Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-290

150 A nemzetgyűlés 290. ülése 1922. évi január hó 17-éft, kedden. Csehország, amely tavaly és tavaly előtt Magyarországon szerezte be borszükségletét, az idén retorzióképen megtiltotta a Magyarországon való bor vásárlásokat és nem engedi meg, hogy a magyar bort Magyarországról bevigyék. Ilyenformán azután a magyar bor nagy része ittmaradt ; egy részét az osztrák ügynökök összevásárolták — vámpénzt fizetve bevitték Ausztriába, Ausztriából azután kétszeres és hárcmszDros áron vitték át Csehországba. Természetesen ezáltal a magyar gazdatársadalom — nem akarok sokat mondani és majdnem egy milliárd erejéig károsodott. Kérdezem én, érdemes volt-e a magyar zománeárugyár pár milliós hasznáért a magyar gazdatársadalmat egy milliárd károsodásnak kitenni. Ha valaki esetleg kisgazdaellenes is és ellensége az agrárirányzatn.ak, talán az is koncedálja, hegy ha a kettő közül kell választani, hegy vaj jen a magyar gazdatársadalomnak, a földmiveseknek kezében legyen-e az a milliárd, vagy pedig az osztrák ügyr ökök kezében, mondom, azt hiszem, az is azt fegja mondai:i, hogy mégis csak helyesebb, ha benn az országban a kisgazdatársadalomnak helyzetét javítja meg anyagilag a borüzlet. T. Nemzetgyűlés ! Ha általában végignézek az egész vonalon, azt látcm, hogy az ország oly kereskedelemügyi politikát folytat, — és nem zárkózhatom el az elől, ha a kormányt támogatom is, hegy kételyeimet, kritikámat el ne mondjam — oly kereskedelempolitikai irányzatot folytat, mely egyrészt a valuta lerontására, másrészt pedig közvetve és közvetlenül az élet megdrágulására vezet. Hegy pár példát hozzak fel, itt van a 10%-os luxusadó. Rendben van. Én nagyon helyeslem, nem a 10%-os, de akár a 100%-os luxusadót is, ha pezsgőről, selyemharisnyáról, vagy nem tudom miről van szó, a luxusadót azonban kivetették a közszükségleti cikkekre, kivetették a hivatalnokok élelmiszereire, kivetették a gyári munkásnak szükségleti cikkeire is, mosdótálakra, a csésze feketekávéra ; mindezt luxuscikknek min ősitették. Emiitettem, hogy a vámfelpénzek mennyire megdrágítják az árucikkeket, mennyire lehetetlenné teszik, megbénítják a szabadkereskedelmet. Erre vonatkozólag csak egypár példát akarok felhozni, amelyek igazolják, hegy 17%-tól 400%-ig drágítják meg az egyes iparcikkeket a vámfelpénzek, így pl. a kávét 34.6%-kal, a teát 87%-kal, a harisnyát 75%-kal, a ruhakapcsot 268%-kal, -$- erre ugyan nincs nagy szükség, mert a mai divat nem ismeri a kapcsokat, hiszen teljesen dekoltáltan járnak a hölgyek — az ollót 236%-kal, a kanalat 336%-kal, a konyhakést 350—492%-kal drágította meg a felpénz, nem tudom micsoda címen, luxuscikk, vagy pedig megint a gyáripar védelme címén. Hogy azonban ne méltóztassék azt hinni egy pillanatig sem, hogy én talán elfogult vagyok és a gyáriparnak ellensége, mert nem vallana ez szociális érzékre sem, hiszen a gyáriper fejlettsége szorosan összefügg a munkásság viszonyaival is, kijelentem, hogy én azért is vagyok a szabadkereskedelemnek hive, mert meg vagyok győződve róla, hogy a magyar gyárak az ilyen védővámrendszer nélkül is talpra tudnak állni, ha ez a protekciós rendszer megszűnik . . . Friedrich István : Átmenetileg szükséges ! Orbók Attila : . . - mert meg van a lehetőség rá, hogy olcsóbban termeljenek. Sőt kijelentem, hogy a magyar gyáraknak módjukban van a technikailag jobban felszerelt nagy külföldi gyárakkal szemben is felvenni a versenyt épen a munkabérviszonyok miatt. Szabó István (sohorópáthai) : Rossz valuta mellett olcsó munka ! Orbók Attila : A rossz valuta mellett a munkabérek aránylag alacsonyak. Ha egy amerikai gyár kénytelen nyers anyagért ezer dollárt fizetni és 500 dollár munkabéit, és előállít ebből 2000 dol1 írért értékesíthető árut. akármilyen rossz a 'valuta, az a magyar gyár, ha ugyancsak ezer dollárért vesz nyersanyagot és a rezsire és munkabérekre nem 500, hanem 250 dollárt kénytelen rákölteni, — mert nem kell neki 500 dollárt rákölteni, hiszen a munkabér sokkalta alacsonyabb és csak a tizedrésze a külföldi munkabéreknek — akkor a magyar gyár meg fog spórolni 250 dollárt és akármilyen külföldi gyárral konkurrálhat. Természetesen, amig szabadkereskedelem nincs, amig nálunk tilalmi rendszerekkel protegálják a gyárakat, addig arról sem lehet szó, hogy innen magyar ipari termékeket külföldre beengedjenek. De ebből az alkalomból örömmel üdvözlöm a minister elnök urnák sikerrel járt tárgyalásait az osztrák kormánnyal, t. i. ugy értesültem épen a mai lapokból, hogy sikerült a legtöbb kedvezmény alapján szerződést kötni Ausztriával, és remélem, hogy ezt a gazdasági izoláltságunkból kifelé tett lépést követni fogják más lépések, és hogy gazdasági izoláltságunkból végre kilépünk és a szaba dkereskedelem helyreáll. Ni lünk, t. Nemzetgyűlés, a kereskedelemellenes hangulatnak oka az, hogy egészen felületes emberek és olyanok, akik a hordó tetejéről szeretik a közgazdasági tudományukat fitogtatni, azok a kereskedelmet egy kalap alá vették a zsidókérdéssel és egy kalap alá vették a siberekkel. Hát, t. Nemzetgyűlés, a magyar kereskedelemnek semmi köze a zsidókérdéshez ; (Ugy van ! jóbbfelől.) a magyar kereskedelem eddig is tisztességesen dolgozott, becsületet, hirnevet szerzett magának, a Balkánt teljesen behálózta, s amennyire lehetett, az osztrák gazdasági elnyomás ellenére is tudott érvényesülni — pl. a gyógyszeriparunk, — és nagyon sok iparágunk kivitelében nagyszerű érdemeket szerzett a magyar kereskedelem. Semmi köze a zsidókérdéshez és semmi ok nincs rá, hogy itt a zsidókérdéssel azonosítsák a kereskedelempolitikai ké dést. T. Nemzetgyűlés ! Általában, amikor a gazdasági kérdésekről van szó, két dolog az, ami a kereskedelmet, a bilincsekbe rakott kereskedelmet, általában a produktiv osztályokat nyugtalanitja ; és itt megint vissza kell térnem az adózás kérdé-