Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.
Ülésnapok - 1920-256
34 A Nemzetgyűlés 256. ülése 1921. évi ssept. hó 23-án, pénteken. amennyit ez a 300 koronákkal való operálás jelent, s mert az ország érdeke ellen is van ez a javaslat, amikor a vagyonváltságból befolyó összegek egy részét fizetési eszközül akarja a kormány felhasználni, ezért — végtelenül sajnálom — nem vagyok abban a helyzetben, hogy a törvényjavaslatot csak általánosságban is megszavazhatnám. (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) Elnök : Szólásra senki sincsen feliratkozva. Kivan még valaki szólni? (Senki sem!) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A ministerelnök ur kivan szólni. Gr. Bethlen István ministerelnök : T. Nemzetgyűlés ! Mivel a pénzügy minister lemondott, bátor vagyok helyette a javaslatot én képviselni. (Halljak ! Halljuk j) Szilágyi Lajos t. képviselőtársam kifejezést adott annak a nézetének, hogy Hegedüs pénzügyminister ur megtagadta a közösséget ezzel a javaslattal. Azt hiszem, hogy a képviselő ur e tekintetben nagy tévedésben van. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Hiszen Hegedüs pénzügyminister ur nyújtotta be a javaslatot és a maga részéről is kijelentette, hogy más kivezető utat a mai helyzetből nem lát, mint ennek a javaslatnak megszavazását, amihez csupán azt tette hozzá, hogy ő maga nem képviselheti a javaslatot, mivel itt a Házban és a nyilvánosság előtt előzőleg olyan kijelentéseket tett, amelyek ellentétben vannak azokkal a rendelkezésekkel, amelyeket ez a javaslat magában foglal. Ami a tisztviselőkérdést általában illeti — és a vita, ugy látszik, kizárólag e kérdés körül folyik — Hegedüs pénzügyminister urnák mindig az volt a felfogása és az volt a terve, hogy a korona javulásával fognak a magyar tisztviselők abba a helyzetbe jutni, hogy bár illetményeik mértéken felül nem emeltetnek, mégis redukált illetményeik is elégségesek lesznek legalább arra, hogy a legszükségesebb és a legelemibb megélhetést részükre biztosítsák. Sajnos, épen ezen a ponton nem váltak be azok a remények, amelyeket a nemzet Hegedüs pénzügyminister ur pénzügyi politikájához fűzött. Â korona emelkedését a korona esése követte s ez hozta a nemzetet és a kormányt is abba a helyzetbe, hogy kötelességévé, még pedig sürgős "kötelességévé vált, hogy a tisztviselőkérdéssel komolyan foglalkozzék és a nemzet áldozatkészségét, addig a fokig, ameddig a nemzet egyáltalában képes erejét megfesziteni, igénybe vegye., És ne méltóztassék azt hinni, hogy csekélység az, amiről szó van. Hiszen, ha azon segélyeket, amelyek ebben a javaslatban foglaltatnak s amelyeknek megszavazását a parlamenttől kérjük, egy évre számitjuk át, ugy közel négy milliárdnyi összegről van szó, tehát egy oly tekintélyes összegről, amelyet tényleg csak a végső szükségből szavazhat meg a nemzet, s tehet a maga részéről folyóvá. A mi javaslatunkkal szemben felmerültek itt más javaslatok is. Előhozatott újból a tisztviselők létszámának apasztása is. Már tegnap a pénzügyi bizottságban szó volt erről, és rámutattam a magam részéről arra a nehézségre, amely ezzel a javaslattal szemben fennforog. Hiszen feltétlenül érdekünk és érdeke az országnak, hogy felesleges tisztviselőket ne tartsunk el,' azonban ne méltóztassék elfelejteni azt, hogy bár az országot területben egy harmadrészére korlátozta a trianoni béke, azért tisztviselőink túlnyomó része itt van ezen a harmadrész területen és az a bajunk, hogy a szomszéd hatalmak a trianoni békével ellentétben a magyar tisztviselőket és a magyar intelligenciának túlnyomó részét kiutasítva és lehetetlen helyzetbe hozva, kényszeritették őket, hogy a harmadrész Magyarországra távozzanak. Ezek a kötelességek erre az országra nézve rendkívül súlyosak, mert hiszen mi nem helyezkedhetünk arra az álláspontra, hogy a magyar államnak ezekhez a tisztviselőkhöz semmi köze sincs. Ezeknek a tisztviselőknek szerzett jogaik vannak a magyar állammal szemben. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon és a középen.) Ok épugy magyar tisztviselők, mint azok, akik Budapesten, vagy az ország más részében szolgálnak. Velük szemben nem helyezkedhetünk arra a rideg álláspontra, amelyet tisztán pénzügyi szempontból kellene követnünk. (Elénk helyeslés a középen és baloldalon.) Addig, amig ezek a tisztviselők a közgazdasági életben, vagy más helyen módot keresnek, hogy megéljenek, addig feltétlenül kötelessége a magyar államnak, hogy azon elemi kötelességét gyakorolja, hogy megélhetésüket biztosítsa. Itt tehát a magyar állam és magyar kormány tulajdonképen két malomkő között van. Az egyik a pénzügyi érdek, a másik pedig azon kötelezettségek, amelyek a magyar intelligenciával szemben terhelik. (Ugy van! Ugy van!) Ezen a nehézségen mi egy-két nap alatt, rövid idő alatt túl nem helyezhetjük magunkat. Még hosszú idő fog eltelni, amig a magyar intelligencia képes lesz a közgazdasági életben elhelyezkedve a magyar államot mentesiíeni azoktól a terhektől, amelyek talán pénzügyi szempontból ma még feleslegesen vállaira nehezednek. Felmerültek más javaslatok is, hogy a földreform rendjén, hogy a vagyonos tisztviselők elbocsátása utján oldjuk meg a tisztviselőkérdést. A földreform rendjén a tisztviselőknek valóban csak csekély létszáma volna elhelyezhető, hiszen nem mindenki alkalmas arra, hogy gazdáskodjék és nem mindenki vágyik arra, hogy gazdáskodjék. Ez olyan eszme, amely lehet palliativ eszköz, és nagyon csekély számú tisztviselő elhelyezésére alkalmas, de valóban gyökeresen a bajt nem fogja orvosolni. Ami a vagyonos tisztviselők elbocsátását illeti, én ezt a magam részéről semmi körülmények között nem akceptálhatom, mert, bocsa-