Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.

Ülésnapok - 1920-257

A Nemzetgyűlés 257. ülése 1921. járási díj ellenében száz darab lóra szóló kiviteli engedélyt fog szerezni. Erről kötelezvényt is állí­tottak ki. Hallheim később a földmivelésügyi mmisterium épületében 200.000 koronát, majd öt nap múlva még 70.000 koronát adott át Zákány­nak, aki ebből &z összegből 250.000 koronát Tö­möry Angela utján Esküdt Lajosnak küldött meg. A száz darab lóra szóló kiviteli engedélyt azután Hallheim meg is kapta. Az iratok tanúsága szerint dr. Zákány Gyula' ezenkívül Liptay Béla közvetítése mellett Hikáde Károllyal is megállapodott a tekintetben, hogy részére 250.000 korona fejében száz darab lóra szóló kiviteli engedélyt is szerez s erről kötelez­vényt is állítottak ki és Liptay Béla Hikade Károly helyett 30.000 koronát át is adott Zákány­nak és kapott is 25 lóra szóló kiviteli engedélyt. Hogy dr. Zákány Gyula Esküdt Lajosnak ki­viteli ergedélyek megszerzéséért pénzt adott, az bizonyíthatónak látszik Tömör Angela, valamint Brezina Gyula és Kovács Ede, nemkülönben Buzási Sándor vallomásaival. Tömör Angela vallja, hogy* Zákány Gyula 250.000 koronát általa kül­dött Esküdt Lajosnak, és kérdésére kijelentette, hegy ez az ismert lókiviteli ügyben van. Brezina Gyula pedig e részben azt vallja, hogy midőn Zákány Gyula előtt sokallotta azt, hogy 2500 ko­ronát kért a lókiviteli engedélyek darabjáért, Zákány kijelentette, hogy azért kér ilyen magas összeget, mert abból 2000 koronát kell darabon­ként Esküdtnek fizetni és ezt már meg is fizette Esküdtnek. Kovács Ede, Zákány titkára, ugyancsak vallja, hogy Zákány említette előtte, hogy a Hallheim ­től kapott 200.000 koronát Tömör Angela utján Esküdtnek adta át. Végül Buzási Sándor tanú vallja, hogy Zá­kány emiitette, hogy a kiviteli er. gedélyékért fizetett összeg nem teljesen az övé, mert ebből neki is le kell adni. A most felsorolt vallomásokra figyelemmel és az előadott ügyállás alapján dr. Zákány Gyulát nyomatékos gyanúja terheli annak, hogy Esküdt Lajost, tehát egy közhivatalnokot, ajáidék adása által szándékosan rábírta arra, hogy neki hivatali kötelességének megszegésével szállítási ergedé­lyeket szerezzen s igy Zákány Gyulát a Btk. 467. §-ába ütköző megvesztegetés bűntettében való felbujtói bű részesség nyomatékos gyanúja terheli. Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Minthogy a meg­keresés arra illetékes hatóságtól származik ; mint­hogy a cselekmény kétségtelenül bű cselekmén y és a cselekmény s a képviselő ur személye közötti kapcsolat fennáll ; végül, minthogy politikai zak­latás esete fennforogni nem látszik, a mentelmi bizottság tisztelettel javasolja a Nemzetgyűlés­nek, hogy méltóztassék dr. Zákány Gyula nemzet­gyűlési képviselő mentelmi jogát felfüggeszteni. Kérem a mentelmi bizottság javaslatának elfoga­dását. (Helyeslés.) Elnök : Szólásra feliratkozva senki sincs. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, kiván-e valaki a évi szept. hő 24-én, szombaton. 59 jelentéshez hozzaszóbi % (Nem !) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Következik a szava­zás.* Felteszem a kérdést : Méltóztatnak-e a men­telmi bizottságnak Zákány Gyula képviselő ur ügyében beadott jelentését elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Elfogadtatott. T. Nemzetgyűlés ! Bemutatom a belügy­minister ur átiratát, amelyben értesít, hogy Sza­badka város I. választókerületének a horvát­szerb-szlovén megszállás alól felszabadult részé­ben lehetővé vált a nemzetgyűlési képviselőválasz­tás elrendelése. Méltóztatik hozzájánúni, hogy a szabadkai választókerületben az uj választás elrendelése iránt a belügyminister urat meg­kereshessem, igen vagy nem ? Rassay Károly : Szót kérek ! Elnök : Tessék. Rassay Károly : T. Nemzetgyűlés ! Ugyan­ebben a tárgyban a mai napra interpellációt is voltam bátor bejegyezni. A tegnapelőtti ülésen teljesen meglepetésszerüleg . , . Balla Aladár : Katonai uralom alatt nem le­het választatni. (Zaj.) Rassay Károly *. ... a Nemzetgyűlésen el­rendeltetett a felszabadult kerületekben a válasz­tás. (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Katonai uralom alatt !) Lehetetlennek tartom azt, hogy azokban a kerületekben, ahol tulaj don képen ma még katonai közigazgatás van, (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) ahol népgyüléseket nem lehet tartani, ahol cenzúra van, s ahol az egyesü­lési jog fel van függesztve . . . Meskó Zoltán : Ahol a munkapárt már szé­pen szervezkedik ! Minket hazaküldtek ! Andaházy-Kasnya Béla: Viszont a ministeri biztos fog izgati i ! (Zaj.) Rassay Károly : ... máról-holnapra kiírják a választásokat. A Nemzetgyűlésnek szuverén joga, hogy elrendeli-e a belügyminister megkere­sésére a választások kiírását. Az én interpellációm tárgya és célja épen az lészen, hogy a kormányt felhívjam arra, hogy ezeket a már kiirt választásokat is halassza el. Még csak arra vagyok bátor rámutatni, hogy ezek­nek a választásoknak kiírása azért sem olyan egyszerű dolog, mert ott vannak felszabadult csonka kerületek is, amelyekre nézve döntenünk kell, hogy ott mi fog történni, ügy amint döntöt­tünk akkor, amikor a tiszántúli kerületek felsza­badultak. (Zaj.) Drozdy GyŐZŐ: Közszabadságok nélkül nem lehet választatni ! (Folytonos nagy zaj. Elnök csenget.) Rassay Károly: T. Nemzetgyűlés! Epen azért, minthogy itt felmerült egy konkrét eset a választások kiírását illetőleg: addig is, mig az interpellációmat elmondom, amelynek folyamán kérni fogom a kormányt, hogy a már kiirt válasz­tások határidejét is függessze fel, itt azt kérem a t. Nemzetgyűléstől, hogy a belügyminister ur

Next

/
Oldalképek
Tartalom