piacot ellátják. De ezzel megnehezítjük a termelést is, mert megakadályozzuk azt és a termelés jövedelmezőségét gátoljuk az ilyen intézkedésekkel. Azt el kell ismernünk, hogy a kivitelt szabályozni és ellenőrizni kell már csak azért is, mert igen sok közszükségleti cikktől elestünk a békeszerződés rendelkezései következtében és ezeket most rekompenzációs utón kell beszereznünk. Azt is el kell ismernünk, hogy az ország mai helyzetében szüksége van az államnak a kiviteli illetékekre és a haszonrészesedésre, de az az ellenőrzés, amit az állam a kivitelnél gyakorol, nem terjedhet odáig, hogy lehetetlenné tegyük vele az országban a termelést és lehetetlenné tegyünk vele minden becsületes vállalkozást. A kivitel lehetetlenné tétele és megakadályozása csak ideigóráig szül olcsóságot, mert hiszen a szállításban csalódott termelő vonakodik majd azt a termelési ágat, amelyikre ráfizet, tovább kultiválni és forszírozni. Ennek a politikának eredményei már ma is kézzelfoghatóan látszanak. Csak vissza kell mennünk a múlt esztendőre, amikor a nem eléggé jövedelmező szemtermelés helyett igen sokan és pedig nemcsak a nagybirtokok, de kis exisztenciák is a zöldségtermelésre vetették magukat, aminek következtében a kerti vetemények és zöldségnemüek oly nagy mértékben kerültek piacra, hogy a piac azt felvenni nem tudta és a. termény a kivitel hiányában megsemmisült, elpusztult. Láttuk itt a Dunaparton az uborka-hegyeket, amelyeket végül a Dunába hánytak, a vidéken pedig sertések és juhok ették fel a túltermelés eredményét : a sok káposztát, paradicsomot és uborkát. Ennek következménye pedig a folyó évben a termelés csökkenésében mutatkozott meg, ami azután a zöldség és a konyhakerti vetemények terén beállott drágaságot eredményezte. Ugyanez volt a helyzet az állattenyésztés terén is. A háború, a kommunizmus és a román megszállás után állattenyésztésünk nagy lendületet vett, de a nagy szárazság és a takarmányhiány folytán oly árzuhanást eredményezett a valutája vitási politika az állatárak terén, hogy majdnem tízszeresére csökkent le az állatok ára, amit nagyrészt el lehetett volna kerülni, ha a kormány idejében megengedte volna a kivitelt. De a kivitel már csak akkor engedélyeztetett, amikor az állatárak már nagyon alacsonyak voltak és igy a gazdák kénytelenek voltak felesleges állataikat potom áron eladni, aminek következtében a kivitellel járó haszon a kiviteli engedélyesek zsebébe került. A kivitel hiányában a sertésárak is annyira estek, hogy a kilogrammonkénti 150 K-s áron hizóba