Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-275

vi december hó 22-én, csütörtökön. 98 A nemzetgyűlés 275. ülése 1921. ê az esküt álljuk is. Epugy, mint ahogy ezer és ezer éveken keresztül igen sokan haltak mártírhalált közülünk a vallásukért : mi is hajlandók vagyunk mindenkor mártírhalált halni a hazáért és királyért. Elmondtam neki azt is, hogy én nem tudok különbséget tenni az ő felfogása és az enyém között. Kettőnk között voltaképen nincs különbség, mert ő épugy Habsburgot akar, mint én, ő csak egy másik Habsburgot akar. Dräxler János: Erdélyben is? Sándor Páf : Most nem beszélek Erdélyről ! Én azt a Habsburgot akarom, akit a magyar koronával megkoronáztak, ő pedig azt akarja, hogy olyan időszak kezdődjék itt, mint amilyenek voltak a történelmi idők Zápolya alatt, a trónkövetelők korszaka, amelyen a francia nemzet is keserves tanulságok között ment keresztül 1789 óta En nem akarom, nem kivánom az ilyen időket és — amennyire lehet — befolyást is akarok gyakorolni abban az irányban, hogy ezeket a viszályokat elkerüljük. Azt a kérdést is intézték hozzám, — nyiltan elmondom — hogy hiszen mi, magyar zsidók, nagyon jól tudjuk, hogy ha a liberalizmusnak jövője van, az onnan jön és nem innen. Ezt mi nagyon jól tudjuk és keserves feladat volt a számunkra, hogy azokkal kellett mennünk ebben a kérdésben, akikről tudtuk, hogy a mi főüldözőink és akik a legerősebben állanak azon az állásponton, hogy a zsidó — faj. Hiszen sokan vannak, akik tudják, hogy húsz év óta mindig ellenséges lábon álltam Rakovszky Istvánnal. (Zaj. Elnök csenget.) Vannak itten sokan, akik tudják, hogy a zsidókat illetőleg a legtöbb képviselőtársammal ellentétben vagyok. De bár oda húzott a szivem, mert ott láttam a liberalizmust, azt az első s legfőbb alapelvet tartottam szem előtt, hogy mi a királyunknak hűséget esküdtünk és a király nem szolgált rá., hogy mi az első alkalommal, amikor erre sor került, eláruljuk, mert hiszen Habsburg kezéből kaptuk az emancipációt, a recepciót és mi, zsidók, nem árulhatjuk el a kritikus időkben azt, aki a magyar koronát viseli. Erre én a magam szerény körében, amennyire befolyásom terjed, képtelen voltam. (Helyeslés.) En egyszerű magyar zsidó ember vagyok, de azt hiszem, anélkül hogy felhatalmazásom volna rá, hogy mindazok nevében beszélhetek, akik velem egy valláson vannak. Meg vagyok győződve arról, hogy bármilyen legyen az önök felfogása, elismerik azt, hogy amikor mi igy a szivünk ellen cselekedtünk és ezzel az oldallal mentünk, ez a mi részünkről áldozat volt. De az élet megköveteli az áldozatokat és csak az a férfi, aki az áldozatokat mindenkor elbirja. Mi nem követtünk el semmiféle nagyobb bűnt, mint amit a dicső kormányzónk — va

gy pedig Bethlen ministerelnök ur elkövetett. Ök is a legerősebb rojalisták voltak az utolsó pillanatig és ők is mindenkor hangoztatták, hogy a király csak vis major folytán van távol az országtól és azonnal át fogják adni neki a kormányzást, mihelyt a nehézségek eliminálva lesznek. Belátom, hogy a ministérium rettenetes helyzetben volt. Elég becsületes vagyok, hogy ezt bevalljam. Nekik félniök kellett attól, hogy Magyarországot tönkre fogják silányitani a körülöttünk lévő államok és ezért vérző sziwel tették meg azt, amit tettek. De mindegy, megtették. Nézetem szerint azonban épen gróf Bethlennek, aki fejedelmi házból való, le kellett volna vonnia ennek következményeit, le kellett volna köszönnie és nem lett volna szabad többé ebbe a ministerelnöki székbe beülnie. Ez lett volna gróf Bethlen kötelessége (Helyeslés a szélsőbaíoldalon.) és akkor igazolva lett volna a nemzet előtt és mindenki előtt, ö a szive ellenére teljesített egy kötelességet, felemelte a kezét a koronás király ellen, de ennek konzekvenciáit is le kellett volna vonnia. Ezt elvártam volna. Balla Aladár : Kossuth követeinek kellett volna átadnia a helyét ! Két székben nem lehet ülni ! (Zaj.) Rassay Károly : A sajtó iroda utján kijelentette ! Sándor Pál : Ha az államrezon egyesektől áldozatokat követel, (Folytonos zaj. Elnök csenget.) azt hozzák meg bátran, mert az ilyen áldozat a nemzet jövőjének utján mindenkor csak virágokat fog teremni, amelyek azt hirdetik, hogy ő igenis, teljes férfi volt, megtette a kötelességét a kényszer alapján, de ott hagyta a ministerelnöki széket, mert — nem akarom mondani, hogy nem méltó rá — nem volt szabad abban a székben tovább ott maradnia. Rassay Károly: Nem tudott a szive ellenére lemondani ! Sándor Pál : Áttérek most arra a passzusra, amelyet a ministerelnök ur itt mondott és amelyet én bizonyítani óhajtok. A múlt év októberében már beszéltem a Károlyi-uralomról és kimutattam, — legalább törekedtem kimutatni — hogy azok nem voltak hazaárulók és becstelen hazafiak, hanem, bár a viszonyok folytán talán itt-ott tévedhettek, de egészben véve becsületes hazafiaknak bizonyultak. Ezt a múlt év októberében hosszabb beszédben voltam bátor bebizonyítani ; akit meggyőztem, meggyőztem, akit nem győztem meg, nem győztem meg. Evvel összefüggésben áttérek — amit akkor nem akartam megtenni, amire azonban most érettnek látom az időt — azokra a vádakra, amelyekkel a zsidókat illetik, a szovjeturalom miatt. Kétségtelen, hogy egypár száz elvetemedett zsidókölyök volt . . . Dräxler János : Kilencven százalék ! Sándor Pál: Ezt a képviselőtársam sohasem fogja bebizonyíthatni, mert 90% volt — de inkább 95% — a keresztények aránya és talán 5% a zsidóké. Kóródi Katona János: Hát a népbiztosok között ? Sándor Pál : Ezt époly kevéssé fogják bebizonyítani, mint ahogy nem sikerült Prőhle t. képviselőtársamnak se bebizonyítania az állitását.