Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-232
62 r A Nemzetgyűlés 232, ülése 1921. évi július hó 19-én, kedden. juk itt azt a bizonyos progresszivitást az adózásban, akkor kénytelen vagyok mindig csak visszatérni erer a kérdésre, hogy módot adjak a minister urnák, hogyha valami mégis nem ugy történt, mint ahogy kellett volna, akkor ezt eliminálja. Azt, ami az ország részére feltétlenül szükséges, mindenesetre meg kell szavaznia minden becsületes hazafinak. Figyelembe kell azonban venni a teherbiróképességet és ha ezt figyelembe vesszük, akkor azt látjuk, hogy az a progresszivitás ma is csak lefelé van meg, felfelé azonban nem érvényesül. A háboras nyereségadó szempontjából a jövedelmet a kisbirtoknál 1000 koronára, a nagybirtoknál padig 200 koronára vették. Öriási a különbség, mert ha például egy hold földem van, akkor 1000 korona után fizettem a háborús nyereségadót, mig a nagybirtokos csak 200 korona után fizette. Minden lépésnél, a vagyonváltságn.ál is azt látjuk tehát, hogy a progresszivitás nem érvényesül ugy, ahogy azt az ország érdeke megkivánja. Mert nem a pénzügyminister ur pénzügyi politikája, hanem az ország érdeke kivánja meg azt, hogy igenis, akik tehetősek, akik bírják, azok fizessenek teherbirásuk szerint akkor, amikor az ország végveszélybe került és az országot meg kell menteni a végpusztulástól. Nézetem szerint a vagyonváltság behozatala nem időszerű. Nem volt időszerű már az első vagyonváltság behozatala sem. Mert ha a Nemzetgyűlés itt felhatalmazást ad 26 milliárdos költekezésre, akkor vagyonváltságot csinálnia addig, amig tiszta képet nem látunk az országban, nem tartom időszerűnek. Megmondom miért. A vagyonváltság azt a célt szolgálná, hogy a nemzetnek, az országnak a hábor u előtti adósságát valamennyire tisztázza ; mert hiszen minden becsületes magyar ember érzi magában azt a kötelezettséget, hogy a háború előtti adósságot le kell számitolni és meg kell fizetni ; nem akarunk ez alól az adósság alól kibújni, amely Magyarországot joggal terheli, mert hiszen ezt akkor kértük, amikor Magyarország virágzott. Erre tehát bármikor kaphatók vagyunk, az ország erre bármikor áldoz ; ezt a háború előtti adósságot ki kell fizetni. Nem beszélek arról, hogy vájjon hadisarcot fogunk-e fizetni ; abból az én lelki meggyőződésem szerint nem fog bevenni senki semmit, mert ez az ország nem lesz abban a helyzetben, hogy a rá kiszabott hadisarcot valamikor is megfizesse. De amikor vagyonváltságot csinálunk, bekövetkezhetik az a helyzet, — ezzel kapcsolatban később rá fogok térni a jóvátételi bizottság hatáskörére Magyarországon — megtörténhetik, mondom, hogy mikor már a vagyonváltságot megcsináltuk és ennek fejében a ló- és a tehénállományból elvettem bizonyos részt az illető gazdától, akkor azt mondják, hogy természetben padig le fogtok adni, mondjuk, százezer marhát, s amikor ezt összeszedik, mégegyszer elvesznek tőle annyi marhát, amennyit egyszer már megadott. Tehát a vagyonváltságról szóló törvényjavaslat tárgyalása én szerintem időszerű akkor lett volna, amikor már tudjuk azt, hogy a jóvátételi bizottság milyen terhet állapit meg, hogy azt Magyarország vállaira rakja. En el sem tudom képzelni, hogy túlságosan terheljenek meg bennünket, de viszont rettenetes szerencsétlenségnek tartom azt, hogy az ország előbb leadja a vagyonváltságát és azután jön a jóvátételi bizottság is a maga követeléseivel és akkor megint ugyanazokat fogják megróni az országban azzal a vagyonváltsággal, amelyet természetben kell az országnak kiszolgáltatni a szomszéd államok részére. T. Nemzetgyűlés ! Arról, ismétlem, beszélni sem lehet, hogy a háborús adósságunkat mi kifizessük. Nemcsak mi, Magyarország, nem leszünk ebben a helyzetben, hanem Európa összes államai, nemcsak a legyőzöttek, hanem a győzők sem fogják tudni kifizetni azt az adóssági követelést, ami a háború alatt velük szemben felgyülemlett. Egyetlenegy mód lesz arra, hogy ezt az adósságot » leróhassak és ez az, hogyha Európában le fogják törölni a táblát ; mert máskülönben nemcsak a legyőzött országok, hanem a győzők sem fognak tudni eleget tenni, mint például Olaszország, amelynek 800 millió font adóssága van, sem fogja tudni kifizetni adósságát. Nagyon jól tudjuk, hogy ha valakitől kérik az adósságot, az illető adós haragudni szokott, tehát amikor majd mindenkinek le kell rónia a maga adósságát, ebből a háborús uszításnak egy olyan mételye származik, aminek a jövő politikájából való kiküszöbölése nemcsak az egyes államoknak, hanem egész Európának, sőt mondhatnám Amerikának is nagy érdeke. Ha a jóvátételi bizottság hatáskörét nézzük, akkor azt látjuk, hogy körülbelül 12 pontba van összefoglalva az, amire ez a bizottság hivatott lesz Magyarországon. Nevezetesen meg kell állapítania az állammal szemben támasztható követeléseket. A határozathozatalban azonban nekünk nem adnak szót, nekünk ott a döntésnél nem lesz szavunk ; meghallgathatnak berniünket, azonban hogy hogyan döntenek, az az ő dolguk lesz. A jóvátételi bizottság megállapítja továbbá a 30 év alatti fizetési módozatot ; gondoskodik a behajtás módjairól ; megállapítja, hogy mely külföldi közhasznú vállalatainkat sajátítják ki ; meghatározza, hogy mennyi térítendő vissza abból, amit megállapítottak, gazdasági életünk normális folytatásához ; megállapítja a fegyverszüneti szerződés alapján kiszolgáltatott javak értékét ; meghatározza, hogy mennyit kell fizetnünk áruban ; az esetleges elrabolt holmit visszajuttatja jogos tulajdonosaihoz ; átveszi és felosztja a fizetett pénzt és árukat ; megállapítja a háború előtti adósságok reánk eső részét ; likvidálja az Osztrák-Magyar Bankot ; ellenőrzi az ország pénzügyi rendszerének reformját ; nyomást gyakorolhat adórendszerünkre és belügyi költségvetésünkre. T. Nemzetgyűlés ! Nem akarom ezeket a pontokat kritika tárgyává tenni, csak két pontra hívom fel az igen t. kormány figyelmét. Az előbb azt mondottam, hogy azt láttam volna szívesen, ha a vagyonváltságot addig halasztanók, amig a
