Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-251

530 A Nemzetgyűlés 251. ülése 1921. évi augusztus hó 17-én, szerdán. De nem megfelelő ennek a javaslatnak tárgyalására sem a bel-, sem a külpolitikai helyzet. Itt vannak a borzalmas bácskai és baranyai viszonyok, itt van Nyugatmagyarország átadása. Az ilyen alkalom egyáltalán nem arra való, bogy súlyos adóberhekről beszéljünk ebben a Házban. Akkor hozta a pénzügyminister ur a Ház elé ezt a javaslatot, amikor még a házhelyről szóló törvény nincs végrehajtva, amikor a földreform törvényének végrehajtását úgyszólván mé* meg sem kísérelték, (ügy van ! A szélsőbaloldalon.) Igaz ugyan, hogy van már egy vármegye, amelynek élén véletlenül egy olyan főispán áll, aki a földreformot minden körülmények között végre akarja hajtani és a szegény dolgozó népnek segítségére van, de bizony mondom, hegy Bihar vármegye az egyetlen az egész országban, ahol ilyenféle törekvéseket látunk, mert az én kerületemben még nem látom azokat az apró viskókat, amelyeket a házhelytönény alapján még ebben az évben megépíthettek volna. (Mozgás a jobboldalon.) Az én kerületemben a hatalmas, nag/ dominiumok, a 10.000 holdak még mindig azoknak ontják a kalászt, a gyümölcsöt, mint a múltban. Ezt a törvényjavaslatot nem lett volna szabad addig idehoz: í, arnig ÍV r ?k a törvénynek radikális végrehajtását legalább is meg nem kezdtük, Irgy látta volna az a törpebirtokos, az a nincstelen ember, az a kisgazda, hogy ennek az országnak áldozatot is érdemes hozni, mert a szenvedéseit is méltányolják. Ez a törvényjavaslat mindenben sAmui a mi eddigi adózási rendszerünkhöz. Pedig, hogy ez a mi adózási rendszerünk milyen, azt felesleges példákkal illusztrálni. A Bach-korszakból vettük át, összetoldottuk-foldottuk, de rendszeres munkát sohasem végeztünk rajta. Nincsenek jó adótörvényeink. Nincs rendes adóközigazgatásunk, az egész adózási rendszerünk olyan szervi hibában szenved, hogy amiker egyforma mértékkel mér, akkor is mindig a szegény embert sújtja. Három irányban igazságtalan, a mi eddigi adózási rendszerünk és ez a javaslat : először is nincs benne valamire való létminimum, másodszor nincs adózási rendszeiünkben progresszivitás és harmadszor : vét minden adótörvényünk a szociális igazságok ellen. Az egyetlen adó, amely erkölcsösnek mondható, a jövedelmi adó. Ez biztosítja azt, hogy az egyes társadalmi osztályok nem ágáhiak egymás ellen, nem néznek mindig egymás zsebébe, szájába, mert a jövedelmi adó egyformán adóztatja meg a kisbirtokost, arányasan adóztatja meg ugy a kis-,mint a nagybirtokost, iparost és kereskedőt. A pénzügy min ister ur elénk hozott mintegy húszféle adójavaslatot, ahelyett, hegy ezzel az energiával egész adóalapunkat felforgatta volna, és uj rendszerre építette volna, ugy amint az Németországban megtörtént, ahol a jövedelmiadó a bázisa mindenféle állami jövedelemnek. Egész adórendszerünkben ép ugy, mint ebben az adótörvényben egyáltalán nincs semmiféle erkölcs, semmiféle morál. Hiszen adómorálról, adóerkölcsről Magyarországon beszéhii egészen felesleges. Nálunk ez illúzió. Hiszen annyiféle adónk van most már, hogy ha nem hazudna el kiki a maga jövedelmét, akkor rámehetne az egész birtok egész jövedelme, mégsem tudná az adót kifizetni. Németországban becsületsértésszámba megy az, ha valakiről feltételezik, hogy az adó alapjául szolgáló jövedelmét eltagadja. Magyarországon azonban, nézzük csak meg, milyen volt a helyzet a múltban és milyen az jelenleg is ? 1908-ban a pesti fiskálisok átlagos jövedelembevallása 799 forint volt. Az összes szabadpályán lévő orvosok, ügyvédek, mérnökök, kereskedők, kocsmárosok országos jövedelemátlaga 180 forint 35 krajcárt tett ki. Ez után fizettek adót. Nos hát, ez nem országos átlag volt, hanem országos hazugság. Es ugyanez a helyzet ma is. A földbirtoknak könnyű volt kibújni az adó kötelezettsége alól, mert nem a jövedelem szerint fizette az adót, nem bevallás után, hanem kataszter szerint. De hogyan is lehetne Magyarországon adóerkölcsről beszélni, amikor itt a gyöngébb azt tartja, hogy neki aránylagosan több adót kell fizetnie, mint a gazdagnak, amikor azt látja, hegy az adózást, még a vagyonváltságot is, kataszter alapján épitik fel. Már pedig ha az adózási törvények adózási rendszerünk morálhiányában készülnek, lehet-e csodálkozni azon, hegy egész állami életünkből hiányzik az adómorál ? Lássuk azonban, mit vét az állam az adómorál ellen. Először is vét a vagyonváltságnál, hogy a létminimumot vagy nem állapítja meg, vagy pedig abban az egy holdban olyan csekélyre szabja, amire sem külföldi példát, sem erkölcsi argumentumot a t. pénzügyminister ur nem talál. Az 1909. évi adótörvényeink is kénytelenek már némi létminimumot elismerni, de már az akkori pénzügyminister Wekerle Sándor és az akkori országgyűlés is elismerte, hogy ez a létminimum csak kezdete a további fejlődésnek és, hogy ezután nagyobb szabásúnak kell lennie. Avagy el tudja-e képzelni az igen t. pénzügyminister ur, hogy abból az egy hold földből, amely váltságmentességet fog élvezni meg tud élni egy ember, hát még egy egész család 5—6 gyermekkel együtt ? Giesswein Sándor : Ha szőlő vagy kert, akkor igen ! Drozdy Győző: E törvény alapján a nagy családu törpebirtokosok koldusbotra fognak jutni, mert az egy-két holdas törpebirtokos nem tudja leadni a maga 50 vagy 100 Hlograrnm búzáját, azt feltétlenül meg fogja sinyleni és ez szörnyű katasztrófának lesz az alapja. Én ezúttal még hiszem és remélem, hogy a magyar nagybirtokokban, amelyeknek lehetnek és vannak bizonyos történelmi tradiciókik, az utolsó pillanatban fel fog ébredni a szociális érzék és pótolni fogják azt az összeget, amit a törpebirtokosok létminimumából kénytelenek vagyunk e javaslat során elvenni. Rassay Károly: Nem valószinü! (Mozgás a középen. Felkiáltások : Ebben csalódni fog!)