Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-282

A nemzetgyűlés 282. ülése 1922. évi január hó 4-én, kedden. 331 muson. Amikor ezektől végre megszabadultunk. bizonyos dolog, hogy a magyar nemzet vezetőire az a feladat hárult volna, hogy elsősorban gyógyítsák be a sebeket, másodsorban takarítsák el a romokat, állítsák helyre a rendet és a romok helyén kezdjék meg az újjá való építést. Ehhez a munkához a nemzet valamennyi tagjának erejére lett volna szükség, minden erőre, ami Magyarországon értéket jelent. Ha valaha azt mondotta Széchenyi István, a legnagyobb magyar, hogy oly kevesen vagyunk magyarok, hogy még az apagyilkosnak is meg kell kegyelmezni, mennyivel inkább elmondhattuk ezt a világháború, a forradalmak, meg a bolsevizmus pusztításai után, amikor a magyar erdő megritkult, amikor a fiatal cserjék még nem voltak egészen hivatva pótolni a kidöntött öreg tölgyeket, mennyivel inkább elmondhattuk ezt akkor, az után a nagy pusztulás után. Minden magyar erőre, minden magyar erőnek összefogására lett volna akkor szükség, és a sebek gyógyítására, nem pedig uj sebek ütésére. Nem a harag, nem a bosszú gondolatától kellett volna vezérelteti]iök azoknak, akik azt a súlyos feladatot vállalták magukra, hogy a nagy pusztulás után az ígéret földjére vezetik át a nemzetet nem a harag, a gyűlölködés szavának kellett volna felhangoznia, ellenkezőleg inkább a békítő szózatnak inkább annak, hogy egyetértő, közös munkával építsük fel romlásra szánt nemzetünket, T. Nemzetgyűlés ! Tudomásom van róla, és tudjuk valamennyien, hogy Friedrich István, a forradalmak utáni első ministerelnök nem is gondolt akkor felekezeti és osztályuralomra, hiszen az első kabinetjébe bevette, ha jól tudom, közélelmezési, vagy népjóléti ministernek Polnayt, Tehát egy zsidó is helyet foglalt a kabinetjében, annyira nem akarta a felekezeti és osztályuralmat. De felülkerekedett mégis az az áramlat, amely — nem vonom kétségbe, teljes jóhiszeműséggel, de mégis tévesen —• kizárólag egy felekezethez tartozókat akart felelőssé tenni a bolsevizmus pusztításáért. Ha visszatekintek nemzetünk történelmére, azt látom és tapasztalom, hogy nekünk mindig az volt a bajunk a nagyobb összeomlások után, hogy bűnbakot kerestünk. Sohase magunkban, sohasem tárgyilagos körülményekben kerestük az okokat, hanem mindig bűnbakokat állítottunk fel. Emlékezem, 1849 után, amikor már a szabadságharc tovább vihető igazán nem volt és felesleges is lett volna a további vérontás, mert a muszka invázió folytán a mi nemzetünk akkor már elalélt, és két oldalról megtámadott nemzetünk tovább ellenállni képtelen lett volna, sokan voltak, akik azt állították, hogy a nemzet romlását árulás és nem a gyengeség idézte elő. Mégis bűnbakot kerestek, árulót kerestek és évtizedeken keresztül tartotta magát ez a hit. a köztudatban. Szijj Bálint: Most meg a kisgazdák a bűnbakok a drágaságért S Benedek János: Majd leszek bátor erre is rátérni. En nem tartom a kisgazdákat bűnbakoknak. Mondom tehát, a hiba ott volt, ami egészen jóhiszemű dolog volt, hogy abból a szempontból indultak -ki, hogy kizárólag egyetlen — u. n. destruktiv — felekezetet tettek felelőssé a bolsevizmusnak reánk való szakadásáért. Ez a beállítás helytelen. Utólag kiderült tényekből ma már megállapíthatjuk, hogy helytelen beállítás volt. Hiszen kimutatták arra hivatott emberek, hogy u. n. hitközségi zsidók a bolsevisták között nem is voltak. Azok, akik vallásukhoz, felekezetükhöz ragaszkodtak, akik a hitközségi életben részt vettek, ilyen hitközségi ember a bolsevikiek között egyáltalán nem is volt, hanem ott voltak azok, akik Oroszországban magukba szívták ezeket az uj tanokat, akik el voltak rugaszkodva Istentől és embertől egyaránt, akik magukat felekezetnélkülieknek mondták és akiket azon a címen, hogy zsidók, feleletre vonni egyáltalán nem lehetett. Kuna P. András : Szabadgondolkodók voltak! Benedek JánOS : Azért ember az ember, hogy szabadon gondolkodjék. Mert hiszen épen abban az időben történt — hogy visszhangot adjak köz beszól lőtt képviselőtársamnak — hogy a bolsevizmus veszedelméért már nemcsak az embereket, hanem még az állatokat is felelőssé akarták tenni. Én akkor láttam ezt lerajzolva egy előlapban : Az ökör nem akart húzni, mire azt mondta a gazdája a fiúnak : vágj közé már az ökörnek ! A fm azt felelte : Nem ér annak az semmit, gazduram, mert abba is beleszállt már a bolsevizmus és azt tartja, hogy azé a föld, aid műveli. (Élénk derültség.) Én a magam részéről azt mondom, ne rekrimin aljunk a multak felett ..." B. Szterényi József: Ez így van ! Benedek János : . . . ne azt kutassuk ma már, hogy ki volt az oka ennek vagy annak, ki volt az oka a világháborúnak, ki volt az oka a forradalomnak, vagy kik voltak az okai a bolsevízmusnak. Ezek már elmultak ; sajnos, hogy a magunk kárán kellett tanulnunk, de épen azért, mert a magunk kárán kellett tanulnunk, lássuk be, hogy nem a visszavonás, nem az osztályharc az, ami Magyarországot előreviszi, hanem egyes-egyedül a megértés, egymás megértése, a nemzeti egység. (Élénk helyeslés a bal- és a jobboldalon.) B. Szterényi József : Ugy kellene lenni ! Benedek János : Tehát ebből a szempontból kívánok most hozzászólni az igen t. ministerelnök ur bemutatkozásához, amikor az indenmitással kapcsolatban kifejtette azokat az uj irányelveket, amelyekkel eddigi kormányzati programmját bizonyos tekintetben módosította. Friedrich István : Most a színaranyat választja a salaktól ! Benedek János : Szemére hányták a ministerelnök urnák, hogy ime, szakítva eddigi merev álláspontjával, ma már engedményeket tesz, paktumot köt még a szocialistákkal is, s egyáltalában olyan ajándékokkal kedveskedik azoknak, akiket eddig teljesen kizárt mindenből, (Ugy van! half elől.) 42*