Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-276

À nemzetgyűlés 276. ülése 1921, évi december hó 23-án, pénteken. 147 Dömötör Mihály: Akkor kuruc volt, most labanc lett! (Zaj.) Friedrich István: Mikor kineveztem Dömötört, akkor másképen beszélt ! Dömötör Mihály: Akkor még nem volt labanc, csak most lett az ! Friedrich István : Nélkülem nem lennél ma itt! (Zaj. Elnök csenget.) Balla Aladár : Az októberi eseményeket általában helytelen beállításban kezelik. Hiszen az október, amint Lingauer t. barátom utolsó beszédében kifejtette, (Zaj.) a nemzeti függetlenséget, a szabadelvüséget, a polgári jogegyenlőséget, a közrend és a közszabadságok iránt lelkesedést és mindennek programmját jelentette. Az október nem az összeomlás volt, hanem az összeomlás következménye. Bántani bennünket azért, hogy mi három-négy hétig Apponyi biztatására — aki azt mondta, hogy minden hazafi siessen Károlyi támogatására — vállaltunk zágrábi megbízatást, támadni nem lehet; Friedrich István, az északmagyarországi betörés veszedelmének elhárítását vállalta, és konstatálom, hogy dacára forradalmi szellemének, nagy munkát végzett a haza határainak megvédésében. De nem lehet ezért bennünket stigmatizálni, sőt azokat, akik hozzánk e címen közel állanak, még most is bebörtönözve tartani. Szász Zoltán most is ül, mert, talán helyesen, talán helytelenül, a Jövőben egy cikket mert megírni. A történelem fogja igazolni, vájjon bűnt követett-e el, vájjon a cikkben foglaltak a nemzet érdekét sértették-e, de mindenesetre furcsa, hogy az, aki legbátrabban viselkedett a bolsevizmus idejében, — az Otthon tagjai igazolhatják — az most is a börtönben ül, mig mások ministeri székben ülnek. Drozdy Győző : Tomcsányi ! Pedig Zalaegerszegen kellene ülnie ! (Zaj és nyugtalanság.) Balla Aladár: Igyekszem rövid lenni, bár nagyon sok mondanivalóm van. Méltóztassék elhinni, hogy evvel a politikával nem igen fogunk használni a nemzetnek. Amit mondtam, nemcsak jóhiszeműséggel, de teljes hazafias meggyőződéssel mondtam, nem azért, mintha királyunk különben tiszteletreméltó és szimpatikus volt személye ellen a legkisebb kifogásom volna sőt bevallom, — hogy mikor a háború megszüntetése érdekében mozgalmat indított — lelkesedtem érte. Lelkesedtünk érte valamenynyien, akik ezt a haszontalan, kilátásnélküli háborút utáltuk szivünk mélyéből — de, méltóztassék megengedni, hogy mégis kifejtsem azokat az indokokat, amelyekből azt a dedukciót vontam le, hogy nem a haza, nem a nemzet érdekében való, hogy visszatérjenek a Habsburgok. Hiszen, ha visszaemlékeznek, ez a kérdés kisértett bennünket már a bolsevizmus alatt is, és ezt mindjárt a bemutatandó esettel, konkrét esettel fogom igazolni, hogy hol volna a magyar nemzet most, ha Friedrich, bár jóhiszemüleg, kormányalakítása utáni harmadnap nem folyamodik egy Habsburghoz. Most egész más volna az európai konstelláció, máskép néznének ki a határok. Igazolni fogom ezt önöknek, uraim, mert nemcsak Károlyi Gyula kormányának idejében tartották szükségesnek, hogy Horthy Miklóst akkori — gondolom — hadügyministert és Telekit küldjék Belgrádba, hogy valamely kapcsolatot keressünk ezzel a szomszéd állammal, melynek segítségével Magyarországból hamar, gyorsan kipusztithatnók a vörös' vészt és amellyel szövetkezve, helyes politikával megjavithatnók határainkat. Mikor láttuk, hogy ez az eljárásunk sikertelen volt, tudva, hogy ez az egyetlen ut, mely bennünket kivezet rettenetes helyzetünbőí, elmentem előbb a kormány megbízásából június 15-én Teleki Pál barátommal Belgrádba és ott a ministerelnökkel és a küiügyministerrel elvi megállapodásra jutottunk. Kérésünk, követelésünk az volt, hogy igyekezzenek a Parisban székelő nagyhatalmak képviselőitől engedélyt kérni arra, hogy az SHS állam közvetlen érintkezhessek velünk és ne mindig a nagy-entente hatalmasságainak konferenciáján keresztül. Kértük azt is, és ők vállalták is, hogy segítségünkre lesznek és kooperálnak velünk a bolsevizmus letörésére. Augusztus 2-án, amikor ez az elvi megállapodás létrejött, újból elmentem Belitska Sándor akkori hadügyministerrel, kiváló stratégánkkal és akkor nemcsak elvi megállapodás jött létre, — amint azt egyszer Teleki Pál tisztelt barátom olyan vállveregető módon adta tudomásunkra egy pártértekezleten, mondván : nagy kérdésekben nem állapodtunk meg. A helyzet tudniillik akkor ugy kívánta, hogy üakovszkynak és társainak kedveskedjenek, hanem csak kicsiny dolgokban, pl. abban, hogy kell-e szalutálni egy szerb tisztnek, vagy nem. Denikve megállapodás jött létre az egyik oldalon Belitska és az én részemről, mint a magyar szegedi kormányt képviselők részéről, a másik oldalon Misics vojvoda, a szerb hadsereg generalisszimusza és a ministerelnök részéről. Belitska hat pontban megállapodott Kalafatovicscsal, a vezérkari iroda főnökével, abban, hogy először, milyen módon fog Szerbia mellénk állni, hogy a bolsevizmust letörhessük, másodszor, ezt elhallgatom. Méltóztassanak elképzelni, hogy ha Habsburg József, akit különben tiszteletreméltó, magyar érzésű úriembernek, főhercegi családból származó népszerű magyar polgárnak tartok, nem kerül előtérbe, a helyzet máskép alakulhatott volna. Az ő eljárása nem állott a nemzet érd< kében, mert megakadályozta, hegy szar keion áljuk és végrehajtsuk azt a megállapodást, merynek értelmében a szerbek az összes szükségelt szerelvé: yeket és hajókat rendelkezésére becsátják a me gyár nemzeti kormáryrak, hegy kilei cezer katonáikat Bajár, Pécsen és Szabadkán átvihessük a bolsevisták ellen. Mert azzal a feltétellel irták alá szerb 19*