Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.
Ülésnapok - 1920-281
A nem zeig i-i ülés 28:1. ülése 1922. évi január hő 3~án, kedden. \">\\ sen el ettől a régi, lehetetlen bün tetőtörvénykönyvtől, tekintsen el attól, hogy esetleg a háború következtében egyik-másik embertársunknak fegyelmi érzése meglazult és bocsássa őket szabadon. Különösen felhívom a t. minister ur figyelmét azokra az esetekre, amikor a szülők egyedül vannak odahaza a faluban. Egy öreg családapának négy fia elment a háborúba, közülök kettő elesett, egy rokkant lett, egy pedig ma is katona. Ilyen esetekben nemcsak a család fentartásának érdeke, de a nemzet érdeke is az, hogy az illetőket szabadon bocsássák, hogy a kisbirtokokat, gazdaságokat meg lehessen művelni. Szeretném ha itt volna az igen tisztelt honvédelmi minister ur, akiről meg kell mondanom, hogy sok megértést tanúsított ezekben az ügyekben és akit nagyon kérnék, szíveskednék valamiféle módot találni ezen két dolog megoldására. Nem akarom a t. Nemzetgyűlés szíves türelmét túlságosan igénybe venni, (Halljuk! Halljuk! a SBâsobalolÂalon.) de szeretnék a munkáskérdésről beszélni. Sokan szóvá teszik a munkáskérdést, és — lehet, hogy én tévedek s ebben az esetben a legnagyobb tisztelettel bocsánatot is kérek — nekem ugy tűnik fel, mintha itt kacérkodás folynék a munkássággal, (ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Pedig aki ebbe a hibába esik, az igazán nem ismeri a munkásságot. Azt gondolja róla, hogy az egy nagy tömeg, amely ha az ember szája ize szerint beszél vele, majd a vállára emeli, amikor innen kimegy ; pedig ezzel csak árt a dolognak. Ha az én gyermekem vét valami ellen, vagy nem tesz meg valamit ugy, amint én azt jónak látom, s ezért megdicsérem, szépen beszélek vele, azzal nem használtam a gyermeknek, hanem az a helyes, ha szeretettel párosult szigorral mondom meg neki, hogy hibáztál, ezért nem kapsz dicséretet. Nem lehet azt mondani, hogy a munkásság volt az oka a kommünnek. A magyar munkás erre nem képes, hanem csehek, osztrákok és egyéb nációk jöttek icle, akiknek ez a föld nem hazájuk, akiknek ez hekuba, és akikből elég .2—3 ember mindegyik gyárban, hogy az egész magyar munkásságot felizgassák ós félrevezessék. Az ilyen kacérkodással nem érünk célt. A magyar . munkásság nem kívánta a kommünt, s ha rajta múlt volna, azt régen megszüntette volna. Nálunk Kaposvárott egy munkást agyon is lőttek, és a munkásság maga kelt ki ez ellen. Nem ez a módja .a munkáskérdés megoldásinak. Ne támaszkodjunk arra, kapcsoljuk ki azt, hogy újra képviselők leszünk-e vagy sem. Ez nem férfias dolog. Az a férfias dolog, ha azt mondom, hogy hajlandó vagyok mint magyar ember a törvényhozásban dolgozni, ha ezáltal szolgálatot tetjesithetek a nemzetnek, de tulajdonképeni boldogulásomat étethivatásomban keresem, nem pedig itt a törvényhozásban. Itt a közért kell dolgozni és nem szabad senkivel sem kacérkodni, mert az nem a konszolidáció felé vezet. A munkáskérdést nem ugy kell megoldani, hogy könyöradományokat adunk a munkásság* nak, avagy munkanélküli fizetést, mert az, aki egész életében dolgozott, az nemes, mert nem puszta szó csak az, hogy a munka nemesit. Henye ember, aki sohasem dolgozott, nem rendelkezik nemes érzéssel, legalább nem olyan mértékben, mint a munkásember. Nem szabad tehát a munkást megbán tanuk könyör adománynyal, munkanélküli napszámmal, hanem munkaalkalmat kell számára teremtenünk ós a munkát ugy meg kell fizetnünk, hogy a munkás meg is tudjon élni, és akkor majd nem fog lázongani. Ha nézzük, hogy honnan származnak azok a vezérek, akik a munkásságot izgatják, akkor megértjük, hogy miért mondják az illetők, hogy ott van a hazájuk, ahol megélhetésük van. Büszkén mondhatom, hogy a magyar munkás sem Amerikában, sem Angliában nem tesz ilyet, hanem mindig megmondja, hogy ö magyar. Ezzel szemben egyesek — nem a zsidókat értem, hanem a Csehországból ideküldött cseh munkásokat, valamint az évtizedekkel ezelőtt bejött osztrák munkásokat — csak a konkolyt hintik itt el a munkások között. Ezekre a konkolyhintőkre igazán nincs szüksége a magyar nnmkásságnak. Bocsánatot kérek, ha e témával hosszasabban foglalkozom, de kérnem kell az igen t. kormányt, hogy foglalkozzék ő is szeretettel a munkáskérdéssel, mutasson a munkásokkal szemben jóakaratot, juttassa őket megélhetéshez, és majd meg fog győződni róla, hogy az igazi munkásnak nem az a kívánsága, hogy azok a vezérek uralkodjanak rajta, .Láttuk, hogy minél nagyobb arányú és minél több volt a szakszervezet, annál több volt a pártdíj s annál rongyosabb lett a> munkás s minden sztrájk után csak nagyobb lett a munkások szegénysége. Miért? Azért, mert olyan illeték" telén és rossz emberek fogták körül, akik palotában laktak később. (Ugy van! jobbfelől.) Kötelessége a kormánynak, hogy törődjön a munkássággal. Az igen t, nemzetgyűlés szives figyelmébe ajánlom ezt, a jövőre való tekintettel. Zürichnek csak még. egy egyensúlyozása lehet : annyit fog a pénzünk érni, mint amennyi munkát produkálunk. Tehát, igen t. Nemzetgyűlés, ha a mi munkánk olyan fontos, akkor azzal, aki ezt a munkát előállítja, nem kacérkodni kell, hanem a valósággal törődni kell vele. T. Nemzetgyűlés ! A külügyminister úrhoz is volna néhány szavam. Külpolitikánk ne legyen olyan a jövőben, mint amilyen a múltban volt. Mert ha külpolitikánk jó lett volna, (Halljuk! a szélsöbaloldalon,) akkor világháború — azt hiszem, f legalább is reánk nézve •— nem jött volna. En el nem hiszem azt, hogy ha tudta volna a külügyi diplomáciánk 1914-ben, hogy Franciaország, Anglia, Olaszország, Amerika, Portugália, Oroszország, Szerbia, Románia össze41*
