Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.
Ülésnapok - 1920-274
A nemzetgyűlés 274. ütése 1921. mint egy rövidített távirati könyv, megállapodás a nemzetközi érintkezésben. Kérésem tehát oda terjed, bogy a t. kereskedelemügyi minister ur teljesítse e tekintetben az érdekeltség kérését. Legyen szabad még egész röviden megemlékeznem a magyar gazdasági életnek egy másik korlátozó körülményéről, amely kormányintézkedés révén, esetleg áldozat árán is bizonyára eliminálható. Ertem a hírszolgálat kérdését. Legújabban a kereskedelemügyi minister ur intézkedése folytán az áruforgalmi iroda egy igen helyes intézkedést léptetett életbe : az érdekeltségnek röpivekkel való informálását a kereskedelem terén fölmerülő ujabb mozgalmakról. Amiről azonban szólok, az a távirati hírszolgálat, amely a közelmúltban annyi port vert föl a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete, röviden Tébe néven ismert szervezet és a Magyar Távirati Iroda között felmerült differenciák révén. Lehetetlen állapot állott elő azáltal, hogy a Távirati Iroda magánkézbe adatott, hogy ez a fennálló szerződés értelmében bizonyos monopolisztikus jelleggel bir, amint, hozzáteszem, nem is bírhatna más jelleggel, de ez viszont lehetetlenné tette azt a gyors hirszolgálatot, amely a pénzvilágnak első és legfontosabb érdeke. Itt érdekösszeütközésről van szó köz- és magánérdek között, nem a rossz értelemben, teljesen jó értelemben véve, mert a Távirati Iroda szerzett egy jogot, az érdekeltség pedig kér egy uj jogot. Miután itt a pénzügyi köröknek, a gazdasági köröknek elsőrendű érdekei forognak fenn, t. i. a pénzügyi hírszolgálat, ami a mai valutáris viszonyok mellett annyival inkább fontos, mert nem napok, hanem órák alatt változnak lényeges összegek tekintetében a valutáris viszonyok : arra kérem a t. kereskedelemügyi minister urat és a kormányt, találjanak módot arra, hogy ezt a két érdeket kiegyenlítsék. Én nem tartom ideális megoldásnak azt, hogy ez a szolgálat átadassék a pénzintézeteknek korlátlanul, mert akkor egy másik érdekeltségnek ugyanaz a helyzete lép elő más szélesebb körben. Én egészen más megoldást tudok magamnak képzelni. Itt lesz az a pont, ahol uj állami tevékenységnek kell beállani, áthidalandó azt az ellentétet, amely két magánérdekeltség között fennáll. Erre céloztam akkor, amidőn azt mondottam, hogy ha kell, állami áldozat árán is. A pénzügyminister ur igazolni fogja, hogy ennek a kérdésnek megoldása az ország gazdasági, pénzügyi életének egyik legfontosabb érdeke. Ezzel beszédem befejezéséhez közeledem. Ugy is túlhosszu ideig vettem igénybe a t. Nemzetgyűlés türelmét. (Halljuk ! Halljuk ! baljelöl.) Egy kérdést kívánok még érinteni, amely lehet, hogy ismét ellenmondást fog kiváltani, lehet, hogy hamis megítélésben fog részesülni, de külf öldi utazásaim tapasztalata és egy nagy amerikai pénzügyi szaktekintélynek, Wanderlipnek kijelentése gyanánt kötelességem idehozni és a nemzetgyűléshez kérő és óvó szót intézni, ismét csak az ország gazdasági és pénzügyi érdekei szempontjából. Itt kapcsolódom be a ministerelnök ur proévi decewtber hó 21-én, szerdán. Ti grammjának a felekezeti kérdést érintő részébe (Haljuk! Halljuk! balfelől.) Ez a kérdés ma gazdasági vonatkozásaiban érint engem, aki nemzetközi gazdasági és pénzügyi kapcsolatot keresek és igyekszem létesíteni országom érdekében és a legridegebb, a legelzárkózottabb felfogással találkozom két irányban. Az egyiknek — sajnos — a ministerelnök ur beszéde valószínűleg ujabb tápot fog adni, anélkül, hogy ő ezt tálán intendálta volna, a másik összefügg magyar hazánknak külföldön való állandó gyalázatos megrágalmazásával. . A felekezeti kérdést a ministerelnök ur programmjának egyik pontjául emiitette, sajnos, nem ugy, ahogy tőle vártam volna, — a felekezeti béke kincse a nemzetnek, ezek a ministerelnök ur szavai — nem ugy, hogy a felekezeti béke minden vonatkozásában kincse a nemzetnek, hanem különbséget téve az egyik irányú felekezet és a másik irányú felekezet között. Ne méltóztassanak kicsinyelni ezt a kérdést. Méltóztassanak megkérdezni a pénzügyminister ur két hivatali elődjét, hol buktunk el a külföldön pénzügyi összeköttetések keresésével. Abban, hogy mi itt felvetettük a felekezeti kérdéseket, itt az országban fel vettetett az úgynevezett zsidókérdés, és ahelyett, hogy azzal foglalkoztunk volna, miképen lehet a keresztény társadalmat gazdasági téren érvényesüléshez juttatni, miképen foglalhat tért a keresztény társadalom fokozott mértékben a gazdasági életben, ahelyett oly térre léptünk, amely ezt a kérdést jogfosztások utján akarta megoldani. (Igaz / Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A keresztény Magyarországhoz nyúlni senkinek sem lehet, senkinek sem szabad. A nemzeti államhoz nyúlni senkinek sem lehet, senkinek sem szabad. Aki Magyarország keresztény jellegét, aki Magyarország nemzeti karakterét érinteni merné, söpörjük el, gázoljuk el, semmisítsük meg a hatalom minden eszközével. (Általános helyeslés.) De vigyázzunk, hogy ugyanakkor ne érintsük azokat az elemeket is, akikről a ministerelnök ur azt mondja a maga félfelekezeti békét hirdető programmjában : hiszen tudjuk mindnyájan, hogy a zsidók nagy többsége ezektől a tendenciáktól távol áll, t. i. azoktól a tendenciáktól, amelyeket a ministerelnök ur jogosan elitéi. De ha tudjuk, hogy a zsidók nagy többsége ezektől távol áll . . . Dánér Béla : De nem tudjuk ! B. Szterényi József : . . . akkor tessék a ministerelnök úrral perbe szállni, mert ő álhtotta —akkor ne verjünk éket a magyar társadalomba, hanem ellenkezőleg, karoljuk fel az egész magyar társadalmat felekezeti különbség nélkül. Szelekciót csak ott tegyünk, ahol valaki a nemzeti államhoz mer nyúlni, vagy — amint hangsúlyoztam — valaki a magyar állam keresztény jellegét, az ezeréves multat meri megtámadni S (Helyeslés.) T. Nemzetgyűlés ! Az a bizalom, amiben Magyarország a múltban a külföld előtt részesült, az a bizalom, amit a múlt nagy pénzügyministerei