Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.

Ülésnapok - 1920-271

512 A Nemzetgyűlés 271. ülése 1921. évi december hó 17-én, Szombaton. Ugron Gábor : "Emészt 1 Rupert Rezső : . . . mikor azt látják, hogy . . . Ugron Gábor : Nincs egy jegyző sem a pódiumon ! Az egész társaság hiányzik 1 Beszélhetünk a falaknak ! Senki, aki fizetve van, nem teljesiti a kötelességét. (Zaj half elől.) Friedrich István : Mi ez a nemzetgyűlés ? Ugron Gábor: Se jegyző nincs, se előadó nincs, se ministerium nincs. Mi ez, kérem ? (Zaj.) Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister: Bocsánatot kérek, a ministerium képviselve van. Nem kivánhatják, hogy az összes ministerek itt legyenek. (Zaj.) Ugron Gábor: Hol az előadó, hol a jegyző ? Friedrich István : Nem vagyunk tanácskozóképesek ! Elnök : Beszéd közben nem lehet a tanácskozóképesség megállapítását kérni. Ha azonban a képviselő ur abból a célból, hogy kissé pihenni akar, mivel hosszabb szónoklatot tart, szünetet kér, nagyon szivesén megadom. Rupert Rezső : Még el akarok jutni egy gondolatkör befejezéséhez. Engem nem érdekel, hogy itt vannak-e vagy nincsenek itt. Friedrich István : Ez is egy álláspont ! (Derültség.) Rupert Rezső : Ezek a férfiak azt látták, hogy itt még az erkölcsi rendünk is teljesen meglazult, mert hiszen méltóztassanak csak visszaemlékezni arra a szomorú jelenetre, amikor itt Ráday és Gömbös képviselőtársunk, a Ráday-Gömbös duett egy napon megj elent és itt a Ház nagy részének — kivéve a disztingváltabb lelkű embereket — tetszése és zajos tapsa mellett előadtak egy agent provocateur históriát. Bródy Ernő : A mozi-ügy ! Rupert Rezső : Igen, a mozi-ügyet ! Mi e tekintetben a kaszinók felfogását nagyon helyesnek, alaposnak tartjuk, hogy t. i. az agent provocateurség aljasság, mint ahogy a birói gyakorlat, a judlcatura is annak tartja, mert mindig megvetette őket, s az egész büntetőjogi irodalomban az agent provocateur szerepe mindenütt ugy van beállítva, mint az aljasságnak ténye. Méltóztassanak csak tudósainkra gondolni, akik ezzel foglalkoztak, de méltóztassék az érzékenyebb lelkű embereket is, azoknak felfogását, szóval a helyes erkölcsi felfogást nézni. Akkor itt a nemzetgyűlésen a kormány egyik tagja előállt azzal, hogy nekik sikerült beugratni ok egy szegény, nyomorult üzletembert, akitől el akarták venni az üzletét, szerintem teljesen jogtalanul, hogy vesztegesse meg őket, hogy ne vegyék el tőle a saját üzletét, saját vagyonát. Itt azután deponáltak valami százezer koronát. Mikor ilyen erkölcsi eszközökkel dolgoznak, amelyeket most már retrospectiv világítás mellett látunk és elborzadunk tőle, mint ahogy látjuk a Hegedüs Pál-féle kettős szereplést, akkor azt látjuk, hogy itt egy teljes erkölcsi Katzenjammer, anarchia van. Mert hiszen mindenki jogosult azt mondani, hogy az a Hegedüs Pál, az az altábornagy, aki a királynak esküt tett, aki tőle a legmagasabb kitüntetéseket elfogadta, — hiszen szörnyű az, amit mondott — hogyan leleplezte a kormányzati irányzatot, ezt a másik legitimista tábort, amikor elmondta, hogy készakarva vállalta a kettős szerepet, készakarva állította be a budaőrsi frontot ugy, hogy el kellett veszteni a háborút. Ezt nem tehette a saját énjéből kifolyólag, ezt a játékot nem űzhette csak ugy, hogy előre számithatott arra, hogy ez tetszik ezen az oldalon, ahonnan ma a haza biztonsága nevében, az erkölcs nevében való felháborodással a másik legitimista tábort el akarják gáncsolni, nem azért, mert erkölcsi vagy törvényes joguk volna ho^zá, hanem azért, mert az övék lett a siker. Mikor efféléket láttak, a teljes erkölcsi és anyagi romlást, a jogrendnek teljes bukását, teljes cinizmust az államnak minden nagy, fontos érdekével szemben, akkor ezek a férfiak csakugyan gondolkozhattak ugy, egy nagy dilemmába jutva, hogy biztosan elpusztulunk, mert ha talán lassú tempóban is, ha talán hetek alatt folyik is le az elpusztulásnak evolúciója, de biztosan elpusztulunk — mert mondhatom, hogy el fogunk pusztulni — s akkor egy remediumot véltek megtalálni abban, hogy erre a szerintem meggondolatlan lépésre ragadtatták magukat. Tehát egyrészt egy nem őszinte legitimizmust látunk, amelyet lipicai legitimizmusnak nevezhetnénk, (Derültség halfelöl.) amely a lipicai fogatokat elfogadj a, paripákon nyargal, amely a királyság fényét, csillogását mind elfogadja s elfogadja a királyság intézményével járó díszes hivatalokat, másrészről azonban csak macska-egér játékot játszik, mert amig a legitimizmus kis egérkéje ott van a karmai között, az ott kissé izeghetmozoghat, szaladgálhat, de mihelyt el akar futni, el akar szökni, akkor éles karommal belevág, a fogait belevájja s jól megropogtatja a derekát. Most már látom, hogy ez a legitimizmus nem volt őszinte, s az a legitimizmus, amely deklarációkban merült ki, nem volt becsületes, csak arra volt jó, hogy másokat beugrasson. (Ugy van ! halfelöl.. Felkiáltások : Beugratni tudnak !) Ennek a lipicai legitimizmusnak csak egy versenyfutásáról volt szó, amely versenyt futott a másikkal, és elimerem, hogy hajlandó lett volna odáig menni, hogy a kis Ottó trónörököst trónra ültesse, mert ez megint hosszú régensséggel járt velna. Ugron Gábor : Ez az ! Rupert ReZSŐ : Szóval minden maradt volna a régiben : a legitimizmus egérkéj e karmok között. Amikor a helyzet igy áll, nekünk meg lehet értenünk azt, ami történt... Ugron Gábor: Az igazságügyminister ur süsszentett, tehát igaz ! (Elénk derültség.) Rupert ReZSŐ : ... és nem lehet olyan nagyon hangsúlyozni azt, hogy az állambiztonság nevében történik mindaz, ami azon az oldalon történik. Hogy azonban az állambiztonság kérdése mekkora szerepet játszott ebben az ügyben, ez mar szorosan véve a most tárgyalt kérdésnek részié-