Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.

Ülésnapok - 1920-265

A Nemzetgyűlés 265. ülése 1921. évi december hő 10-én, szombaton. 289 Én nem vagyok nevezetes arról, hogy a Habsburgokat szeretem, arról se, hogy egyetlenegy gyarló embert méltónak tartsanak arra, hogy maradékaival együtt egy nép örökös ura legyen, annak azonban híve vagyok, hogy az államélet nagy problémái, jobban mondva megtámadhatatlan axiómái meg ne támadtassanak. Ezek közé az axiómák közé tartozik az hogy minden törvény megváltoztatható törvénnyel. Már most ha egy törvényt akarunk hozni, vagy egy törvényt meg akarunk változtatni, hogy lehetséges ez, hogy ha ekörül még a megbeszéléseket is megtiltjuk ? Megtiltják ezt a sajtóban, talán idebent nem, de nagyon kevés alkalmunk van, hogy idebent előre védekezzünk, mert amint megkövetelem, hogy meggyőződésemet valaki tisztelje, ha az becsületes forrásból ered, akkor megkövetelem annak a számára is, aki velem ellentétes meggyőződésben van, hogy meggyőződését szolgálhassa és azt a propagandát, amelynek hive, a törvényhozáson kivül is kifejthesse. T. Nemzetgyűlés! Vannak törvények, amelyek törvényekkel sem szabályozhatók. Az erkölcsi életnek nagy törvényeit, a természetjog nagy törvényeit nem lehet törvényekkel eltörölni. Szintúgy az államéletnek azt az axiómáját sem, hogy minden törvény, törvénnyel megváltoztatható. Epen azért ez sem eljárás, hogy amikor a Habsburg-propagandát meg akarják tiltani, azt is meg akarják tiltani, hogy alkotmányos utón, törvényhozási utón, a köztársaság érdekében is lehessen becsületes, tisztességes propagandát kifejteni. A köztársaság intézménye itt valósággal ugy szerepel, mint a világ gyalázata. Mindenki, aki magát republikánusnak tartja, ugy szerepel itt, mint az emberek közül kivetnivaló. Egyebet sem tapasztalunk a világ részéről, mint hogy épen azok az államok, amelyek respublikában élnek, azok fordulnak legnagyobb rokonszenvvel hozzánk. Itt látjuk az Amerikával kötendő szerződést, amelyet — az Amerikai Unió jóvoltából — mint teljesen egyenrangú szerződő felek köthettünk. Nagyon furcsa dolog, hogy itt hivatkoznak egy régi Tisza-féle törvényre. Ezt a törvényt okosabb emberek csinálták, és én azt hiszem, hogy ez a törvény érintené azt az axiómát, hogy törvényt törvénnyel meg lehessen változtatni. De mindenképen teljes lehetetlenség az, hogy itt valóságos gyalázatszámba menjen az, hogyha valaki egy olyan államformát helyesel, amilyenben a világ leghatalmasabb nemzetei élnek. Hiszen tulajdonképen ennek az államformának egy sokkal rosszabb formájában, az örökössé tett köztársaságban élünk mi ma is. (Mozgás.) Lehetetlen tűrnünk, hogy becsületes embereknek bármilyen meggyőződése az alkotmányos küzdelem korlátain belül elfojtassék. Tessék megengedni a Habsburg-propagandát is, de azoknak a törekvését is, akik a respublikát tartják az ország boldogulásának megfelelőnek, mert ha ezt nem NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920—1921. — XIII. KÖT] tesszük, azt az axiómát támadják meg, hogy törvénnyel meg lehet törvényt változtatni. Az internálás intézménye is olyan súlyos sebe az országnak, egy olyan kulturszégyene, amely sokat ront' rajtunk a világ szemében, amely igen alkalmas az ellenszenv felkeltésére ellenünk. De ez tökéletesen ellenkezik a keresztény krisztusi politikánkkal is. De hogy milyen ostoba intézmény az internálás, az abból is kitetszik, hogy 16 esztendős lányokat, igy egy VII. osztályos gimnazistát is internáltak, akit szülei kénytelenek voltak a táborban férjhezadni, mert ott igen sok súlyos kisértésnek lett kitéve ; ez a fiatal asszony a terhességnek kilencedik hónapjában van, ott tartják most is az internáltak táborában. íme ez a kormányzat még a csecsemőket is internálja. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Még a csecsemőt is meggyalázza, még annak is beírják az anyakönyvébe, hogy a zalaegerszegi internálási táborban született. Ennél aggasztóbb, hogy abban az internálási táborban templomokat építenek. Mi azt hittük, hogy internálás már nem is létezik, de most azt látjuk, hogy az örökös intézmény fog maradni. Mikor ez a hir szárnyra kelt, majdnem hivatalosan közöltetett, mint egy olyan szép vívmány, amelynek az egész ország örülhet, mert keresztény politikánk homlokára feltűztük a keresztet. Mikor erről a templomépitésről értesültünk, tehetetlenségünkben, mert nem tudtuk, mit csináljunk, szatírával igyekeztünk támadni. írtam például egy cikket. Ez egy tiszta kis szatirikus cikk, amelyet felküldtünk vagy hétszer a cenzúrára. Nem engedték közölni. Én különös súlyt vetek rá, hogy ez a cikk közöltessék, mert megígértem a kormánynak, hogy lehetetlenné fogjuk tenni a cenzúráját, mert ha nem engedi meg, hogy a mi írásaink megjelenhessenek a sajtóban, ide fogjuk hozni azokat, fel fogjuk olvasni és igy nem egy lapban, hanem sokkal több lapban fogja a közönség azokat olvasni. De különben is érdekes ennek a kérdésnek fejtegetése. Kénytelen vagyok tehát ezt felolvasni. A címe »Örök internálás temploma.« (Olvassa.) »Zalaegerszegen tehát, a világkultúrának és a humanizmus vívmányainak, de az államkormányzói bölcseségnek és a testvériségnek is ezen a kis örökké áldott és immár geográfiahires pacniján, templomok épülnek. Nem is tudtam, hogy itt — a katholicizmusnak ebben a régente oly kedves, ősi fészkében — eddig még nem voltak templomok. Most — mint az újságok irják — egyszerre három is épült; sőt a katholikos templom már készen is van. Nemsokára készen lesz a kálvinista és a zsidó templom is.« Csontos Imre : A mienk nem lesz. Kálvinista templomra nincs pénz. Rupert Rezső (olvassa) : »Jó, hogy tovább olvasom az újságokat, mert nini, csak most 37