Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-242
A Nemzetgyűlés 242. ülése 1921 jon szabadabb irányban, de nem szabad megtűrni, hogy valaki tendenciózusan a proletárdiktatúrába akarja vezetni a tanítókat, amint azt meg is tette. Ez a szellem vitte bele a tanítók és a tanárok egyrészét a proletárdiktatúrába, szerintem a zsidó szovjet karjaiba. i Azt mondják, hogy nincs módja_ a ministertanácsnak, hogy erről intézkedjék. Én megmendom a módját. Az 1920 : XI. te 4. §-a megmondja, hogy olyanokkal szemben, akik a 2. és 3. § szerint Id vannak véglegesen nevezve, akiket sem bíróság utján el nem lehetett mozditani, sem a Vass minister ur által képviselő korában — természetesen, ma is az a nézete — igen jól jellemzett humbug bírálóbizottság sem tudott elmozdítani, ezeket ennek a szakasznak alapján a ministertanácsnak igen is joga van elküldeni hivatalukból. Talán majd még mással is rá fogok mutatni, hogy erre szükség lesz, most csak még egyet emelek ki. Én kérem a minister urat és épen őt kérem, mert ismerem lelkületét, nemcsak felszólalásaiból, hanem tényeiből, tudom., hogy át van hatva a keresztény szellemtől, a valódi krisztusi erkölcsi szellemtől, nem a felekezetieskedéstől, amelytől távol van ; ő át van hatva a nemzeti magyar iránytól teljesen, egész valójában, és azért én teljes bizalommal intézem, hozzá a következő interpellációt. Nyéki József: Hála Istennek! (Derültség.) Tasnádi Kovács József: Nem csodálkozom rajta, hogy miután pedagógiai, oktatási dolgokról van szó, t. képviselőtársam, ezt unalmasnak méltóztatik találni. Nyéki József: Legyen róla meggyőződve, hogy értek hozzá annyit, mint képviselőtársam, talán egy kicsit többet is. (Helyeslés és derültség jobbfelöl és a szélsőbalon.) Tasnádi Kovács József (olvassa): »1. Hajlandó-e a minister ur sajátmaga által kinevezett, és felügyelete alatt működő keresztény és nemzeti irányú bizottság által felülvizsgáltatni az interpelláció anyagát befoglaló beszédben foglalt idézeteket, rendeleteket, ténykedéseket, és a »Nevelés sorsa és a szocializmus«, valamint a »Nemzetnevelés« című könyvek irányát a keresztény nemzeti irány szempontjából Imre Sándor államtitkár világnézetére vonatkozólag? 2. Hajlandó-e a minister ur Imre Sándor államtitkár ur forradalmi és kommün alatti szereplését ugyanígy felülvizsgáltatni és különösen is kideríteni, hogy miként jutott barátságába Szende Pálnak, Jászi Oszkárnak, Kuníi Zsigmondnak, Benedek Marcellnek, Palágyi Menyhértnek, Babits Mihálynak és a kommün alatt élénken szereplő többieknek; miért neveztette ki a keresztény nemzeti érzésű ErődiHarrach Béla helyett Dénes (Deutsch) Bélát és önmagát a szintén erősen hazafias magatartású Szinnyei József helyébe ezek elmozdításával, s hogy neveztette ki Girtler Máriát és a papirendből kilépett és a kommün támaszává lett Izsóf Alajost?« NEMZETGYÜL33I NAPLÖ. 1920—1921. — XII. KÖTET. évi augusztus hő 3-án, szerdán. 313 Huszár Károly : Azt én neveztem ki, azért én felelek! (Mozgás.) Andaházy-Kasnya Béla: Nagyszem ember. Tasnádi Kovács József: Majd végig felolvasom interpellációmat és azután majd válaszolok Huszár Károly képviselő urnák. (Olvassa) : »Hogy mit keresett adminisztratív államtitkár létére Kunfi oldalán ennek kommunizáló gyűlésein ; hogy mely célból tartott propagandaelőadásokat azon korszakokban, amikor tisztviselőtársai az akkori irányzatoktól teljesen visszavonultak ? 3. Hajlandó-e a minister ur ezen felülvizsgálást a nagy nyilvánosság ellenőrzése alá helyezni ? 4. Hajlandó-e a minister ur Imre Sándor államtitkár úrral szemben az 1920: XI. te. 4. §-át alkalmazni arra az esetre, ha a felülvizsgálat az adatok valóságát ellenében megállapítja, (az indemnitási törvény 4. §-a is figyelembe veendő) vagy ha az 1920: XI. te. 2. §-ának, illetve 3. §-ának esetei esetleg még be nem állottak volna, ezeket a szakaszokat is alkalmazni ? 5. Amennyiben pedig az 1921: XI. te. 4. §-át a minister ur alkalmazhatónak nem tartaná, hajlandó-c a mai pozíciójából Imre Sándort saját hatáskörében oly helyre elhelyezni, ahol a keresztény és nemzeti irány ártalmára nem lehet?« Arra nézve, hogy ezt az Izsóf Alajost nem Imre Sándor nevezte ki, hanem Huszár Károly képviselő ur ministerelnök korában és hegy ebben Imre Sándornak nincsen semmi része, nem vitatkozom. Huszár Károly volt ministerelnök ur bizonyára sokkal jobban tudja, de ha igaz az, t. képviselőtársam, hegy Izsóf Alajos tér.yleg kommunista irányzatú ember, akkor azt kérdeni t. képviselőtársamtól, miért méltóztatott kinevezni ? Elnök : Az interpelláció kiadatik a vallás- és közoktatásügyi minister urnák. A vallás- és közoktatásügyi minister ur kivan szólni. Vass József vallás- és közoktatásügyi minister : T. Nemzetgyűlés ! JVhgvallom őszintén, nem vagyok annyira felfegyverkezve az adatok tárházával (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) és arzenáljával, mint az interpelláló t. képviselő ur, . . . Rassay Károly : Itt akarják korrigálni a birói Ítéletet« Vass József vallás- és közoktatásügyi minister : . . . azonban talán méltóztatik a t. Nemzetgyűlés megengedni nekem, hogy az egész Imre Sándorügyre csak néhány megjegyzést tegyek. (Halljuk ! Halljuk }) Mindenekelőtt szívesen elfogadom azt a megállapítást, hogy Imre Sándor, akármilyen irányzata van. vagy volt neki, az elméleti kutatás terén kétségkívül egyike tudós magyar pedagógusÍróinknak. (Egy hang jobbfelől : A legkiválóbb !) Rassay Károly : Ez a bűne! Ugy látszik, nem szabad szakembernek lenni ! 40