Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-246

388 A Nemzetgyűlés 246. ülése 1921. ter ur kötötte. Épen ezért intézem az rcteip;>llációt a pénzügymiri ister úrhoz is és a kereskedelemügyi minister úrhoz is. Ereky Károly: A honvédelmi minister urat meg sem kérdezték ? Ugrott Gábor: A minister ur válaszában a következőket mondta (olvassa) : »T. Nemzetgyűlés ! Ilyen szerződések a múltban is fennállottak és fenn fognak állani a jövőben is, mert a hadseregnek a szükségletét nem lehet máról-holnapra biztositani és nem lehet a hadsereg szükségletének legalább a felét a kisiparnak biztosítani, miután ahhoz igen fontos állami érdekek fűződnek, hogy a hadsereg szükséglete minden körülmények közt és gyorsan kielégíttessék.« A kereskedelemügyi minister urnák ebben a kérdésben teljesen igaza van. Ha a hadseregnek — amint azt a háborúban láttuk — hirtelen nagyobb mennyiségű szükséglete támadt, akkor nem volt idő arra, hogy hosszadalmas árlejtéseket tartsanak, hanem megbízták az illető közegek azokat, akik megfelelő áron a lehető legjobbat szállították. Egyáltalában nem akarom, Pálfy Dániel t. képviselőtársamat követni azon az utón, melyen ő interpellációját a Wolf nercéggel szemben bizonyos személyi éllel látta el. Ha valaki, akkor én teljes mértékben méltányolom és elismerem azt, — és ezt hangsúlyozom itt a Nemzetgyűlés előtt — hogy igenis a háború alatt, amint a kereskedelemügyi minister ur is megállapította, ez a cég a nemzetnek — jó pénzért — igenis igen nagy szolgálatokat tett, de ezeket a szolgálatokat a nemzet meg is fizette neM. (Ugy van!) Az is kétségtelen, hogy nagy szolgálatokat tett azzal is, hogy olyankor, amikor nagymennyiségű szükséglet volt, ő mindig rendelkezésre állott és mindig tökéletes holmit szállított. De engedelmet kérek, azt a máról-holnapra való biztosítást, amit a ministerelnök ur mondott, hogy értsem én a 2—10—15 év múlva beálló szükségleteknél ? Azt csak tudhatjuk, hogy körülbelül mire van szükségünk és teljesen felesleges azért, hogy az a szükséglet mindenkor abban az időpontban biztosítva legyen, ma egy cég részére ezt kiadni, hanem tessék róla idejekorán gondoskodni, hogy ne egy héttel előbb Írassék ki a pályázat a szükségletre, úgyhogy minden arravaló faktor, nemcsak az egész magyar gyári cipőipar, de a megmaradt Magyarország hetvenezer ezen foglalkozást űző kisiparosa is megtehesse a maga ajánlatát, hogy azok közül a legjobb, a legmegbízhatóbb, a legolcsóbb minden egyes alkalommal kiválasztható legyen. Az a cég, amelynek ma a megrendelést kiadják, tulaj donképen nem is cipőkészitéssel foglalkozó cég, hanem egy nagy bőrgyár, amely csak berendezte magát erre is, ugyanakkor, midőn hetvenezer kis iparosunk van, aki cipőkészitéssel foglalkozik és ugyanakkor, mikor nagy gyáraink vannak, melyek tisztán cipőkészitéssel foglalkoznak. Ezek tizenöt esztendeire ilyenformán ki vannak zárva a versenyből, illetőleg rá vannak a kisiparosok szorítva arra az állítólagos — a mint kimutattam — nem negyven évi augusztus hó 10-én, szerdán. százalékra, ami a ministernek rendelkezésére áll, viszont az egész magyar gyáripar, amely ma megvan és amely remélhetőleg még nőni és szaporodni fog, — hiába fognak itt felállítani gyárakat ezekből az állami megrendelésekből — soha semmit kapni nem fog, mert a Wolfner-céggel között szerződés azt teljesen kizárja. Különben is a minister ur azt mondta, hogy (olvassa) : »De épen ugy, mint a múltban, a szükséglet azon része, amely nem biztosíttatott a nagyiparnál, a kisiparnál lett elhelyezve, ugy fog ez a jövőben is történni. Ma délutánra hívtam össze egy értekezletet, mely meg fogja állapítani azt, hogy ezen 40 százalék a kisiparnak adassék.« Rendben van ; nemcsak ez a 40 százalék, mert az én tudomásom és információim, szerint a kisiparosság teljesítőképessége tulaj donképen 50 százalékát, vagyis felét teszi ki a nagyipar teljesítőképességének. De mi lesz az összes többi cipőkészitéssel foglalkozó magyar gyáriparral ? Negyven százalékot állítólag a magyar kisiparnak fognak kiadni, 60 százalékot, bizonyos esetekben sokkal többet, a Wolfnerbőrgyárnak, a többiek pedig teljesen ki vannak zárva. A minister ur ugyancsak válaszában a következőket mondja (olvassa) : »Most is vele — vagyis a Wolf ner-céggel — kellett ezt a szerződést megkötni azért, mert a múlt esztendőben próbálta a ministerium a szükségletet más utón beszerezni. Ajánlatok jöfctek ugyan, de árut nem kaptunk.« Erre vonatkozólag meg kell állapitanom azt, hogy tény az, hogy jött más ajánlat is a múltban, és tény, hogy nem teljesítették megfelelően az illetők kötelezettségüket, azonban ez a más ajánlat csak egy volt : az IKOSZ-é, pedig az IKOSZ-on kivül még van Magyarországon kisiparos és van magyar gyáripar, mely erre igenis vállalkozott volna. Konstatálnom, kell azt, hogy egyetlenegy magyar cipőkészitéssel foglalkozó gyár sem kapott semmiféle megrendelést, semmiféle felszólítást s így ajánlatot sem tudott beadni. Azt mondja továbbá a minister ur (olvassa) : »En is alig hiszem, hogy a kisipar a bakancsokat elő tudja állitani 850 koronáért, mert aligha lesz képes a mai anyagárak mellett 850 koronáért vállalni ezt a szerződést.« Erre már válaszoltam az előbb. Ugy a kisiparosok, mint a gyáripar a jelenlegi anyagárak tekintet be vételé ve], azon anyagáraknak tekintet be vételé vei, melyeket a Wolfnerféle kartell megállapított, hajlandó 160—200 koronával darabonként olcsóbban elkészíteni a cipőket. A Ma gyár Cipőgyárosok Országos Egyesülete a kereskedelmi minis teriumhoz fordult ebben az irányban és megkérte a minister urat arra, hogy az állami szállításokra ők is felszólítást kapjanak. A minister ur megígérte, hogy a népjóléti, a belügyi s a pénzügyminis ter urakat, valamint az állam vasutat és a posta és távirdát fel fogja szólítani, hogy versenytárgyalási hirdetményt bocsássanak ki és azt az érdekeltekkel közöljék. Sajnos, ez nem történt meg, senki felszólítást nem kapott, hanem a Wolf ner-céggel kötötték meg a szerződést.