Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.
Ülésnapok - 1920-264
À Nemzetgyűlés 204. ülése 1921. tartóztatandók listáját nem olvasták fel, igy nem tudom, hogy azon kik szerepeltek, arra azonban emlékszem, hogy egypár katona letartóztatásával kapcsalotban tárgyalások folytak, mert az egyik letartóztatni kivánta, a másik ezt ellenezte. Emlékezetem szerint ilyen irányban volt szó Nagy Pálról, Siménfalvyról, Sárkányról és Thanról. Szenkovich a letartóztatásokkal kapcsolatban jelentette, hogy a kormányzó ur őfőméltóságának, általában a Várnak és az ottlevő Nádor-laktanyának -— értvén alatta Prónayékat — ügyét Ostenburggal megbeszélte és azt Oitenburgék vállalták. Emlékezetem szerint ugy volt tervezve, hog} 7 " fel fogják szólitani a kormányzó urat, hogy jelentkezzék a király Őfelségénél. A megállapodás az volt, hogy addig semminek sem szabad történnie, arrúg a királyi csapatok Kelenföldre be nem érkeznek. Emlékszem rá, hogy Beniczky azt is mondotta Szenkovichnak, hogy : mivel te nagyon vad ember vagy, add a becsületszavadat, hegy a letartóztatottaknak bántódásuk nem történik. Gömbös Gyula : Milyen kegyes ! Szilágyi Lajos : Ez a korrekt ! Rubinek István előadó : Körülbelül szószerint ezeket mondotta Beniczky. Szó volt még a dunai hidak és a telefonközpont megszállásáról ; ennek idejéül is a Kelenföldre való megérkezés ideje volt kitűzve. A rendőrségre vonatkozóan mondotta Beniczky, hogy a rendőrség vezetői, még pedig Beniczky rendőrparancsnok és Marinovics feltétlenül királyhűek és ők nem fognak semmit sem tenni. A többi érdektelen dolog. Szilágyi Lajos : Bezzeg ott más tervek voltak ! Gömbös Gyula : Tessék előállani velők ! De igaz dolgokat kérünk, nem apokrif leveleket, amelyeket odaát gyártanak. (Zaj.) Sándor Pál : Hiszen ha elmondanánk mindent, ami igaz ! Rubinek István előadó : Azt hiszem, hogy ezek a vallomások, amelyeket itt felolvasni bátor voltam, mindenesetre valószinüsiteni, sőt igazolni látszanak . . . Gömbös Gyula : Nem látszanak, hanem igazolják. Rubinek István előadó : ... a kormánynak azt a feltevését, hogy Beniczky Ödön nemzetgyűlési képviselő a királypuccsnak előkészítésében szerepelt és annak budapesti irányításában résztvett. Huszár Elemér : Rendkivül súlyos bizonyiték. Rubinek István előadó : Tanúvallomások. Elnök : Az előadó ur öt perc szünetet kért. Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek helyeiket elfoglalni. Az előadó urat illeti a szó. Rubinek István előadó : T. Nemzetgyűlés ! Gróf Andrássy Gyula. Rakovszky István, gróf évi december hó 9-én, pénteken. 241 Sigray Antal és Beniczky Ödön nemzetgyűlési képviselők letartóztatása a tettenkapás tényálladékának fenforgásától eltekintve is indokolt volt, mert cselekedetük oly irányú volt, amely az ország belső rendjét, békéjét a legnagyobb mértékben veszélyeztette és mert az ország belső rendjének, békéjének, a jogrendnek helyreállítása ebben az országban csak ugy volt eszközölhető, ha azokat a vezetőket, akik ezt a békétlenséget ebben az országban előidézték, letartóztatásba helyezik. Ez pedig csak ugy volt lehetséges, ha a magyar ministerium a nemzetgyűlési képviselők mentelmi jogában rejlő sérthetetlenséget ideiglenesen elhárítja. Indokolttá tette a nevezett nemzetgyűlési képviselők mentelmi jogában rejlő sérthetetlenség akadályának elhárítását az a felelősség is, amely a magyar ministeriumot az 1848 : III. te. 32. §-ának c) pontja alapján terheli. A magyar ministerium felelős a jogrendért, felelős a belső békéért ebben az országban. Sándor Pál : Ki teszi felelőssé ? Rubinek István előadó: Vájjon hogyan tudna ezen felelősségének megfelelő módon eleget tenni ; vájjon hogyan tudná fent ártani a belső békét, a jogrendet, ha mindazok ellen, akik az állam belső békéje ellen vétenek, akik zavarják az ország jogrendjét, nem volnának meg a megfelelő eszközei és a megfelelő retorziók? Sándor Pál : Az eszköz megvan, de akarat nincs ! Rubinek István előadó : Kétségtelen, hogy olyan esetekben, amikor két fontos jog kerül egymással összeütközésbe, akkor azt a jogot kell alkalmazni és az a jog kell hogy diadalra jusson, amelynek könnyebb a korrektivuma. Ugron Gábor : Amely fegyverre támaszkodik ! Rubinek István előadó: A jelen esetben két oly fontos jog került összeütközésbe, mint a mentelmi jog és a ministerium felelősségének kötelezettsége, . . . Bárczy István : A ministerium felelős a mentelmi jog sérthetetlen ségéért is ! Rubinek István előadó : ... amikor tehát választani kell a kettő között, vájjon a mentelmi jog sértessék-e meg ... Friedrich István : Vagy lemondjon a kormány ! (Derültség.) Elnök : Csendet kérek, Friedrich képviselő ur ! (Egy hang jobbfelől ; Vagy agyonlövetni százhatvan embeit !) Rubinek István előadó: ...vagy a ministeriumnak a felelősségben rejlő kötelezettsége mellőztessék, akkor szerény véleményem szerint nem lehet más választás, mint az, hogy a ministeriumnak a felelősségben rejlő kötelezettsége érvényesüljön, mert a mentelmi jogban rejlő sérthetetlenség akadályának elhárítása sokkal inkább és sokkal könnyebben megengedi a korrektivumot, mint a ministerium felelősségében rejlő kötelezettségnek esetleges elmulasztása. NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920—1921. — XIII. KÖTET. '"* 1 Ol