Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-291

206 A nemzetgyűlés 291. ülése 192, én csak birálatot gyakoroltam az ellenzék magatartása felett. Egyébként pedig csak egy kijelentésre szorítkozom. Szilágyi Lajos t. képviselőtársam politikai magatartása felett a választókerülete, a berettyóújfalui kerület legközelebb Ítéletet fog mondani. Bródy Ernő: Magyarország fog Ítéletet mondani ! Berki Gyula En abban az Ítéletben megnyugszom ! Szilágyi Lajos : Én is megnyugszom a sarkadi kerület ítéletében ! Elnök: Huszár Elemér képviselő urat illeti a szó. HUSZár Elemér : T. Nemzetgyűlés ! Elsősorban a kormány programmjával kell foglalkoznom. A második Bethlen-kormány programmot adott a nemzetgyűlés hátralevő rövid idejére, amely alatt ezt a programmot megvalósítani majdnem lehetetlenség. Nem tudom a ministerelnök úrról azt a naivságot feltételezni, hogy programmját ez alatt a rövid idő alatt, amely még a nemzetgyűlés élettartama, tényleg megvalósítani akarná. Magában a kormányban csak egy-két személyi változás történt ; az sem a legszerencsésebb ; ebből csak a pénzügyminister ur személyét veszem ki. Mindazok, akik gátját képezik az egységes munkának és eleve megakasztják azt, hogy a nemzetgyűlés egységes munkát végezhessen, mindazok a személyek a kormányban maradtak. Ezek közt a legelső helyet foglalja el a ministerelnök ur az ő Fregoli-szerepében. (Ugy van! Derültség bálfelöl.) Ennek dacára kijelentem, hogy nem akarok nehézségeket okozni a kormánynak, hogyha közigazgatási, pénzügyi, közgazdasági vagy kulturális feladatok megvalósítását célozza, mert ebben nézetem szerint magyar és magyar közt különbség nem lehet. A legnagyobb bizalmatlansággal viseltetem azonban a ministerelnök ur iránt a legutolsó negyedévi szereplése miatt. Megszavaztak itt egy rongy békét, amely megölte régi hazánkat, koldusbotra juttatta nemzetünket. Ez a nyomorúságos béke legalább a megnyomorított kis Magyarországnak biztosított állítólagos függetlenséget. De mit láttunk a legutóbbi eseményekkel kapcsolatban ? Azt láttuk, hogy ez a ránk erőszakolt béke épen ellenségeink által tétetett semmivé. Semmivé tették pedig az által, hogy nem tartották be annak határozmányait. Avagy kérdem, micsoda erkölcs az, hogy midőn nemzetközileg biztosított béke révén meg van belügyeimben a teljes önállóságom, mégsem rendelkezhetem szabadon saját belügyeimben ? Kinek van joga ahhoz, hogy ha őfelsége, az első magyar ember, megjelenik népe között, őt innen Magyarországról ki dirigél ja ? De tovább megyek. Lehet-e elképzelni még egy olyan szervilis kormányt a világon, amilyen volt ez, amely legdühöngőbb ellenségeink legelső parancsszava előtt a legmélyebb alázattal hajtott fejet, és akkor, amikor bujdosó királyunkat követelték ki, szinte túlhajtott előzékenységgel sietett kiszolgáltatni azt az uralkodót, akinek a sze'. évi január, hó 18-án, szerdón. rencsétlenségével csak a magyar nép szerencsétlensége mérhető össze. (Ugy van ! half elél.) Kérdem, hol van itt a morális alap, hol van itt a politikai erkölcs. Csak arra vagyok bátor emlékeztetni a t. ministerelnök urat, hogy a török szultánban, amikor a győzelmes Bécs a passarovitzi békepontok között kívánta a bujdosó Rákóczi kiszolgáltatását, volt annyi önérzet, hogy kijelentette : Inkább a fél karomat vágatom le, de Rákóczit kiadni nem fogom soha, mert ezt kívánja tőlem nemzetem önérzete és férfiasságom. Emlékeztetem továbbá a ministerelnök urat arra, hogy amikor Kossuth Lajost, nagy bujdosónkat, nem csak az osztrák, hanem az orosz kormány is együttesen kikövetelte, Törökország másodszor is azt mondotta, hogyha kell háborúba megy, de Kossuth Lajost nem adja ki soha, mert nem tartja összeegyeztethetőnek nemzeti becsületével. (Ugy van ! ügy van ! balfelől.) Ezzel szemben nálunk mi történt ? A ministerelnök ur mondott Pécsett egy beszédet, amelynek minden szavát aláírom s ebben kijelentette, hogyha megszűntek az akadályok és a király hatalmát gyakorolhatja, nemcsak joga, de kötelessége is ezt a hatalmat átvenni. (Ugy van ! balfelől.) Most már kérdem, nincs-e joga a koronás királynak megítélni azt, vájjon átveheti-e a hatalmat, vagy sem ? Azt hiszem, hogy legalább is egyik részről joga van ezt megítélni. Kérdem, ki áll forradalmi alapon ? Az-e, aki Bethlen István pécsi beszédjét követve, királyának parancsait teljesítette, vagy az-e, aki a magyar kormány parancsára a királyt hatalmának átvételében meggátolta ! Ha az elsők lennének a forradalmárok, akkor ezek vezérének én a pécsi Bethlen Istvánt kell hogy tekintsem, mert ezeknek a hibájuk az volt, hogy a szent korona iránti hit és tisztelet megmaradt bennük és hittek a pécsi Bethlen Istvánnak. De mit csinált a kormány tovább ? Amikor megjelenik köztünk a bujdosó magyar király, biz va a magyar nemzet ezer esztendős hűségében, jön a kisentente és a magyar kormány legelső gondja, hogy legveszettebb ellenségeinknek a legszolgaibb készséggel szolgáltassa ki a legelső magyar embert. T. Nemzetgyűlés ! Nem találok méltó szavakat, hogy kifejezést adhassak felháborodásomnak a minden hagyományainkat, jó hírnevünket, tisztességünket és férfiasságunkat megcsúfoló szolgai alázatosság miatt. (Helyeslés balfelől.) Mert ha már fizikai erővel nem tiltakozhattunk, akkor nemzeti becsületünk megkövetelte volna tőlünk, hogy legalább is az irott jog erejével tiltakozzunk. Midőn tehát konstatálni vagyok kénytelen ezt a mélyen elszomorító tényt itt a nemzetgyűlés szine előtt, figyelmeztetni szeretném a hatalom birtokosait, hogy egy elbukott nemzet csakis erkölcsi alapon állhat ismét talpra. Egy nemzet csak ugy remélheti feltámadását, ha minden egyes polgára érzi, hogy a törvény ereje egyenlően kötelez mindenkit, ám a törvények szükség esetén egyenlően sújtanak is le mindenkire. Az egyenlő mér-