Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-254
618 A Nemzetgyűlés 254. ülése 1921 pénzügyi bizottság, hogy ezek az összegek az idézett törvénycikknek 58. §-a alapján használtattak fel, miért is tisztelettel kérem a tisztelt Nemzetgyűlést, méltóztassék ezt a jelentést tudomásul venni. (Helyeslés.) Elnök: Kivan-e valaki szólni? (Nem!) Ha senki sem kivan szólni, a vitát bezárom. A pénzügyminister ur kivan szólni ? Hegedüs Loránt pénzügyminister : Nem ! Elnök : Következik a határozathozatal. Móltóztatnak-e a pénzügyminister urnák 341. számú a vagyonváltság tárgyában benyújtott jelentését tudomásul venni, igen, vagy nem? (Igen!) A jelentés tudomásul vétetik. Az ülést 5 percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Az ülés elején hozott határozatunk értelmében következnek az interpellációk. Haller István képviselő urat illeti a szó. (Halljuk! Halljuk!) Haller István: T. Nemzetgyűlés! Azokra akarom a Nemzetgyűlés figyelmét fordítani egynéhány pillanatra, akiknek a figyelme állandóan reánk irányzódik, azokra, akiket tőlünk elszakítottak s akiket állítólag egy uj, a miénknél jobb társadalmi, ^gazdasági és politiktd rendbe illesztettek bele. Es itt nem teszek különbséget magyar, német, tót, szerb, oláh között, mert azoktól az igazán kevesektől eltekintve, akik régen is olyan érzelmeket tápláltak, amelyek akkori állampolgárságukkal nem voltak összeegyeztethetők, ezektől a kevesektől eltekintve az elszakított részek népe, legyen az magyar, német, tót, szerb vagy bárminő nemzetiségű, visszavágyik ide és sokkal inkább figyeli ezt a Nemzetgyűlést, mint azt az ujat, ahol az ő sorsa felett döntenek. (Igaz! TJgy van! a középen és jobbfelöl.) Szmrecsányi György: Nélküle! Haller István: A felszabadítottak, a megmentettek rettenetes állapotban vannak. (Egy hang a középen: Szép kis megmentés!) Azok, akik mentőkül és felszabaditókul jöttek, a legrövidebb idő alatt a legvéresebb zsarnokokká lettek (Ugy van ! a középen.) és azok is, akik bennük biztak, akiket félrevezettek, akik talán hittek azokban az ábrándképekben, amelyeket eléjük festettek, azok is csalódottaknak érzik magukat és rájöttek arra, hogy az a magyar iga, amely csak hazugságukban és rágalmakban létezett, sokkal jobb volna most és a jövőben, mint az a felszabadítás, az a testvériség, amelylyel állítólag keblükre ölelték őket. (Igaz ! Ugy van ! a középen és jobb felől.) Nem beszélek én azokról a lelki gyötrelmekről, amelyeknek ki vannak téve azok, akiket tőlünk elszakítottak. Könnyű elképzelni azt, hogy minő lelkiállapotban lehet az elszakított testvér, az elzárt apa, hogyan gondolkozhatnak ós érezhetett augusztus hó 23-án, kedden. nek azok, akik a magyar kultúra emlőin nőttek fel és látniok kell azt a barbárságot, amely úrrá lett felettük. Nem beszélek a lelki kínokról, hiszen azok ecsetelése nekünk is fájdalmas volna s mi nem akarjuk még akárminő gyengéd kézzel sem illetni a még mindig nyitott sebeket, mert nekünk fáj minden könny, amelyet testvéreink a világ bármely részén hullatnak s a mi lelkünket égeti minden sóhaj, amely az ő keblükből felszakad. En ezúttal csak azokról az anyagi károsodásokról kívánok beszélni, amelyek érik elszakított testvéreinket, és érik különösen azokat, akik a békeszerződés által adott joggal élve magyar állampolgárságra optáítak, azonban ingatlanuk és egyéb vagyonuk van ott. Nekünk az entente 35.000 főnyi hadsereget hagyott. Ezzel az erővel mi nem tudunk imponálni azoknak, akiknek nem imponálnak a saját törvényeik, akiknek nem imponálnak a nemzetközi jog követelései, akiknek kultúrájuk nincs, akiknek jogérzete és igazságérzete vissza nem riad a visszaélésektől, az atrocitásoktól, a magánvagyonba való gázolástól: azoknak mi nem tudunk imponálni azzal az erővel, amelyet nekünk meghagytak. Épen azért mi kénytelenek vagyunk az ententehoz fordulni, annál is inkább, mert az entente volt az, amely a világháborúban és utána azt hirdette, hogy ő egy igazságosabb jogrendet fog teremteni ott, ahol ezer esztendeig a mi jogrendünk volt, amelyet ők nem tartottak megfelelőnek és igazságosnak. Az entente vállalta magára a feladatot, hogy emberibb, humánusabb, igazságosabb állapotokat fog teremteni, mint aminőket feldöntött, az entente vállalta azt a kötelezettséget és azt a feladatot, hogy a szabadságot, az egyéni, politikai, gazdasági szabadságot jobban meg fogja védelmezni, mint ahogy állítólag mi magyarok megvédelmeztük, hogy ott emberhez méltóbb állapotot fog teremteni. Az entente vállalta tehát azt, hogy ott békét és rendet csinál, vállalta azt, hogy a háború által ütött sebeket ott begyógyítja, vállalta azt a kötelezettséget, hogy őrködni fog az emberi jogok felett azokon a területeken, amelyeket ő teremtett. Nekünk tehát jogunk van ententeof figyelmeztetni arra, hogy ezt a kötelezettségét teljesítse ; nekünk jogunkban van rámutatni azokra a visszaélésekre, melyeket otfc elkövetnek ; nekünk jogunkban van azt mondani, hogy az entente teremtsen legalább is olyan jogrendet és személyes vagyonbiztonságot, mint aminőt mi tartottunk ott fenn ezer esztendeig. (Elénk helyeslés és taps.) Mi nem hittük, hogy az entente jobb rendet fog tudni teremteni, mint aminőt mi tartottunk fenn, nem hihettük azért, mert mi a valóságot ismertük, ők pedig a hazugságot ismerték rólunk. De ha nem hittük is, fegyverrel minket rákényszeritettek arra, hogy helyezkedjünk várakozó álláspontra ós nézzük, mit fog tudni beváltani az entente azokból a világ- és népboldogító Ígéretekből, melyeket annyira csillogtatott a háborúban és