Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-248
434 A Nemzetgyűlés 248. ülése 1921. évi augusztus hó 12-én, péníe'ken. az áldozatok, hanem talán kezdettől fogva an-ól volt szó, hogy csak a kiváltságos nemzet javára adassanak. Ugy látszik, sem a Nemzetgyűlés, sem a kormány kezdettől fogva nem ura a helyzetnek, nem ura a nemzet sorsának. Igen aggasztó és szomorú jelenségek mutatnak arra, különösen az utóbbi időben, hogy ez csakugyan igy van. Hegedüs Loránt igen tisztelt pénzügyminister ur nem is tudja, hogy mennyire eltalálta a valót, az igazságot akkor, mikor azt mondta, hogy őt szegődtették, egy évre szegődtették. Úgy látszik, hogy az egész kormányt szegődtették, mert hiszen másképen nem lehet megérteni mindazokat a dolgokat, amik történnek. Csak egy szegődtetett kormánynak rezsimje alatt történhetnek meg mindazok, amik történnek. Elnök (csenget) : A pénzügyminister ur semmiesetre sem értette a szegődtetés kifejezést oly értelemben, mint amely értelemben a képviselő ur mondja. (Helyeslés jobbfelől.) Szilágyi Lajos: Az elnök ur beleavatkozik a vita érdekében. Elnök : így aposztrofálni egy kormányt nem lehet. Szilágyi képviselő urat pedig kérem, szíveskedjék csendben maradni. Rupert Rezső: Azt mondtam, hegy a pénzügyminister ur nem is tudja, mennyire eltalálta az igazságot. A feszélyező helyzetekkel mindig legjobb szembenézni, műdig legjobb kritikai szemmel látni a feszélyező helyzeteket, nem pedig szépítéssel, kendőzéssel, pirositóval elfedni azokat. A legjobb tehát, ha mi is szembenézünk minden kényes kérdéssel és férfias, a nemzet iránt is tartozó és képviselői minőségünkből is folyó kötelességgel megállapítjuk, hogy a dolgok nem jól mennek ; legjobb, ha megmondjuk igaz meggyőződéssel, férfiasan, hegy nem látjuk azt, hogy a kormány a helyzetnek ura volna. Már pedig olyan kormányrendszer számára, amelyről nem tartjuk azt, hegy ura a helyzetnek, nem szavazhatunk meg adókat, mert akkor nem tudjuk, kinek és mire szavazzuk meg. Az ország pénzéről van szó és az ország pénzét csak azoknak kezére bizhatjuk, akikben joggal, hittel megbizunk. Müithcgy ez a bizalom a mai kormánnyal szemben nines meg és nem lehet meg, a magam részéről indokoltnak tartom különösen az utóbbi napok eseményeinek hatása alatt, amikor a kormány részéről nem láttam, hogy ténykedéseiben a magyar államnak ereje, hatalma, tekintélye nyilvánult volna meg, mondom, a magam részéről indokoltnak tartom, hogy ellenzéki álláspontból, tisztán szubjektiv okokból se fogadjam el ezt a javaslatot. De nem fogadhatom el ezt a törvényjavaslatot azért sem, mert tárgyi szempontokból sem tartom helyesnek. Nem látunk pénzügyi koncepciót magunk előtt. Hiszen ez a pénzügyi koncepció nem mai keletű, ennek első lépései már régen megtörténtek, de nem veszünk észre olyan hatást, nem vesszük észre különösen azt a beígért hatást. ami áldásosnak igértetett s ami biztositéka lehetne annak, hogy mi ebben a koncepcióban megbízhatunk. Látjuk, hogy állampénzügyünk ma csak egyoldalú technikai koncepció, amely nem sokat törődik eleven élettel, a nemzet materiális életével, nem nagyon törődik a közgazdasági helyzettel és nem nagyon törődik azokkal a forrásokkal, azok táplálásával, amelyekből az adópolitikának táplálkoznia kell. Tehát nemcsak az a baj, hogy az országnak pénzét, az országnak áldozatait, a népnek keserves adófilléreit nem olyan államszerkezet fentartásának biztositásábaj, táplálására forditják, amely államszerkezetet a magyar nép a magáénak mondhatna, hanem baj az is, hogy szükség nélkül, károsan sorvasztja ez az adópolitika, a mai pénzügyi politika, ez az Einstein-féle politika, ez az uj pénzügyi fizika a nemzetnek közgazdasági életét is. Arra hivatkozik a javaslat és az van a homlokára irva, hogy szükség van a javaslatban kért adóáldozatokra azért, hogy az országnak a létminimuma biztosittassék. Azonban a létminimumnak ezt a biztosítását ugy viszi keresztül, hogy egyúttal a nemzetnek a maga létminimumával sem rendelkező millióit sújtja elviselhetetlen terhekkel. Amig tehát az ország életének létminimumával törődik, addig az egyéni életnek létminimumát teljesen figyelmen kívül hagyja. Pedig az ország csak akkor maradhat fenn, csak akkor lehet erős, ha lakosainak milliói szintén legalább a.létminimummal rendelkeznek. De azt látom, hogy egészen kis gazdasági erőkre is ez a javaslat a többi javaslattal egyetemben megbírhatatlan terheket rak és azt látom, hogy ennek az adózási rendszernek vége az lesz, hegy a nemzet milliói elsorvadnak. Nem tudom, hogy akkor mi lesz a nemzetből. (Ugy van I a szélsőbaloldalon.) Nem látom, hogy az adózás igazságossága ebben, de a rendszerhez tartozó többi javaslatban is megvalósíttatnék. Azt látom, hogy mig a kis exisztenciákra igen súlyos, aránytalanul súlyos terheket rak a pénzügyi kormányzat, addig azokra az erős vállakra, amelyek meg is birnák a terheket, nem rakja rá azt a súlyt, amit a nemzet érdekében viselniök kellene. Ez is bizonyítja azt, hogy a mai kormányzati rendszer, a mai hivatalos - Magyarország, amint ma van, nem lehet egészséges. Mert amikor dörömbölő erővel, drasztikusan jelentkezik az igazság, hegy műidenki ereje szerint vegyen részt az állam élet támogatásában, ezt az igazságot, amelyet belát és hangoztat a pénzügyi kormányzat is és hangoztatunk mi valamennyien, nem lehet megvalósítani. Miért nem lehet megvalósítani ? Azért, mert bármily szomorú, de tény, hogy még ma is nem a nemzet millióinak akarata döntő erő, hanem a kevés erőseké. Ezek dirigálják a kormányzatot. T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassanak visszagondolni azokra a szomorú időkre, amikor mindnyájul :knak el kellett mennünk a harctérre. Itthon hagytuk a hitvest, itthon hagytuk a gyermekeket és elmentünk meghalni. Sokan meg is haltak, oda-