Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.

Ülésnapok - 1920-256

A Nemzetgyűlés 256. ülése 192 fog eltelni addig, amig ez rendelkezésre jog állni. Ezen vagy on váltság terhére tehát az állami jegy­intézet bizonyos összegű pénzjegyeket bocsát ki és ezeket használjuk fel ezen kiadások fedezésér e. Kerekes Mihály : Ha már bankót nyomatunk, akkor lehetne nekik többet is adni ! Ernst Sándor előadó : Rendkivül rövid aka­rok lenni, mert rendkivül sürgősnek és sietősnek tartom és tartja nemcsak a pénzügyi bizottság, hanem a kormány, és gondolom, a közvélemény is az egész ügyet. Eddig mi annyira, amennyire csak lehetett, a legrigorózusabb takarékosság álláspontján vol­tunk. Méltóztassék azt az egyet belátni és konsta­tálni, hogy ez a Ház, amennyire csak lehetett, mindig óvatos, elővigyázó volt ebben a kérdésben. Mi a hivatalnokoktól és az állami alkalmazottaktól minduntalan megköveteltük az önmegtagadást, és minduntalan megköveteltük azt, hogy takarékos­kodjunk valamennyien, mert az ország rendkivül zilált és rendkivül nehéz viszonyok közt van. (Ugy van 1) Ezzel szemben áll azonban az a belátás, hogy ebben a pillanatban, az ország mai helyzeté­ben lehetetlen, hogy ez a törvényhozás ne gondos­kodjék bizonyos mértékben az alkalmazottairól. Ez feltétlenül szükséges és elengedhetetlen, ezt ok­vetlenül meg kell tenni. Utalok egyszersmind arra is, hogy a külföldi országok — ha szigorúan néz­zük, hogy mi történt azokban hasonló esetekben — ugyancsak feltétlenül kötelezve érezték magukat arra, hogy számoljanak a körülményekkel és ha­sonló lépéseket tegyenek. Én azonban még ebben a pillanatban is azt hangsúlyozom és azt tartom fontosnak, hogy a mértéket okvetlenül tartsuk szemünk előtt és a gyeplőt semmiképen se dob­juk el. Feltétlenül szükséges, hogy mi gazdasági viszonyainkra és pénzügyeinkre nagy gondot for­dítsunk és ne essünk esetleg a másik végletbe, ne gondoljuk azt, hogy most már ugy sem segit raj­tunk semmmemü takarékoskodás. Én azt gondolom, hogy ezen rendelkezések mérve megfelel a jelenlegi állapotoknak, financiális és egyéb közállapotainknak. Kerekes Mihály: Csak a tisztviselők érdeké­nek nem íelel meg ! Ernst Sándor előadó : Még egy megjegyzés azonban feltétlenül kell tennem. Mi ezeket a pén­zeket a kormány rendelkezésére bocsátjuk. Ha azonban a kormány nem tenne lépéseket abban a tekintetben, hogy cselekedjék a drágasággal szem­ben a maga hatáskörében,- akkor az egész dolog nem lenne segitség, hanem pazarlás az állam részé­. ről. Nem kivánunk lehetetlen dolgokat, de ha a kormány elmulasztaná megtenni azokat az intéz­kedéseket, amelyeket megtehet, akkor valóban nem segitség, hanem pazarlás volna ez az egész az állam pénzéből. Azért tehát feltétlenül azt a ké­relmet is kell hogy tolmácsolja a Ház a kor­mánnyal szemben, hogy a kormány gondoskodjék módokról, hogy a fizetésemelés utján ne egyene­sen és egyszerűen csak a drágaság növekedjék. (Helyeslés.) 1. évi szept. hó 23-án, pénteken. 15 Kerekes Mihály: Eddig semmit sem tett ! Ö volt az árdrágító eddig. Ernst Sándor előadó: Ezek után tisztelettel kérem a t. Házat, hogy méltóztassék a javaslatot általánosságban és részleteiben elfogadni. (Elénk helyeslés és taps.) Elnök : Szólásra következik ? Vasadi Balogh György jegyző : Cserti József ! Cserti József : T. Nemzetgyűlés ! A szimfónia utolsó akkordjai elhangzottak, azonban sajnos, ezek az akkordok nem összhangot, hanem erős disszo­nanciát mutatnak. Mindazok, akik gyönyörködtek ebben a szimfóniában, akik szinte elkápráztatták magukat, szinte andalogtak ezen, nagyon szomo­rúan és csalódottan ébrednek fel. Azokat, akik ebbe helyezték bizonyos üzleti reményeiket, akik­nek az üzletük nem sikerült, s akik a százezreket és milliókat nem vághatták sikeresen zsebre a szimfónia elhangzása után, azokat én nem tudom nagyon sajnálni, mert ezek, amikor majd a téli hideg napok jönnek, meleg szobában fogják azokat tölteni, és bizonyára fog jutni az asztalukra ke­nyér ; azokat azonban sajnálni tudom, akiket ennek a szimfóniának utolsó hangjai szinte a kétségbe­esésbe sodortak. Ezek nem mások, mint a magyar középosztálynak, a magyar tisztviselőknek több mint 90 százaléka. Akik ettől várták, hogy aszta­lukra kerül majd annyi kenyér, amennyinek egy éhező ember asztalára kell jutnia, akik ettől vár­ták, hogy szakadt ruhájukat ujjal fogják kicserélni, azok a szimfónia utolsó disszonanciáitól nemcsak csalódást éreztek, hanem valósággal kétségbeestek. Engem a szimfóniának ez az utolsó disszonan­ciája egy cseppet sem lepett meg. Nem vagyok pénzügyi szakember, csak egyszerű józan ésszel tudtam nézni az egészet, de meg voltam győződve arról, hogy ennek előbb-utóbb be kell következnie. Különösen akkor érlelődött meg bennem ez, ami­kor nem láttam a kormány részéről a takarékos­ságot. Az egész vonalon nemcsak végre nem haj­tották, hanem meg sem kezdték a takarékoskodást. Annakidején, amikor a pénzügyminister ur expo­zéját elmondotta, nagyon jól esett hallanom, hogy a ministereket is kiszállítja az autóból, bár ezt már magamban nem helyeseltem, mert egy mi­nister nem járhat villamoson, hiszen sürgős dolga van. Nem bántam volna, ha a ministereket meg is hagyja az autóban, de ki kellett volna szállítania az autóból azokat, akik járhatnak villamoson, vagy másképen is, akiknek nincs olyan sürgős dolguk, hiszen egy autó fentartása több mint fél­millió koronába kerül. Ezt csak megemlítem, de vannak más dolgok is a takarékosság körül. Tény az, hogy legfelsőbb helytől kezdve a legkisebb helyig a takarékosságot nemcsak nem gyakorol­ták, hanem meg sem kezdték. Ez volt az egyik oka annak, hogy a szimfónia utolsó disszonanciái­nak be kellett következniök. Másik oka pedig az volt, hogy a termelő munkát nem indították meg. Az állam háztartását egy családéhoz lehet hason­lítani. Ha egy család pénzügyi viszonyai rosszul

Next

/
Oldalképek
Tartalom