Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-283

376 A nemzetgyűlés 283. ülése 1922, konstelláció a török expansiőnak visszahúzódásával lehetővé teszi a nemzeti önállóságunkat. Ehhez azonban kell a hit abban, hogy a nemzet képes ezt az önálló államot fentartani. (Élénk helyeslés.) Épen ezért mélyen sajnálkozom mindig, amikor látom nagyon tisztelt és nagyrabecsült magyar államférfiaknál a hitetlenséget, a bizalmatlanságot a magyar nemzet erejével szemben. (Ugy van !. a szélsobaloldalon.) Azt mondják, hogy nekünk minden módon más államhoz kell csatlakoznunk, hogy megint vissza kell állitani Ausztria hatalmát, kell egy másik állam, hogy hozzátapadhassunk,' és azt hiszik, hogy ez a másik állam majd nagy jóakarattal leszarni országunk és népünk iránt. Jegyezzék meg jól, hogy nemzetek és államok között "nincs más kapcsolat, csak az érdek, vagy a félelem. (Ugy van! a baloldalon.) Yagy érdeke egyik nemzetnek a másikkal relációba jutni, vagy pedig fél attól. Más szempont nincs. És ha valaki odaadja magát annak a tévhitnek, hogy ott van majd a másik állam, a másik nemzet, majd az gondoskodik helyette, akkor végünk van, mert akkor csak elnyomnak, kiaknáznak és kizsarolnak. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon és a jobboldalon.) Az önálló állam fentartásának két alapvető tényezője a hadügy és a külügy önállósága. A 67-es rendszernek ép az volt a nagy hátránya, hogy a hadügy és a külügy önállóságától megfosztotta a magyar nemzetet. Ha egy nemzet enélkül él, az nem államot alkot, hanem csak országot. Ez olyan, mint ha valaki rajzban ismerné a lovat és a lovaglást, de maga még nem ült rajta és nem tudja, hogyan kell egyensúlyozni, hogy rajta maradhasson. A magyar nemzet 400 esztendő óta és különösen 1867 óta elszokott a saját magára való utaltság érzésétől, az egyensúly érzésétől. Természetes, hogy mikor az esemérnények ráültették önállóan a lóra, akkor leröpült róla ós nem lehet csodálkoznia, ha a Károlyi-kormány minden áldozatkészsége, hazaHassága és erőfeszítése meghiúsult. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A 67-es rendszer következménye volt, hogy elszoktunk az önálló hadügytől és önálló külügytől. Akkor aztán jöttek, hogy csináljuk a magunk külügyét, jött a propaganda és nem tudták, hogy az önálló külügyi politika egy szerves dolog. Hogy ezt hogyan kell szolgálni, igen szépen láthattuk volna, ha a 67-es rendszer minket kinai fallal körül nem zár. Láthattuk volna, ha figyeljük, hogyan dolgoznak Bukarestben, hogyan dolgoznak a szerb, a román diákok Parisban, Belgiumban, Angliában. Az a padlásszobában lakó diák volt a külügyi képviseletük. Nem drága monoklidiplomáciát és a Ball-platzról átvett régi hagyományokat kellett volna a külföldre kiküldeni, hanem olyan embereket, akik a lelkűkévi január hó ő-én, csütörtökön, ben szolgálják a nemzet érdekét. (Igás ! Ugy van! a baloldalon.) Rassay Károly: A legnagyobb külügyi tehetség Tomcsányi Vilmos volt! (Zaj. Elnök eseng et.) ' . ; Méhely Kálmán : Ha nem köti be szemünket a cs. és kir. hadsereg szuronyerdeje, amelynek biztonságában itt belül szépen ellanyhultunk, elaludtunk, a történelmünk ugy fog megemlékezni az" 1867-től a háborúig lefolyt 50 esztendőről, mint a Mária Terézia koráról. (Ugy van !) Ugyanúgy, ahogyan akkor elaltatta Mária Teréziának lágy, cirógató keze a magyar érzést és belevitte abba az állapotba, amelyről Grünwald Béla olyan gyönyörű jellemrajzot és helyzetrajzot fest a »Eégi Magyarországjában, a legnemzetietlenebb ős — mondhatni — legrothadtabb korába, amelyből az 1825-ös években Széchenyi Istvánnak kellett ugyancsak keményen és ugyancsak szöges korbáccsal verve a magyar társadalmat, felébreszteni — ugyanígy elaludtunk az 1867-nek cirógató keze alatt, mondhatni biztonságot nyújtó párnáján feküdve — a nemzeti érzés és a társadalmi kötelességek kiépítése. (Zaj) Balla Aladár: Ezeket akarja Bethlen feltámasztani ! (Felkiáltások a szélsobaloldalon : A. színarannyal !) Ugron Gábor: De nem mind arany, ami sárga ! Méhely Kálmán : Bekötött szemmel mentünk a világháborúba ; bekötve tartották a szemünket az egész háború folyamán. Nem láttuk azt, hogy itt tulajdonképen hova megy Európa fejlődése, nem láttuk, hogy itt Európának és egyáltalán az egész világnak társadalmi, kulturális fejlődése két kérdés felé irányul. Két kérdés dominálta már a század eleje óta Európát és még most is dominálja: a nacionalizmus, a nemzetiségi önkormányzat kérdése és a demokrácia. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ez az a két kérdés, ez az a két erős Unterströmung, viz alatti folyás, amely dominálja egész Európa fejlődését. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Körülöttünk és a monarchia területén belül mindenütt kivirágzott a nemzetiségi autonómia iránti törekvés ; minden nemzet, minden faj, amint már nemzetté emelkedett a kulturális, társadalmi és közgazdasági kapcsolatai következtébsn, igyekezett bizonyos önkormányzatot kifejleszteni, s ez a nemzetiségi önkormányzat utáni vágyakozás természetes módon bomlasztotta a monarchiát. Ez Magyarországon belül is megnyilvánult, de nem törődtünk vele, mert folyton bizakodtunk abban, hogy ezt a monarchia, a fegyveres erőt biztosító dualisztikus rendszerével minden tekintetben leküzdeni és a 67 :XII-ben megállapított helyzetet biztosítani és garantálni fogja. Akármiféle külső vágy belső beavatkozás, vagy bármiféle centrifugális törekvés vagy beleszólás törtónt, mindig elébe tártuk a mi közjogunkat és abba kapaszkodtunk, hogy a mi