Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-254

644 A Nemzetgyűlés 254. ülése 1921 Elnök : Kérem, képviselő ur, szíveskedjék az interpelláció tárgyának keretei közt maradni, tekintettel arra, hogy a tanácskozásra szánt idő régen lejárt. En megadtam a sürgős interpelláció előterjesztésére az engedélyt, de nagyon kérem, szíveskedjék interpellációjának tárgyához ragaszkodni. Benkő Gábor : Be kell tehát bizonyítanunk, t. Nemzetgyűlés, a külföld előtt, hogy nemcsak a 48-iki szabadságharcunkban, hanem azelőtt is, 400 esztendőn át minden törekvésünkben a Jlákócziakban, a Bocskayakban, Bethlenekben, Kossuthokban érezte meg a nemzet, hogy ezeket kell követnie. Tessék mutatni egy magyar népdalt, egy magyar hőskölteményt, amelyben Hayn

au vagy a Habsburgok szolgálnának dicsőítés tárgyául. Nem mindenütt a Bákócziakról, a Bethlenekről, Bocskayakról és Kossuthokról imádkozik-e a magyar ? Tessék megnézni az elrejtett kunyhókat, ott vannak azokban az aradi Tizenhárom képei; amig Ausztriában a Habsburg-ház mindenféle rokonságának és a császárok kis gyermekeinek arcképei vannak a házakban felaggatva, addig nálunk az aradi Tizenhárom képei mint oltár díszítik a falakat és amikor felkél a magyar és ránéz azokra, csak azt sajnálja, hogy küzdelmük nem sikerült! Mert ha a függetlenségi törekvések bármelyike sikerre vezetett volna, meglett volna például 1913-ban a magyar vezényszó, meglett volna külképviseletünk : akkor nem irták volna rólunk, hogy imperialisták voltunk ! (Igaz ! Ugy van .') T. Nemzetgyűlés ! En kicsiny ember vagyok ahhoz, hogy ilyen nagy témákról a nemzetgyűlésen mindenkit pártállásra tekintet nélkül meggyőzzek. De erős a hitem, hogyha bármelyikünk a kisgazda-társadalomból, vagy a középosztályból, az intelligenciából, szóval a többségnek, a millióknak egyike ment volna ki Parisba s odavágta volna: »Uraim, ez a legnagyobb hazugság, hogy mi imperialisták voltunk!« — akkor más békét kaptunk volna, vagy ha nem kaptunk volna is, legalább megkíséreltük volna annak ilyen utón való megszerzését is. Ki kellett volna vinni történelmi okmányainkat, ki kellett volna vinni Kossuth iratait, amelyekben megvan írva, hogy 1859-ben London piacán ugyanezt mondotta el Kossuth Lajos; fel kellett volna hivni Amerika figyelmét arra, hogy mit mondott Kossuth az amerikai Fehérházban, mik voltak kijelentései az olasz egység kérdésében; ismertetni kellett volna Kossuthnak Viktor Emanuellel és Cavourral való tárgyalásait, a nemes franciák császárjával, III. Napóleonnal való egyezkedéseit. Mindez azt bizonyította volna, hogy él itt a Kárpátok alján egy tisztességeSj derék nemzet, amelynek egyetlen vágya csak az, hogy őt élni hagyják az ő bércei között s amelynek soha eszébe nem jutott, hogy más állam területére mint hódító menjen be és bizonyította volna azt is, hogy csak megakart szabadulni azoktól, akik őt eddig, mint évi augusztus hó 23-án, kedden. barmot fel akarták használni imperialista vágyaik^ nak elérésére, t. i. a Habsburgoktól. T. Nemzetgyűlés! Be is fejezem szavaimat és a következő interpellációt intézem az összkormányhoz és a külügyminister úrhoz (olvassa) : »1. Hajlandó-e a kormány az entente-nál Nyugatmagyarország átadási idejének elhalasztását kérni a bolsevisták terjeszkedésének megakadályozása és egyéb indokok alapján ?« (Derültség.) Kérem, a kapanyél is elsül. Hátha sikerül ? Elnök: Méltóztassék csak tovább olvasni az interpellációt, Benkő Gábor (olvassa) : »2. Hajlandó-e a kormány külképviseletében ezentúl főelvnek tekinteni, hogy a trianoni béke azon tévedése, mely hazánkat imperialista politikával vádolja, megcáfoltassék és bebizonyittassék, hogy az osztrák imperialista tervekért a Habsburgok által a független kül- és hadügytől megfosztott magyar nemzet nem lehet felelős, miáltal az isteni gondviselésen kivül mindenkitől elhagyott és megrabolt nemzet reményt nyerjen a béke revíziójához.« (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a ministerelnok urnák. A ministerelnök ur kivan szólani. Gr. Bethlen István ministerelnök : T. Nemzetgyűlés ! Hogy mi nem voltunk imperialisták, azt minden magyar ember tudja ; de most már, azt hiszem, tisztában van vele Európa jóhiszemű közvéleménye is. Nálunk nem voltak emberek, akik a háborút kívánták, nem voltak háborús uszítók, nálunk legfeljebb defaitista uszítók voltak egy időben. (Ugy van!) Mi voltunk azok, akik kijelentettük, mint elsők, hogy készek vagyunk békét kötni annexiók és hadikárpótlás nélkül. (Ugy van!) És azt hiszem, hogy, ha mi lettünk volna a győzők, mi ezen szavunkat meg is tartottuk volna. (Ugy van!) Feleslegesnek tartom tehát, hogy mi még külön szervezeteket létesítsünk, hogy imperialista mivoltunkat letagadjuk, mert imperialisták soha sem voltunk. Arra szükség van, hogy minden egyes alkalommal, amikor e váddal illetnek, ezzel férfiasan szembeszálljunk, mert ezzel csakis igazunk mellett szállunk sikra. (Ugy van!) Áttérve azokra a fejtegetésekre, amelyeket a "t. képviselő ur a kísérőlevélről adott elő, bátor vagyok rámutatni arra, hogy ő nagyjában és egészében e kísérőlevél jogi jellegét helyesen jellemezte. Mi is a trianoni béke integráns részének tekintjük e kísérőlevelet, sőt annak idején, amikor a kormány notifikálta a nagyhatalmaknak válaszát, ebben ki is jelentette, hogy azon feltételezéssel irja alá a békét, hogy a kísérőlevélben lefektetett elvek és ígéretek valóra fognak válni. A magyar kormány tehát nem engedheti meg, hogy ezen Ígéret bármi tekintetben elhomályosittassék. Jelenleg itt vannak már Magyarországon a kísérőlevélben tett ígéretek valóraváltására hivatott határmegállapitó bizottságok. Ébren kell őrködnünk és fo-