Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-290

À nemzetgyűlés 290. ülése 1922, évi január hó 17-én, kedden. 165 Friedrich István : A pénzügyminister ur, ez a .mintaszerű bürokrata, aki valószh üleg a legna­gyobb mértékben tiszteli a töxvényt 3 nem veszi észre, hagy a mai rettenetes közgazdasági állapo­toknak egyik legfőbb okozója ez a dühör gő uzsora. Mert tűni azt, a pénzügyministeri székből, hegy Magyarországon a bankok szegény, megszorult emberektől . . . Sándor Pál : És az állam is ! Friedrich István : . . .iparosoktól, kereskedők­től 40%-ot hajtsanak be, ez — mit mondhatnék egyebet ? — kétségbeejtő. (Igaz! TJgy van! bal­felöl.) Talán ezeknek a bankoknak bizonyos hálá­val tartozik a pénzügyminister ur ? Talán nem tudja magát egészen emancipálni tőlük ? Lehet­séges, de mindennek van határa, tisztelt minister ur. Itt konszolidációról, egy szebb jövőről, 'jog­rendről beszélni — és ezen nem a sokat emlegetett jogrendet, hanem a belsőt, közgazdasági jogrendet értem (Felkiáltások a középen : Egyik sincs meg !) — mindaddig nem lehet, amig naponta kisebbítik az értékmérőt és tűrik azt az uzsorát, amely ma az egész világon példátlanul áll. Ez tehát meddő politika. Sándor Pál : Az állam a legnagyobb uzsorás ! Friedrich István : És hogy a pénzügyminister ur közgazdasági életünknek épen ezt a legkétségbe­ejtőbb momentumát átugrotta, engem ez is nyug­talanít. Mert ne felejtsük el, hogy valamennyien, akik a közgazdasági életben szerepelünk, nem vál­lalkozhatunk szivesen arra, hogy a bankokkal szemben ilyen hangot használjunk. Hiszen nem­csak a megszorult kisemberek fizetnek ilyen adó­kat. És itt bátor vagyok reflektálni Orbók Attila felszólalására, aki a szemére vetette a kormány­nak, hogy bizonyos iparágakat a védővámokkal még mindig támogat, holott Magyarországon van 250.000 iparos, munkás és tisztviselő és hogy talán ezek kedvéért drágítja a kormány a többi hét millió megélhetését. Mondom, nemcsak a kisem­berek fizetnek ilyen adókat, hanem a gyárosok és a vállalkozók és a kereskedők is, ugy hogy kép­viselőtársam óriási tévedésben van s nem is lelki, nem is szellemi, hanem valósággal fizikai fájdal­mat okozott nekem azzal, .hogy végig kellett hall­gatnom azt, amit erre vonatkozólag mondott. Mert aki ma azt hiszi, hogy a gyárosoknak jó dolguk van, az nagyon téved. Ma Magyarország összes gyárai a legsúlyosabb válsággal küzdenek, és miért ? Azért, mert az országnak olyan kor­mányzata van, amely naponta kisebbíti az érték­mérőt, felhigitja a pénz minőségét s mert a bankok, amelyeknek kezében ma már ott vannak összes iparvállalataink, csaknem kivétel nélkül, ilyen horribilis adókat követelnek. Soha nem mutatott a magyar közgazdasági élet ilyen hatalmas tőke­koncentrációt, mint most. Nem az a legsürgősebb, amit a ministerelnök ur mond, hogy el kell válasz­tani a politikai pártélet színaranyat a salaktól. Helyes, tegye meg, de más baj van a közgazdasági életben. Itt kell először elválasztani a színaranyat 8, salaktól. Végre meg kell magyarázni intelligen­ciánknak is, hogy hiába vár, hiába reméli, hogy ez az állam el tudja tartani intelligenciánk nagy részét. Az az intelligens ember, aki bárminő okból bajba kerül, mit csinál ma ? Szaladgál a képviselők­höz, szaladgál a minister urakhoz protekcióért, állásért, támogatásért. Mindenki állást keres, min­denki támogatást keres és ezt az egyedüli mentő gondolatát mindenki az állam, szekeréhez akarja kapcsolni. Be kell végre látni, hog)?- ma a legrcsz­szabb fizető az állam (TJgy van ! Ugy van !) mert -az állam napról-napra rosszabb bonokkal fizeti a saját tisztviselőit, az állam az, amely mindig ke­vesebbet és kevesebbet ad a tisztviselőknek. Miért tolakszik mégis annyi intelligens ember az állam védő szárnyai alá ? Helyeslem, amit Orbók Attila mond. Vannak igenis, olyan tisztviselők, akiknek vagyonuk van, de amellett állásban vannak és húzzák a tisztviselői fizetést és teljes joggal vagyo­nuk jövedelmét is, húzzák a képviselői fizetést is. Ez, igenis, kritika tárgyává tehető .. , (Felkiáltá­sok balról : Előlépnek !) Somogyi István : Némelyiknek a papája is előlép, pedig már régen nyugdíjban van ! (Fel­kiáltások : Ki az ? Mikovínyi '!) Friedrich István : Ezt arra felhasználni, hogy még a hivatali állásomban is egy fokkal feljebb menjek, nem tartom méltányosnak azzal a szeren­csétlen állampénztárral szemben, és nem tudnám mentalitásommal összeegyeztetni. Még valami hiányzott a pénzügyi expozéból. Azt a döcögő, azt a lassú, minden iniciativát meg­akadályozó és csak az írószerek hatalmas tömegeit fogyasztó rettenetes bürokratizmust le kell szállí­tani arra a nívóra, mely a mai szegény csonka Magyarországnak megfelel. Én egy példát fogok elmondani, mely nagyszerűen illusztrálja, hogy e téren mennyire betegek vagyunk. Mielőtt ezt meg­tenném, arra is felhívom figyelmét a t. kereskede­lemügyi minister urnák, akinek szaktudásáról én számtalanszor meggyőződtem és akinek személye iránt a legnagyobb tisztelettel viseltetem, hogy ezt az országot csak ugy lehet megmenteni, ha a mai bürokratikus útról áttérünk az úgynevezett nagy­vállalati rendszerre. Amerikában vannak vállala­tok, amelyek sokkal nagyobb forgalmat bonyolí­tanak le egy évben, mint az egész magyar köz­gazdasági bagatell-forgalom. De ezeknek egész apparátusa sokkal, de sokkal kisebb, mint a ma­gyar bürokrácia. Nem államtitkárok kellenek en­nek a csődbekerült államnak, nem annyi minister és főispán, hanem igazgató, vezérigazgató, munka­vezető. Somogyi István : Akkor Pekárral mit csinál­nak Ï (Derültség.) Vázsonyi Vilmos : Összekötő lesz ! Kineve­zik az összekötő vasúti hidhoz ministernek ! (De­rültség balfelöl.) Friedrich István : Én azonban nem hibázta­tom az egész intelligenciát, mert gyönyörű példá­kat látunk nap-nap után, és én meghajlok és le­emelem a kalapomat azok előtt, akik műveltségűk­kel, tanulmányaikkal, okleveleikkel leszállnak a

Next

/
Oldalképek
Tartalom