Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.
Ülésnapok - 1920-264
A Nemzetgyűlés 264. ülése 1921. lommal még nem tudtam, hogy ki beszél velem telefonon és kérdezősködésemre azt a megnyugtató választ kaptam, hogy egy régi barátommal fogok találkozni.« »Körülbelül 1 óra tájban megjelentem a nevezett kávéházban, ahol báró' Lehár ezredes várt engem polgári ruhában s a kölcsönös üdvözlés után röviden körülbelül a következőket közölte velem : »A király Őfelsége lehetséges, hogy talán nemsokára meg fog itt jelenni uralkodói jogainak további gyakorlása céljából, miért is azt a kérdést intézem hozzád, hogy milyen magatartást fogsz őfelségével szemben tanusitani.« Mivel ezt a kérdést mindjárt nem értettem meg, Lehár magyarázatként még hozzáfűzte, hogy : harcolnál-e a királyod ellen vagy nem ? Ezen kérdésre én természetesen csak »nem«-mel válaszolhattam, mire Lehár azt kérdezte tőlem, hogy vájjon ugyanigy gondolkozik-e az egész helyőrség tisztikara is.« »Miután tisztbajtársaim ebbeli felfogását akkor még nem ismertem, nem is adhattam ezen kérdésre pozitiv választ.« »Beszélgetésünk további folyamán Lehár felkért engem arra, hogy érdeklődjem feltűnés nélkül tisztbajtársaimnál afelől, hogy miképen fogadnák a király Őfelségének vissza jövetelét és hogy azon esetre, ha a király egy napon Budapesten megjelenne, hogy nem-e fordulnának fegyveres kézzel ellene, hanem ellenkezőleg, ovációkkal fogadnák-e őt ?« (Mozgás jobbfdöl.) Gr. Apponyi Albert : Ez meg is történt volna ! Egészen bizonyos ! (Zaj. Halljuk ! Halijuk ! Elnök csenget.) Rubinek István előadó (olvassa) : »Tekintve azt, hogy nekem akkor még halvány sejtelmem sem volt arról, hogy a király őfelsége visszaj övetele komolyan tervbe van véve, báró Lehár ezredes kérdései engem természetszerűleg nagyon megleptek, miért is 24 órai gondolkodási időt kértem ki magamnak, mielőtt végleges választ adnék.« »Ezen beszélgetésünk az utcán sétaközben játszódott le, minélfogva hiányzott abból az összefüggés. Határozottan emlékezem, hogy egyik első kérdésem az volt, hogy a kormányzó ur őfőméltósága tud-e ezen tervről s ha igen, milyen álláspontot foglal el vele szemben.» »Lehár azzal nyugtatott meg, hogy én ezzel ne törődjem, mert nekem, mint csapattisztnek, csak az a feladat juthat, hogy a budapesti csapatoknál — amennyiben én azokra in gerendával birhatnék — ne legyen királyellenes hangulat. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök : Csendet kérek, t. képviselő urak. A folytonos »Halljuk !« miatt nem lehet a szónokot hallani. (Derültség.) Rubinek István előadó (olvassa) : »Továbbá kérdést intéztem Lshárhoz hogy nem-e kell külpolitikai bonyodalmaktól félnünk, ha a király őfelsége Magyarországra visszatérne, mint ahogy ez ezidei húsvéti ittlétekor is megtörtént.« Lehár eziránti aggályaimat azzal háritotta el, hogy hazánk legkimagaslóbb politikusai késziévi december hó 9-én, pénteken. 237 tették politikailag elő a király visszaj ö vételét (Mozgás jobbfelől.) és hogy a nagyentente vezető államférfiainak az az álláspontjuk, hogy ők Károly királlyal szemben ugyanazt a magatartást fogják tanusitani, mint Konstantin görög királlyal szemben, vagyis szinleg protestálni fognak a király magyar trónfoglalása iránt, azonban komoly akciók a nagyentente részéről teljesen ki vannak zárva. És hogyan fog a kisentente ezzel szemben viselkedni ? kérdem tovább, mire azt kaptam válaszul, hogy Eománia teljesen passzivul fog viselkedni, miután a király őfelsége és a román király között levélbeli megállapodás történt oly irányban, hogy a román király ez alkalommal le akarja róni Károly királlyal szemben háláját azért, hogy 1918-ban ő volt az, ki a bukaresti békekötés alkalmával a német követelésekkel szemben a román dinasztia számára a trónt megmentette. Friedrich István : Ugy is volt ! Rubinek István előadó (olvassa) : »Ami Jugoszláviát illeti, ugy ez pillanatnyilag az albániai felkelés által katonailag meglehetősen le van kötve, egyébként pedig a horvátországi és boszniai felkelés oly precizen elő van készitve, hogy abban a pillanatban, mihelyt Károly király trónját elfoglalta, a felkelés azonnal kitör, miáltal Jugoszlávia képtelen lesz mozgósitani. Ami végül Cseh-Szlovákiát illeti, ugy pozitiv tudomásunk van arról, hogy a közelmúltban egy mjnistertanács azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy milyen magatartást tanusitson Csehország, ha Károly király váratlanul visszatérne az országba, a magyar trónra. Tekintve a tótoknak cseh szempontból való teljes megbízhatatlanságukat, a ministertanács ugy határozott, hogy Szlovákiát katonailag ki fogja üríteni, csapatait Morvaországban fogja összpontositani, ahol azután az események további fejlődését be fogják várni. A ministertanács ezen határozatát egy legitimista érzelmű cseh minister árulta el. Miután báró Lehár ezredest évek hosszú sora óta ismerem, tudom, hony komoly, higgadt, alaposan megfontoló ember, szellemi fölényét feltétlenül elismerem, s végül feltétlenül szavahihető embernek tartom, állitásai való voltát nem vonhattam kétségbe. Miután még azt is gondoltam, hogy a kormányzó őfőméltósága ugyancsak azon fáradozik, hogy a törvényes király trónját visszafoglalja, exponált állására való tekintettel azonban, mint államfő nem kezdeményezheti ugyan a király visszajövételét, de tudva, hogy meggyőződéses legitimista . . . (Zaj jobbfelől. Egy hang balfelől : Hangoztatta is mindig, mindenki előtt !) nem is ellenezheti ezt, eltökéltem magamat arra, hogy báró Lehár ezredes kivánságát teljesíteni fogom, és másnap ebbeli elhatározásomat telefon utján közöltem Lehárral. Az én további tevékenységem abban merült ki, hogy az 1., mint a 2. gyalogezrednél itt, helyben több törzstiszt-bajtársamhoz feltettem azt a kérdést, hogyha a király egy szép napon Budapesten váratlanul megjelenne, csatlakoznak-e
