Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-250

A Nemzetgyűlés 250. ülése 1921. évi aug. hó 16-án, kedden. 505 segítségére akkor, amikor az államnak pénzre volt szüksége. (Helyeslés a jobboldalon.) Nemcsak a háború alatt, vagy közvetlenül a háború után, de még a múlt évben is, amikor ez a Nemzetgyűlés már együtt ült, akkor is súlyos milliókat fizettetett ki az állam hadianyagszállitásért a hadseregszállitóknak. Az államnak morális kötelessége, hogy hitelezőivel szemben egyformán járjon el ; gyengébb hitelezőjével szemben is ugyanazon az alapon járjon el, mint az erős hadianyagszállitó gyárossal szemben. Es ha annak kifizette utólag a hátralékot azért, mert országunk romlását szolgáló hadianyagot szállított, akkor az ország felépítésére szolgáló pénzkölcsönt is fogadja el a vagyondézsma lerovásánál, hogyha erre a pénzügyminister ur nem tenne Ígéretet, amit én nem hiszek el, mert a pónzügyminister ur nagyon jó ember, akivel lehet beszélni, — a pénzügyminister ur saját bevallása szerint bankember volt teljes életében, és ha a bankjából kölcsönt adott valakinek, nem hiszem, hogy elfogadott volna hatvan év múlva kisorsolandó sorsjegyet kötelezvény vagy váltó helyett. Igen tisztelt Nemzetgyűlés! A vagyon váltságánál a 4. §-ban felállított táblázat szerint is a kisemberek nem nagyon vannak kiméivé, mert a felállított táblázat szerint a kataszteri átalánynak a kisemberek a nagyobbik felére, a nagybirtokok pedig a kisebbik felére esnek, úgyhogy amint igy fel van osztva húsz koronáig ez a táblázat, a kisbirtokosok egész bizonyosan mind a tiz koronán felüli, mig a nagybirtokosok a tiz koronán aluli részbe kerülnek. E fokozatosság nem egyenlíti ki azt az igazságtalanságot, amelyet a rossz kataszteri osztályozás művelt. így a nagybirtok azt, amit a fokozatosság részén elveszít, a kataszteri osztályozás vámján már régen megnyerte és megnyeri most is. T. Nemzetgyűlés ! Mindnyájan tudói vagyunk annak, hogy ezt a kegyetlen szituációt, amelyben vergődni most kénytelenek vagyunk, a háború hozta ránk, a háború terheit, a fáradaldalmait, a szenvedéseit és a veszélyeit a személy viselte, következésképen a háború adósságait a vagyonnak kell viselnie, még pedig erősebben, mint ahogy ez a javaslat kontemplálja, mert hiszen különösen azoknak a nagy vagyonúknak kellene viselni erősebben, amelyeket a háború veszedelme nemcsak, hogy nem fenyegetett, sőt a háború által támasztott konjukturáknak hasznát élvezték. Mert nem tud az a nagybirtok annyi adót, annyi áldozatot hozni a hazáért, mint hozott az, aki a kezét, a lábát, a szemevilágát vagy a testi épségét hagyta a harctéren. A hadiözvegyek és hadiárvák veszteségei pedig, akik a kenyérkeresőjüket vesztették el, ezek áldozata meg sem mérhető a vagyondézsm ával. T. Nemzetgyűlés ! Nem mondtam soha életemben azt, hogy a nagy vagyonok nem tették kötelessógöket itt-amott, ez azonban nem teljes NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1920—1921. — XII. KÖTET. mértékben volt meg, és nem osztozom Kerekes képviselőtársam azon nézetében, amelyet kifejtett itt szerdán tartott beszédében, hogy egyetlenegy nagybirtokos sem adott a hadiözvegyeknek, hadiárváknak és rokkantaknak egy hold földet sem. Tudtam már eddig is, csak nem igen hangoztattam, hogy az én kerületemben is van két olyan nagybirtokos, aki megtette ebben a tekintetben a kötelességót. Ezek egyike nagyon érzékenyen vette, amikor a lapokból olvasta Kerekes képviselőtársam kijelentését, és erre nézve ir nekem egy levelet, amelynek az idevonatkozó részét a t. Nemzetgyűlés engedelmével bátor leszek felolvasni ; azt a részt, amely kizárólag nekem szól, elhagyom. Azt írja a dadi uradalom tulajdonosa (Kálijuk ! HalljuJc ! jobbfelöl. Olvassa) : »A tegnapi Nemzetgyűlésen ugyanis, mint egyes lapok irják, egyik nemzetgyűlési képviselő ur ugy nyilatkozott, hogy egyetlenegy nagybirtokos sem akadt még, aki a rokkantaknak csak egy hold földet is adott volna ingyen. Nem foglalkozom politikával és nem vagyok eléggé tájékozva különben sem, hogy meg tudjam állapítani, hogy mennyiben téves esetleg ez a kijelentés másokra vonatkozólag, de nem tudom elhallgatni azon megjegyzésemet, hogy tulajdonostársaim, nővérem és fia és én röviddel a háború megszűnte után adtunk az összes hadirokkantaknak és hadiözvegyeknek, kiknek igónyjogosultságát az elöljáróság megállapította, teljesen ingyen örök tulajdonul öt-öt hold príma szántóföldet.« (Élénk éljenzés jobb felől.) »Gondoltam, hogy Nagyságodat, ki ezen földbirtokkérdéssel olyan intenziven foglalkozik, talán érdekelni fogja, ha a kerületében előfordult ezen konkrét esetet tudomására hozom. Nagyon kérem, hogy ha netán fenti adatokat bármiképen felhasználni óhajtaná, hogy nevünket kihagyni, illetve megnevezésünket mellőzni kegyes legyen. Latzkó Gusztáv.« (Derültség. Éljenzés.) Hát, t. Nemzetgyűlés, én nem teljesítem ezt a kérést, mert egy ilyen úriembernek, aki ennyire meg tudja érteni a kor intő szavát és aki a hadirokkantakkal és hadiözvegyekkel szemben ilyen jóindulattal viseltetett, a neve méltó, hogy megörökíttessék és a nemzetgyűlési naplóban benn legyen, (Ugy van! jobb felől.) Még egy nagybirtokos van az én kerületemben, aki már akkor, amikor a földreformot tárgyaltuk, kiadta legelőjét annak a községnek, amelyben a birtoka van és, amikor a községnek nincs tőkéje, amellyel a legelőt megválthatja, ugy egyeztek meg, hogy ötven kiló búzát fizetnek katasztrális holdankint addig, amig a község abban a helyzetben lesz, hogy megfizethesse a legelő árát. Ez az úriember Benes György győri ^kereskedő, a banai uradalom tulajdonosa. Én nem ismerem ezeket az egyéneket, mert egyik sem lakik az uradalmában, hanem az egyik Budapesten, a másik Győrben lakik ; nem is kérdezem, hogy milyen vallásúak, csak tudom, 64