Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.
Ülésnapok - 1920-259
A Nemzetgyűlés 259. ülése 1921. évi november hó 4-én, pénteken. 119 (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Kováts István képviselő urat illeti a szó. (Halljuk ! Halljuk ! johbfelől.) Kováts J. István : T. Nemzetgyűlés ! Mielőtt pártunknak a ' beterjesztett törvényjavaslattal szemben elfoglalt jogi álláspontja megalapozását adnám rövid vonásokban, legyen szabad egy kijelentést tennem.. (Halljuk ! johbfelől.) Ez az, hogy pártunk akkor, mikor ezt a törvényjavaslatot a maga szavazataival törvényerőre emeli, erősen meg van győződve arról, hogy sem jogfosztást, sem erőszakot nem gyakorol. A magyar nemzet lelkétől, amely féltékenyen őrködött mindenkor a saját jogaira, mindig távol állott az, hogy bárkit a jogaitól meg akarjon fosztani, vagy bárkivel szemben erőszakot alkalmazzon, (TJgy van ! johbfelől.) Jómagam és barátaim is, amikor ezt a törvényjavaslatot, mint a mi közjogi meggyőződésünk kifejezőjét, törvénybe iktatjuk, erős meggyőződésünk szerint nem követünk el jogfosztást, az erőszakosságtól is távol állunk. Egyszerűen megállapitunk, konstatálunk, ünnepélyesen kinyilvánítunk, deklarálunk bizonyos bekövetkezett eseményeket, a jogok bizonyos elenyészését, megszűnését. T. Nemzetgyűlés ! Ez a törvényjavaslat voltaképen egy a pragmatiea sanctio megszűnésével. ( TJgy van ! johbfelől.) Mind a Habsburg-ház trónörökösödési igénye, mind az 1916 decemberében legutóbb megkoronázott király trónbirtoklási joga a pragmatiea sanction alapul. A mi álláspontunk az, hogy .a bekövetkezett események folytán a pragmatiea sanctio, melyről kiváló köz jogászok, kiváló történészek megállapították, hogy összefüggő, szerves, organikus egész s egyes vonatkozásaiban nem szűnhet meg, hanem csak a maga öszszességében, a magyar szent korona országai között egyfelől, másfelől az osztrák örökös tartományok között fönnállott és a pragmatiea sanctióban elengedhetetlen föltétel gyanánt, conditio sine qua non-ként megállapitott elválaszthatatlan és oszthatlan együttes birtoklás megszűnése folytán eo ipso a maga egészében megszűnt. (TJgy van ! jobbfelöl.) T. Nemzetgyűlés ! Ennek a kérdésnek a kritériuma egyedül abban rejlik, vájjon az elválaszthatatlan és oszthatatlan együtt birtoklás valóban elengedhetetlen föltétele, conditio sine qua non-ja-e a pragmatiea sanctiónak., vagy nem ? Méltóztassék megengedni, hogy ennél a kérdésnél egyetlenegy jogi szaktekintélyre hivat hozhassam, akinek jogi nagysága túlnőtt minden párt keretén, akit a nemzet a haza bölcsének elnevezésével tisztelt meg és akinek helyét a régi parlamentben, mint betölthetetlent, üresen hagyták. Ez a Deák Ferenc mind az ő közjogi munkájában : »Adalékok a magyar közjoghoz«, mind pedig az ő húsvéti cikkében, mind a válaszfeliratok alkalmával tartott beszédeiben, mind pediglen az 1867. évi kiegyezési törvény fölött megindult vitában ismételten leszögezte azt, hogy az elválaszthatatlan és oszthatatlan egyiittbirtoklás elengedhetetlen feltétete, conditio sine qua-nonja a pragmatiea sanctiónak. (TJgy van ! johbfelől.) T. Nemzetgyűlés! Nem akarom a Nemzetgyűlést fárasztani mindezeknek a citátumoknak a felolvasásával. {Halljuk ! Halljuk! jobb felöl, ) Utalok arra, hogy az »Adalékok a magyar közjoghoz« c. korszakos művének 76-, 80., 83., 116. és 117. lapjain ilyen meghatározások foglaltatnak. Egyedül azt vagyok bátor felolvasni, ami a 159. lapon található és ami a maga lényegében teljesen azonos a többivel. (Halljuk ! Halljak! johbfelől.) Szól ez a következőképen (olvassa): »Mind Magyarországot, mind az ausztriai tartományokat törvényes örökösödési joggal ugyanazon fejedelem együtt, elválaszthatatlanul, feloszthatatlanul birja.« Bátor vagyok még rámutatni Deák Ferencnek egy gyönyörű hasonlatára, amelyet az 1865. évi válaszfelirati vitában a monarchiát alkotó két országnak egymáshoz való viszonyáról mondott. Ez a hasonlata ugy szól, hogy a monarchia olyan, mint két hatalmas oszlopon emelkedő iv, amely ivnek csúcspontján áll a trón a koronákkal. Túri Béla : Jogilag nem, csak tényleg ! Ez a különbség! Kováts J. István : Ha ezt a két oszlopot — amint ő mondotta akkor — közelebb akarjuk hozni egymáshoz, akkor is összeroppan a fölöttük kibontakozó iv és aláhull a trón a koronákkal ; annál inkább összeomlik ez az iv, ha a két oszlop közül az egyik az események feltartóztathatatlan erejénél fogva összeroppan és ha a másik oszlopon is — fájdalom — súlyos csökkenések és megrövidülések észlelhetők. (Igaz ! TJgy van! johbfelől,) T. Nemzetgyűlés! Az oszlopok közül az egyik egészen, a másik nagyrészt összeroskadt. Hol lehetne akkor az az iv, amely a két oszlopra támaszkodott, hol lehetne az a trón, amely az iv tetején volt és hol lehetnek azok a koronák? (Igaz! Ugy van! johbfelől.) T. Nemzetgyűlés ! Deák több izben kifejezett álláspontja jut az 1867. évi XII. törvénycikkben is kifejezésre. Ennek a törvénynek 2. és 7. §-a egész határozottan törvénybe iktatja, hogy a pragmatiea sanctiónak kizárólag ez az értelmezése a törvényes és a helyes. A 2. § szó szerint igy szól (olvassa) : »Megállapítván ez ünnepélyes alapszerződés a Habsburg-ház nőágának trónöröklési jogát, kimondotta egyszersmind, hogy azon országok és tartományok, melyek a megállapitott öröklési rend szerint egy közös uralkodó alatt állanak, feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul együtt birtoklandók. E határozottan kimondott elv folytán a közös biztosság együttes erővel leendő védelme és fentartása oly közös és viszonos kötelezettség, mely egyenesen a pragmatiea sanctióból származik.« Méltóztassanak megengedni, hogy még a 7. §-t is felolvassam (olvassa) ; »A pragmatiea