Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-253

610 A Nemzetgyűlés 253. ülése 1921. ahol t. i. az egész kár beszámittatik a vagyon­váltságba, míg itt csak percentuális beszámítást kérünk. Ezen az alapon tisztelettel kérem módosítá­som elfogadását, (Helyeslés.) Elnök : Arra kérek felvilágosítást a t. képviselő úrtól, vájjon a szakasz mostani második bekezdése elesnék-e ezzel szemben, avagy 3. bekezdés gyanánt szerepelne-e a képviselő ur módositása ? Gyömörey György : Harmadik bekezdés gya­nánt. Elnök : A módosításból ez nem tűnt Id. Kivan még valaki szólni ? (Senkisem.) Ha nem, a vitát berekesztem. A pénzügyminister ur kivan szólni. Hegedüs Loránt pénzügyminister: Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Ha t. barátom azt kívánta volna csak, amit a bizottságban is felhozott, ahhoz hozzá­járultam volna ; addig a határig azonban, ameddig most kívánja, nem mehetek el, minthogy jelenleg nem tudom a kérdést megvizsgálni és bírálat tár­gyává tenni. ígérem azonban, hogy ha azt látom, hogy a képviselő ur által javasolt módosítás csakugyan helyes, akkor valamelyik indemnitási javaslatban pótolni fogom ezt. (Helyeslés.) így incidentaliter nem járulhatok hozzá a módosítás­hoz, mert nem merem érte vállalni a felelősséget. Kérem a szöveg változatlan elfogadását. (Helyeslés.) Elnök : A tanácskozást befejezettnek nyilvá­nítom. Következik a határozathozatal. A 176. §.első bekezdése meg nem támadtatván, elfogadtatik. (Helyeslés.) Az első bekezdés után egy uj bekezdést hoz javaslatba Gyömörey G-yörgy képviselő ur, amelyre nézve fel fogom tenni a kér­dést. Kérdezem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatik-e a Gyömörey György képviselő ur által javaslatba hozott 2. bekezdést elfogadni, igen vagy nem ? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség a módositást nem fogadta el ; Gyömörey képviselő ur javaslata tehát elvettetett. A 176. §. második bekezdése meg nem támad­tatván, azt szintén elfogadottnak jelentem ki. Következik a 177. §. Vasadi Balogh György jegyző (olvassa a törvény­javaslat 177—179. §-ait, amelyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. (Éljenzés.) Elnök : Ezzel, tisztelt Nemzetgyűlés, az ingat­lanok, a felszerelési tárgyak, az áruraktárak, az ipari üzemek és egyéb jószágok vagyonváltságáról szóló törvényjavaslat részleteiben is elfogadtatott (Éljenzés.) és elintézést nyertek a törvén}^ avaslat­tal kapcsolatban Budapest székesfőváros, Debre­cen, Fejér vármegye, Szeged város, a Magyar Városok Országos Kongresszusa, a Magyar Gazda­és Erdőtisztek, a mindszenti népgyűlés, a szentesi gazdagyülés, a Keresztényszocialista Pénzintézeti Biztosító és Magánvállalati Altisztek Országos Szövetsége, a Salgótarjáni Keresztény Hazafias Egyletek közös értekezlete, a Kir. Magy. Auto­mobil Club és Gyöngyös és Hajdúböszörmény váro­sok kérvényei is. évi augusztus hó 19-én, pénteken. A most részleteiben elfogadtatott törvényjavas­lat harmadszori olvasása iránt napirendi javaslatom során fogok indítványt tenni. Napirendi javaslatom a következő. (Halljuk! Halljuk !) Javaslom, hogy a Nemzetgyűlés legközelebbi ülését folyó hó 23-án kedden, délelőtt 10 órakor tartsa és annak napirendjére tűzessék ki ; 1. a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítése * 2. a ma részleteiben is elfogadtatott törvény­javaslat harmadszori olvasása és 3. a Nemzetgyűlésen az 1921 : XV. te. 56. §-a alapján az 1921. év IL negyedére a vagy on váltság tárgyában beadott pénzügyministeri "jelentés. Méltóztatik e napirendi javaslatomat el­fe gadiii ? (Igen !) BenkŐ Gábor : Tisztelt Nemzetgyűlés ! Tekin­tettel arra, begy a keddi ülés után valószínűleg egy hosszabb szünet következik és hegy holnap, szom­baton, ünnep lévén, a Nemzetgyűlés nem tarthat ülést, mivel ugy nekem, mint bizonyára több kép­viselőtársamnak kérdezni valónk van a kormány­tól, javasolnám, begy a legközelebbi ülés ne ked­den, hanem szerdán, tehát hiterpellációs napon tartassék, amikor a harmadszori olvasás meg­történte után mód nyílnék az interpellációk elő­tetjesztésére is. (Zaj.) Usetty Ferenc : Akkor inkább hétfőn ! Ereky Károly: T. Nemzetgyűlés! Minden esetre van valami magja annak, amit igen t. kép­viselőtársam kér, hogy t. i. szerdán legyen az ülés, az interpellációk miatt azonban nem lehet az ülést elhalasztani, mert ezen a címen a péntekig, vagy szombatig való elhalasztást is kélhetné valaki. A magam részéről kérem, maradjunk az elnök ur által előterjesztett eredeti napirendi javaslat mel­let. (Helyeslés.) Teljes elismeréssel vagyok Ben kő fc. képviselőtársam érvelésével szemben, mégis az eredeti javaslatot kérném elfogadni. (Helyeslés. Elnök : Benkő képviselő ur megnyugtatására kijelentem, hogy az ülésnek kedden való tartása nem fogja elütni a képviselő urakat az inetrpellá­ció jogától, minthogy a keddi ülés napirendje úgyis szűkebb terjedelmű és a sürgős interpellációk előterjesztésére a Nemzetgyűlés elnöke már csak erre való tekintettel is bizonyára meg fogja adni az engedélyt, ugy hogy a képviselő urak ebben az esetben is élhetnek az interpellálás jogával. Kíván még valaki a napirendi javaslathoz szólni ? (Nem !) Ha senkisem kíván szólni, felteszem a kérdést, méltóztatnak-e az elnök által előterjesztett napi­rendi javaslatot elfogadni, igen vagy nem. {Igen !) Ha igen, akkor ilyen értelemben mondom ki a határozatot. A belügyministec ur kíván szólni. Gr. Ráday Gedeon belügyministr : T. Nemzet­gyűlés ! Usetty Ferenc t. képviselő ur június hó 2-án egy interpellációt intézet hozzám, az útleve­lek körüli torlódások és az utlevélkiadás körüli ne­hézségek dolgában. Teljesen igazat adok az in­terpelláló igen t. képviselő urnák abban, hogy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom