Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-231

44 A Nemzetgyűlés 231. ülése 1921. évi július hó 18-án, hétfőn. ebben az észterdőben kénytelenek volnának a földadó tízszerese után, mir den egyéb adó után, amely ugyanarra a földre nehezedik, még a vagyonváltság ig?n ,

c

úlyos terhihez is hozzájárulni, mert épen ezek a gazdaságok azok, amelyek a kataszter kidolgozása alkalmával már mint cukorrépatermelők vétettek figyelembe és ennek következtében jóval magasabb tiszta jövedelmi fokozatokkal terheltettek meg, ugy hogy az én kerületemben a hat első klasszisu földnek adója átlag már 19 koronán felül van. Ott bizonyosan olyan súlyosak a vagyonváltság terhei, hogy az épenséggel nem indokolja, hogy a cukorrépát, mint külön terményt, ilyen forgalmi adóval terheljük meg. Ez annyit jelentene, hogy ezek a gazdaságok meg lesznek terhelve, a többiek padig szabadulnak mir den féle teher alól. Ez olyan, mint mikor egy kertbe a csintalan gyerekek beszöknek, egy fa gyümölcseit leszedik, mikor azután meglátják az őrt, szétrebbennek, a gyorslábuak a falon keresztül ugrarak, egy sánta ott marad, azt az őr elfogja és elveri rajta a port. Nagyon kérem, ne méltóztassék a cukorrépatermelőket is ilyen bűibaknak ideáílitani. Indítványomat van szerencsém Írásban beadni. Elnök '. Az idő előrehaladván, a tárgyalást félbeszakítjuk. Napirendi indítványt kívánok tenni. Javaslom, hogy a t. Nemzetgyűlés legközelebbi ülését holnap, folyó hó 19-én, kedden délelőtt 10 órakor tartsa, a következő napirenddel : a mai napirend két tárgya, azután az indemnitás tárgyalása. Méltóztatnak napirendi indítványomhoz hozzájárulni ? (Igen !) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Következik a sürgős interpelláció előterjesztése. A szó Kutk?,faivy képviselő urat illeti. Kutkafalvy Miklós : T. Nemzetgyűlés ! A következő sürgős interpellációt vagyok bátor az igen t. külügyrninister úrhoz intézni (olvassa) : »Hajlandó-e a külügyrninister ur a Nemzetgyűlést tájékoztatni a cseh kormánnyal folyamatban lévő tárgyalásokról ?« Interpellációmnak és a sürgősségnek indokolásául vagyok bátor előadni, hogy a külföldön, nyilván Benes cseh külügyministernek kijelentései alapján, el van terjedve, hogy Budapest és Prága között a megegyezés teljes. Erről a megegyezésről a magyar nemzet eddigelé mitsem tud. A nemzet a trianoni u. n, békeszerződésnek a győző hatalmak általi ratifikálása lesújtó hatása alatt áll. Valami fatalizmussal, a földi igazságosztásba vetett hittel reméltük, hogy az utolsó pillanatban a győztes nagyhatalmak kormányai közül valamelyikben felébred a lelkiismeret és a világ legigazságtalanabb és legkegyetlenebb békéjének érvényre emelése elé gátat fog vetni. Biztattak bennünket minden oldalról és mi ezekben a biztatásokban hittünk is. Meg kellett azonban győződnünk arról, hogy az entente hatalmainak, az entente-kormányoknak jóakaratú Ígéreteiben csalódtunk; arról kellett meggyőződnünk, hogy a győztes hatalmak kormányai között még a könyörületes jóakarót is hiába keressük. A békeszerződésnek a francia szenátusban történt ratifikálásakor Briand francia ministerelnök ur nyíltan megmondotta, hogy Románia, Jugoszlávia, Csehország és Magyarország közötti választásában a francia nemzet már régen választott és ez a választás nem esett Magyarország javára. Leplezetlenül kijelentette, hogy a győzők Magyarország eleven húsába akartak belevágni, igy jött létre a trianoni békeszerződés. Mi ezt az őszinte nyíltságot köszönettel vesszük, mert igy most bizton tudhatjuk azt, hol kell a példátlan igazságtalanságok megszüntetéséhez a segítséget keresnünk. Tisztán láthatjuk azt, hogy a magyar nemzet és Szent István birodalmának elnyomott, leigázott és nyomorúságba taszított népei csak azok társaságában támadhatnak fel, csak azok segítségével remélhetik szabadságukat, akiknek társaságában elbuktak. Nem adjuk fel azonban a reményt, hogy a győztes hatalmak kormányai végül is be fogják látni, hogy Magyarország életképessé és erőssé tétele Közép-Európa békéjének egyedüli biztos alapja. Azonban sok várakozni való időnk már nincs, hiszen a népek gyötrelmeinek, a szenvedésnek is vannak határai. Ugy látszik, hogy a trianoni békeszerződés ratifikációs-vitáinál az angol és a francia parlamentek kisebbségei vették észre azt, hogy az igazság és a méltányosság érdekében, a tartós európai béke megteremtése céljából és saját érdekeik szolgálása céljából is az okos, reális, bosszútól mentes politika követelményei szerint Magyarország és az elnyomott népek mellett kell sikra szállniok. Köszönettel és hálával adózunk ezért nekik és azt hiszem, a t. Nemzetgyűlés érzelmeinek adok kifejezést akkor, amidőn e helyről különös köszönetet tolmácsolok de Monzie, de la Marseil és François Albert szenátoroknak, (Éljenzés.) azért a bátor sikraszállásért, amelyet a szenátusi ratifikálás körül tanúsítottak. Ilyen helyzetben találják Magyarországot és Szent István birodalma elnyomott népeit azok a véd- és dacszövetségi szerződések, amelyeket a román és a jugoszláv, a jugoszláv és a cseh és a román és a cseh kormányok egymás között kötöttek. Ezek a szerződések azonban épen bizonyítékai annak, hogy a trianoni békeszerződést ideigóráig is csak nyers erőszakkal lehet fentartani és egyrészt elismerése ez a gyengeségnek. De az igazság majd utat tör magának és eget kér, s ha boszszuért nem is kiált, de érvényesülését, ez ezeréves múltnak respektálását, Szent István birodalma népei egymásra utaltságának elismerését kiköveteli. Épen ezért mi a területi integritásról nem mondhatunk le. (Helyeslés.) A trianoni békeszerződés végrehajtásának kérdése közelről érdekli a rutén r épet. Ugyanis ez a nép soha, semmiféle formában nem nyilatkozott amellett, hogy Magyarországtól elszakadni kívánna, sőt amint azt legutóbbi felszólalásomban bátor voltam bebizonyítani, négyszeri megnyilatkozásakor épen annak adta bizonyítékát, hogy Magyar-