Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-247
424 A Nemzetgyűlés 247. ülése 1921. évi aug. hő 11-én, csütörtökön. hiszem, hogy mindenki szivesen ad neki. Csak onnan nem lehet adni, ahol nincs ; ahol van, ott kell. (Helyeslés.) Azt is bejelentem,, hogy amikor a kormány kimondta azt, hogy a mezőgazdasági munkásokat nem veszi fel az ellátatlanok kategóriájába, ugyanakkor a ministertanács azt is határozatba hozta, hogy bizonyos tartalékfeleslegekről gondoskodjék a közélelmezési ministerium, mely akkor még megvolt, hogyha mégis az ország bármelyik részén előfordulnának ilyen esetek, amint az interpelláló képviselő ur és múltkor Csernus t. képviselőtársam is mondotta, pl. a tiszántúli vidéken, a kormánynak legyen miből segélyezni őket. Most is igy áll a helyzet. A tiszántúli földmivesmunkások egy része, amint én is meg vagyok győződve, — hiszen nálam kimutatás van vezetve, hogy mennyi száz és ezer munkás maradt aratás nélkül — nem jutott keresethez. A Tiszántúl megtörténtek ezek az igazán nem várt dolgok. Nem vártuk ugyanis, hogy Magyarországon, amely mezőgazdasági ország, a mezőgazdasági munkás nem jut keresethez. A Dunántúl ezek a dolgok kisebb mérvben fordultak elő és nem voltak veszélyesek, a Tiszántúl azonban tényleg vannak nagyobb helységekben'tömegesen élő mezőgazdasági munkások, akik nem jutottak munkához. A kormánynak első kötelessége, hogy lehetőleg munkaalkalomról gondoskodjék, mert az a leghelyesebb, ha munkát tudunk adni és nem segélyt, mert munkával kell mindenkinek megkeresnie azt, amire szüksége van. Tegnap már jeleztem, egy interpellációra adott válaszomban, hogy meg akarjuk kezdetni az árvizmentesitő társulatok munkálatait, javítási és újjáépítési munkálatokat, hogy ezeken a vidékeken munkához juttassuk ezeket az embereket, (Helyeslés.) Ezt meg is fogjuk csinálni. A másik kívánság, ami itt egy interpellációban elhargzott az, hogy vegyük fel őket az ellátatlanok névsorába. Ezt én ilyen formában ma megígérni nem tudom, mert nem tőlem függ teljesen, sok függ a pénzügy m in ister úrtól és a ministertanácstól. Egyet azonban megígérhetek, és tessék az igen t. interpelláló képviselő uraknak, Schar dl képviselő urnák, valamint Cserrus képviselő urnák és a többieknek is megnyugtatni a földmivelőmunkásságot, mely ctt munkához nem jutott, melynek nem volt meg a keresete, és amelynek ennélfogva nincs kenyere, vagy legalább is ugy látja, hogy nem tudja magát egész évre kenyérrel ellátni, ha igy marad a dolog, hegy a kormány, igenis, gondoskodni fog róluk (Élénk helyeslés.) A föloszlott közélelmezési ministeriumnak az az osztálya, mely ezt a mim kát végzi, újra a földmivelésügyi ministeriumba került, tehát újra én vesződöm vele és előre is megígérem, hogy összeiratjuk azokban a városokban s községekben a munkához nem jutott munkáscsoportokat. . . CsernuS Mihály : Csakhogy nem akarják őket összeírni ! Szabó istván (nagyatádi) földmivelésügyi minister : ... — majd megküldjük erre az utasítást, — és amennyiben megállapítható, hogy az illetők képtelenek ellátásukról gondoskodni, a földmivelésügyi ministeriumnak az az osztálya, mely a kenyérellátást intézi, segélyben fogja őket részesíteni. (Elénk helyeslés.) En, mint ennek az osztálynak felelős vezetője, előre is megigérem, hogy ezekben a városokban és községekben az ilyen munkások részére, ha nincsenek is felvéve az ellátatlanok kataszterébe, kedvezményes áron fogunk lisztet kiutalni. (Élénk helyeslés.) Kötelességemnek tartottam ezt egyelőre kijelenteni és arra kérem a t. képviselőtársaimat, szíveskedjenek megnyugtatni ezeket a munkástestvéreinket, akik el vannak keseredve amiatt, hogy velük senki sem törődik az országban, hogy a mostani Nemzetgyűlésnek összes pártjai és a mostani kormány sem fog róluk megfeledkezni, és nem fogják megengedni, hegy itt, Magyarországon, magyar emberek éhenhaljanak. Ez ki van zárva s amennyiben módunkban áll, a nélkülözéseket is meg fogjuk szüntetni és feltétlenül kenyérhez fogjuk őket juttatni. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Schandl Károly : T. Nemzetgyűlés ! A minister ur válaszát köszönettel tudomásul veszem. Elnök : Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést : tudomásul veszi-e a t. Nemzetgyűlés a földmivelésügyi minister urnák Schandl képviselő ur interpellációjára adott válaszát, igen vagy nem ? (Igen !) Ily értelemben mondom ki a határozatot és az ülést bezárom, (Az ülés végződik d. u. 2 óra 15 férckor.) Hitelesítették Szent-lmreij Ákos s. k. Mátéfjij Viktor s. k. naplóbiráló-bizüttsáiji tagok.