Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-254

642 A Nemzetgyűlés 254. ülése 1921, dúljon meg minden társadalmi osztály és fejtsen ki olyan propagandát, mint egyházaink, különösen református egyházaink, valamint minden társadalmi egyesületünk, melyek összeköttetést kerestek a külföldi hatalmas egyesületekkel. Még a zsidósághoz is felszólitást intézek erről a helyről. A zsidóságnak egyetlen védelme az, hogy ők azokkal a piszkos, aljas zsidókkal, — bocsánat a kifejezésért, de saját maguk nevezték igy őket — akik sem a forradalom alatt, sem a kommün alatt nem voltak reprezentánsai a zsidóságnak, nem szolidárisak. Eu el is hiszem, hogy az a kapitalista, az a nagybankár zsidó, vagy ha ugy tetszik, izraelita magyar állampolgár, aki Magyarország békeszerető és becsületes népének fáradságos munkájából joggal vagy jogtalanul milliókat, milliárdokat szerzett, nem szolidáris a bolsevisták szemetjével, sőt minden kommunistát gyűlöl. Ebben a Házban talán kissé szokatlanul fog hangzani, de én kijelentem, hogy én igenis ismerem a zsidóságnak egy rétegét, azt a reggeltől estig becsületesen, szorgalmasan dolgozó cipőfelsőrészkészitőt, kis krajzlerost, aki nem politizál, hanem csak végzi a maga munkáját szakmájában reggeltői estig, mondhatjuk véres verejtékével. Eleknek a zsidóknak az érdekében is kérelmet intézek a nagykapitalista zsidókhoz, azokhoz a nagy bankár okhoz, akik — hiába tagadjuk, be kell ismernünk — összeköttetésben vannak a külföld nagy bankárjaival, akár zsidók azok a nagy külföldi bankárok, akár nem zsidók, de összeköttetésben vannak a pénz nemzetközisége alapján. Ott vannak azután a szabadkőművesek, akiknek egyesületét mi feloszlattuk, és helyiségüket elfoglaltuk ugyan, de amely szabadkőművesek közt — amint a »Magyarság« egészen helyesen megírta — voltak jóhiszeműek, tisztességesek is. Ha tehát még van tisztességes és jóhiszemű szabadkőműves és ha tényleg oly nagy a hatalmuk, amint magukról hiszik, vagy ha tényleg van nagy hatalmuk, fogjanak össze azzal a kapitalista zsidóval, azzal az izraelita hitközségi elnökkel, mozgassanak meg minden követ és mutassák meg, hogy ha eddig passzive is viselkedtek, legalább most ezt a fikarcnyi jót megteszik a nemzet érdekében. De mozduljon meg elsősorban a kormány és próbáljon megragadni minden eszközt arra, hogy a világtörténelemnek erre a leggyalázatosabb tenyere felhívja a világ figyelmét, a győző hatalmak és különösen azon hatalmak figyelmét, melyek a trianoni szerződést velük együtt irták alá. Még Sziámot sem veszem ki, még Nikaraguát sem, mert elvégre összeköttetéseik révén talán befolyásuk lehet az intéző négy nagyhatalomra, a nagy ententra. Hivja fel a kormány ezeknek figyelmét a becsület, az emberiesség nevében az előbb elmondottakra és a történelmi igazság szempontjából, a Német-Ausztriának odaadandó magyar terület érdekében hivja fel a nagy ententet, hogy a rosszul informált nagyentente évi augusztus hó 23-án, kedden. forduljon a jól informált nagy ententehoz és ne fertőzze meg tiszta történelmi múltját azzal, hogy bár tudatára ébredve a rajtunk elkövetett igazságtalanságnak, továbbra is fentartsa a szerződésnek ezen pontjait. Nem akarok kitérni arra, hogy Bernolák minister ur, annak idején mint képviselő, azt hiszem, december 22-én meginterpallálta a kormányt arra a körülbelül 50 milliárd értéket kitevő műkincsre vonatkozólag, mely még mindig Ausztriában és Bécsben van. Akkor a kormány elnöke, gróf Teleki Pál, kilátásba helyezte, hogy mindent el fog követni annak visszaszerzésére. Hát én nem tudom, hogyha a békeszerződós nekünk itólte a kincseknek ránk eső hányadát, hogy miért ne tudhatná a kormány végrehajtani akaratát épen ezzel a rothadó Ausztriával szemben. Próbáljuk meg ! Mindent meg lehet próbálni. Próbálja meg a kormány, s mondja oda, jól van, a béke elvi részének eleget teszünk, át is adjuk papíron Nyugat-Magyarerszágot, de addig az ideig megszálljuk csapatainkkal zálogul, mig Ausztria azt az 53 milliárdot ki nem fizeti, melyet ezek a kincsek érnek. Ausztriának, melynek most egy fillérje sincs, körülbelül ötvenhárom esztendeig kellene várni, mig vissza tudná fizetni a tőlünk elrablott kincseket, s akkor végeredményben legyen bekebelezve az évezredek során Nyugat-Magyarország Ausztriához, a gyakorlatban mégis csak a mienk lenne. De közeledek beszédem végéhez. A legfontosabbra akarom a t. Nemzetgyűlésnek és a kormánynak figyelmét felhívni és ez az, ami megint csak a Millerand-féle kísérőlevélből ered, hogy tulajdonképen azért büntetnek bennünket ilyen rettenetesen, mert állítólag mi voltunk Európa legnagyobb imperialista állama, mi voltunk a háború kezdeményezői és háborús uszítók. Szóról- szóra ezeket mondja Millerand (olvassa) : »A magunk részéről nem felejthetjük el azonban, mekkora felelősség háramlik Magyarországra a világháború kitöréséért.« Hát én azt hiszem, hogy egy meg nem született gyermekre rá lehet fogni azt, hogy ő is háborús uszitó volt, de épen Magyarországra ráfogni, hogy imperialista törekvések vezették, ez a történelemnek egyik legnagyobb hazugsága. Erre az állítására az entente, mint erkölcsi bázisra, borzasztóan féltékeny, sőt mondhatom, hogy ez az egyetlen erős pillére — bár hamisan beállítva — az egész békeműnek. Most olvassuk, hogy Amerika Németországgal is különbéke alapján kezd tárgyalni, de addig nem is áll szóba Németországgal, mig Németország a tárgyalás alapjául el nem ismeri azt, hogy ő volt a háború kezdeményezője Hogy ki volt a kezdeményező, ki nem, azt döntse el Németország a császárjával, Ausztria az ő volt Habsburg császárjával, az rájuk tartozik. Egy dolog kétségtelen, hogy amint nem volt nyugatmagyarországi ember, aki Európában házalt volna azért, hogy Ítéljük át Ausztriához, nem volt egyetlen egy magyar ember, aki a há-