Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-253

A Nemzetgyűlés 253. ülése 1921. évi augusztus hó 19-én. pénteken. 587 lenül, minden más mellékgondolat nélkül aján­lották fel a vitézi telkeket és feltételezem róluk, hogy semminemű titkos hátsó szándékuk nem volt akkor, amikor ezt tették, és nem tervezték azt, hogy ezzel majd a vagy onváltság fizetése alól mentesülnek, vagy az alól kibújnak. Ezt nem tételezem fel. Ellenben bizonyosnak veszem, hogy hazafias gondolkozás által vezéreltetve aján­lották fel a vitézi telkeket. Az, aki a vitézi tel­ket felajánlotta, a kormányzó ur ő főméltóságá­nak köszönetét és elismerését is átvette, a jelö­lési jogot, amelyet a vitézi szék szabályzata számára biztosit, gyakorolta, szóval : kimerítette azt a jogot, amelyet mint felajánló érvényesíthet. Én szerintem nem érdemli még meg azt a meg­különböztetést, semmiféle cimén nem juttathat­juk neki azt a megkülönböztetést s nem szállít­hatják le az ő cselekményének értékét egy közön­séges adófizetés színvonalára. Yagy felajánlotta ő azt a telket és ezzel egy nemes cselekedetet hajtott végre, vagy pedig, amikor azt a telket felajánlotta, akkor egy közönséges adófizetést eszközölt, vagyonváltságot rótt le annak a vitézi teleknek adományozásával is. Azonban bármiként álljon a dolog : áldozat­készség vezette legyen-e az illetőt vagy nem, adomány lett legyen-e a vitézi telek vagy nem : de abszurdum ilyen törvényt hozni, ilyen módo­sítást elfogadni s azt az adományozót abba a helyzetbe hozni, hogy ő most utólag, augusztus 19-én az újságból fogja megtudni azt, hogy, amikor ő ezelőtt hónapokkal a vitézi telket adományozta, akkor ő tulajdonképen adót fizetett. Nyéki József : Ebből nem lesz semmi ! Szilágyi Lajos: Hát ilyen helyzetbe nem lehet az adományozókat hozni. Mi a hősöket jutalmaztuk már a 2. §-nál, ahol a 2. § 5. pont­jában kimondtuk azt, hogy a vitézi telkek maguk váltságmentesek. Ezzel megtettük a kötelessé­günket azok iránt, akik a vitézi telkek tulaj­donosai lettek. Ellenben semmiféle további köte­lezettséget, pláne az adófizetés terén kedvez­ményhez való juttatásra szóló kötelezettséget nem érzek velük szemben. En javaslom, hogy Temesváry Imre kép­viselő ur indítványát méltóztassanak egyhangú­lag elvetni. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Gerencsér István jegyző : Henzer István ! Henzer István : Igen tisztelt Nemzetgyűlés ! E javaslat fölött sok vita folyt már benn a bizottságban is, mert az eredeti javaslatban épen az volt, amit Temesváry képviselőtársam előterjesztett, vagyis hogy ezek a vitézi telek­adományozások számíttassanak be a felajánlók­nak vagyonváltságába, és én voltam az egyik, aki ezt annak idején kifogásoltam, mert nem tartottam igazságosnak, hogy, ha valaki aján­dékba ad valamit, azt beszámítsák az ő adójába. Most, hogy több képviselőtársamat meg­hallgattam, mégis arra az álláspontra jutottam, hogy ez számittassék be az adóba, bár nem az egész. De mégis ez által, ha többen tennének ilyen felajánlásokat, és ha ezt a javaslatot keresztül visszük: a kisgazdákat, a kisbirtokosokat fogjuk szaporítani. En tehát egy közvetítő indítványt tennék, hogy 50%-ot számítsunk be a vagyonváltságba, a másik 50%-ot pedig ne. Azt hiszem, hogy ezt a javaslatot a t. Nemzetgyűlés elfogadhatná, mert ezzel meg lenne oldva ez a kérdés és el­érjük legalább azt a célt, hogy a jövőben talán még többen is adományoznának vitézi telkeket s igy azok által több kisbirtokost tudnánk léte­síteni. Kérem e javaslatom elfogadását. Elnök : Szólásra következik ? Gerencsér István jegyző: Kuna P. András. Kuna P. András: T. Nemzetgyűlés! Ennél a szakasznál attól félek, hogy ha ez igy marad, ahcgy ebben a tervezetben van, ugy járunk vele, mint ahcgy a földreformnál jártunk, (ügy van ! a szélsobaloldalon.) ahol benne van egy pont a földbirtokreformban, hogy ha valaki a földbirtok­reform céljára valamit adományozott, az tovább nem kötelezhető a földbirtokreform rendelkezé­seinek teljesítésére. Vannak nagyon sokan a mi vidékünkön is, tudom, akik a hadirokkantaknak s hadiözvegyeknek adnak 100—200 hold földet azzal a célzattal, hogy ezzel a földbirtokreform hatása alól teljesen kibújjanak. Igy van t. Nemzetgyűlés, most ennél a vagyon­váltságnál is a vitézi telkek adományozásával is. Ugyanúgy gondolták némelyek, hogy ha vitézi telket adományoztak, azzal már kibújtak a föld­brrtokreform alól. Sokan pedig vagyonváltságot is be akarnak tudni vele. Épen e hét folyamán Sándor Pál is támadott bennünket és támadnak nagyon sokan, hogy itt vagyunk két év óta, nem csináltunk semmit, a földbirtokreformot sem haj­tottuk végre. Ha tehát még ezt a vagyon váltság­törvényt sem hajtjuk végre, akkor méltán mond­hatják, hogy nem csináltunk semmit. A pénzügy­minister ur azt is hangoztatta, hogy meg kell sza­vazni a vagyonváltságot azért, hogy ez földhöz juttassa a népet. E pont alól azonban kibújik a nagybirtokos. Azért nekem is az a véleményem, hogy köte­lezzék rá a birtokosokat arra, hogy adják azt a földbirtokot, mert ha arra nem kötelezik, akkor ki fognak bújni a föld leadása alól. Ezt voltam bátor elmondani. (Helyeslések jobbfélől és a szélső­baloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Gerencsér István jegyző: Nines több jelent­kező ! Elnök : Kivan-e még valaki az 57., illetőleg uj 58. §-hoz hozzászólni ? (Nem I) Ha nem kivan senki sem szólni, akkor a vitát bezárom. A minister ur kivan nyilatkozni. Hegedüs Loránt pénzügyminister : Mélyen t. Nemzetgyűlés ! A szakasz első bekezdéséhez nem adatott be módosítás. A második bekezdésre nézve igen kérem, hogy Berki Gyula igen t. képviselő 74*

Next

/
Oldalképek
Tartalom