Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.

Ülésnapok - 1920-262

188 A Nemzetgyűlés 262. ülése 1921 mint amilyet az igazságügyminister ur a magyar törvénykönyvbe akart beiktatni. Eszerint már a burkolt tartalmú cikkekért — amelyeknek értelmét nem is lehet pontosan megállapítani — büntetés jár, ha pedig a bűncselekmény tény­álladékát nem is foglalja magában a cikk, akkor is kimondandó a bűnösség, ha ennek határához közel jár. Még Haynauék se mentek ennyire és meg kell állapítani, hogy Bachék és Haynauék sokkal enyhébbek voltak, mint az igazságügy­minister ur novellája. Ok az allegóriát, a bur­kolt tartalmú cikkeket, költeményeket legalább életben hagyták és nem mertek hozzányúlni a nemzet nagy költőihez : Vörösmarty Mihályhoz, amikor a Vén cigányt irta, Tompa Mihályhoz, amikor A madár íiaihoz szóló költeményt nyilvánosságra hozta, ellenben Tomcsányi úrék­nak semmi sem szent ebben az országban, a közszabadságok helyreállításáról hallani sem akarnak, és még a költészetbe is bele akarnak gázolni a törvény rigorózus szavával. Andaházy Kasnya Béla: Beleszól a színhá­zakba is ! Drozdy Győző : Szóval a pártok ellenállása és a magyar sajtónak egyöntetű felháborodása következtében... Sándor Pál : És ezt a kormányt támogatják ! Drozdy Győző : ... ez a bátor államférfiú se volt annyira bátor, hogy ezt a javaslatot, a Tomcsányi-féle sajtónovellát fentarthatta volna. így azután uj sajtótörvény hijján megmaradt számunkra továbbra is az úgynevezett minister­közi sajtótájékoztató bizottság. Lássuk már most, t. Nemzetgyűlés, hogyan és mi módon tájékoztat ez a bizottság? A háború idején, amikor hábo­rús cenzúra volt, beláttuk, hogy ez biztonsági rendszabályok okából feltétlenül szükséges. Szük­ség volt akkor a cenzúrára az ország érdeke szempontjából, mert óriási volt a felelősség min­den oldalon és abszolút elővigyázatra volt szük­ség. Mégis a háború alatt az egész cenzúrát úgyszólván csak néhány ember, néhány ügyész végezte. A cenzúra forgalmának mintegy 80°/o-át telefonon bonyolították le a szerkesztőségekből. Ha éjjel két órakor jött valami hir, a szerkesz­tőség telefonon felhívta a cenzúrát, ahol jelent­kezett az inspekciós ügyész, legtöbbször maga Váry Albert koronaügyészhelyettes, aki azután telefonon intézkedett, hogy a bejelentett hirt szabad-e publikálni, vagy sem. Most azonban mindent, még a közgazdasági híreket is levonat­ban be kell küldeni. Rendben volna ez is és át is esnék rajta, ha hozzáértő, szakértő, művelt cenzorokkal állanánk szemben. Azonban nézzük csak meg, hogy milyen cenzorok ülnek abban az úgynevezett sajtótájékoztató bizottságban. Rupert Rezső : Az egyik cikkemet nem enge­dik közölni, mert a 665 darab ezresről irok benne. (Derültség balfelöl) Drozdy Győző: Vannak ott korrekt cenzo­rok, de vannak ezzel szemben rosszhiszemüek, vannak értelmes és tudatlan cenzorok, vannak. évi november hó 23-án, szerdán. akik megtanulták már ezt a mesterséget, ha nem is nagyon értelmesen, de vannak, akik még a mai napig, tehát két esztendő alatt sem tudták megtanulni a cenzori mesterséget. Szó­val egész tárgyilagosan megállapíthatom, hogy a tájékoztató bizottság tagjainak mintegy két­harmadrésze rendesen el tudja végezni a dolgát, de annak kisebb része, mintegy harmada egy­általán nem csinál lelkiismereti kérdést abból, hogy tulajdonképen mi való a nyilvánosság elé és milyen óriási nagy érdekeket, nemzeti célo­kat és gondolatokat rombol szét intézkedéseivel. Némelyik cenzor reggeli Vs4 óráig is vissza­tartja azokat a cikkeket, amelyeknek már 3 óra­kor a gépben kellene keringeniük és így lekés­teti a lapot. T. Nemzetgyűlés! Ha már két éve funk­cionál egy hivatal, annyi idő alatt mindenki megállapíthatja, hogy mi annak a hivatalnak rossz oldala és megállapíthatja, hogy az ott működő egyének értik-e mesterségüket vagy sem. Két év alatt mindenesetre meg lehetett volna már csinálni a szelekciót és ki lehetett volna szórni abból a hivatalból azokat az em­bereket, akik még a cenzúra mesterségét sem tudták megtanulni. Ilgy látszik azonban, hogy felsőbb helyen épen ezeket a hozzá nem értő embereket dédelgetik a legjobban, és felsőbb helyeken az a felfogás, hogy minél kevesebbet értenek az illetők a dolgukhoz, annál biztosabb a pozíciójuk. Meg kell állapítani, hogy ezek a féltudatlan emberek dominálnak a cenzúrahiva­talban. Elvileg éjfélutáni fél egy óráig lehet be­küldeni a cikkeket, de ha csakugaan ekkor kül­dik be, a cenzúra büntet és csak három órakor kapják vissza a lapok a beküldött anyagot. így természetes, hogy az illető lapok reggel a vidéki vasúti vonalakat lekésik. Azonkívül nagy divat a cenzúrán a lapok elusztatása. Néha előfordul, hogy a lapnak csaknem egész beküldött anya­gát törlik, úgyhogy a lap az utolsó órában kénytelen fühöz-fához kapkodni, hogy másnaj) megjelenhessék, mert viszont fehér foltokat, ab­lakokat az ügyész nem tür. így aztán kényte­lenek a vezércikk helyére betenni a közegészség­ügyet vagy novellát, csak azért, hogy a lap valahogy napvilágot lásson. Azt mondja a sajtótájékoztató bizottság, hogy van fellebbezési fórum is. (Felkiáltások balfelöl: A sóhivatal!) Csakugyan van egy fellebbezési hivatal : a ministerelnökségi sajtófőnökség. (Felkiáltások balfelöl: Ugyanazt!) A szerkesztőségnek akkor, amikor a cenzúra éjjel kidobja a cikket, egész lapja anyagát, módjában áll csakugyan a felleb­bezési fórumhoz : a ministerelnökségi sajtófőnök­séghez fordulni. A ministerelnökségi sajtófőnök­ség azonban maga Eckhardt Tibor sajtófőnök, akinek természetesen rengeteg elfoglaltsága van, azt nem is lehet csodálni, borzasztó sok dolga van, nem is ér rá a fellebbezést elintézni és így az másnapra kerül vissza a lapokhoz legjobb

Next

/
Oldalképek
Tartalom