Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-242
A Nemzetgyűlés 242. ülése 1921. Elnök: Az ülést újból megnyitom. Következnek az interpellációk. Ki az első interpelláló ? Szabóky Jenő jegyző : Tasrádi Kovács József I Tasnádi Kovács József: T. Nemzetgyűlési Személyes kérdéssel sohasem szoktam foglalkozni és ily irányban engem senki a parlamentben még működni nem hallott és nem látott. Most azonban kénytelen vagyok egy személlyel foglalkozni, csak annyiban, amennyiben a személyek képviselik az elveket, az elvek mellett személyek szoktak agitálni. Én egy ilyen szerzőnek a művét fogom, ismertetni a t. Nemzetgyűlés előtt és pedig azért, mert meggyőződésem szerint az ilyen művek sértik a keresztény nemzeti irányzatnak nézetét és elvét, sőt nemcsak sértik, hanem határozottan károsak e tekintetben, amennyiben ezek a művek egyenesen lándzsát törnek ellene, a szociáldemokratapárt mellett és a szabadkőműves eszmékért. A nyilvánosság elé ezzel azért jövök, mert ez a kérdés megérett a nyilvánosságra és nekem jogom van ehhez a nyilvánossághoz, nemcsak azért, mert a kormánypárt padjairól is legutóbb Frühwirth Mátyás képviselőtársam szintén egyes művekből, Csizmadia Sándor műveiből igen helyesen hasonló idézeteket hozott ide, hanem azért is, mert ez az ügy már ugy az illető szerző művei, mint viselkedése által már a nagy nyilvánosság előtt pertraktáltatott. Különben bátorságot adott még erre nekem a Nemzetgyűlésnek egyik, azt mondhatnám, legillusztrisabb tagja, aki 1920 július 28-án, — az illető az általam igen nagyrabecsült és szeretett férfiú, Vass József akkori t. képviselőtársam, a jelenlegi vallás- és közoktatásügyi minister volt — a Teleki-kormány programmja felett vitázva, hogy vájjon a lelkek restaurálása megtörtént-e abban a mértékben, amint az kivánatos lenne, kijelentette, hogy ez nem történt meg és ennek okát a következőkben találja (olvassa) : »Csődöt mondott — s bocsánatot kérek, ha valamiben tévedek •— az igazolási eljárásnak nevezett humbug az egész vonalon. Erős a kifejezés, de erős aggodalom az, amely engem vezet és determinál, hogy igy beszéljek. Itt van hangulat, legalább is olyanokkal szemben, akiknél a botlást meg lehet érteni, tehát lehet megbocsátani. Ellenben nincs ilyen irtó háborút hirdető és máglyarakó hangulat azokkal szemben, akik bent ülnek a legmagasabb, magas, közép- és alsóbb helyeken, bent ülnek az igazoló-bizottságokban. Megfosztják kenyerüktől a megtévedt szegény tisztviselőtársaikat, ők maguk pedig bent ülnek nyugodt helyükön és nincs kéz, nincs ököl, amely rájuk sújtson és nincs hang e teremben, amely merje megbélyegezni ezt a rendszert-és merje azt az erős szót használni, amelyet használok felelősségem teljes tudatában, hogy az igazolási rendszer humbug.« Ugyanekkor mondja (olvassa) : »Én szégyen. lem magamat, de tizenkettedik hónapjában a keresztény politikai életnek a Nemzetgyűlés magas szine előtt mély tisztelettel meg kell állapitanom évi augusztus hó 3-án^ szerdán. 307 azt a szégyenletes tényt, hogy a magyar közigazgatás legmagasabb vonalain, ott ülnek azok, akiket régen el kellett volna söpörni onnan.« T. Nemzetgyűlés ! Kénytelen vagyok, igenis, szégyenszemre megállapítani, hogy ez az állapot ma, keresztény nemzeti életünk huszonnegyedik hónapjában is igy van és azon semmiféle változás nem történt. Idézni fogok a szerző művéből. Nem akarok abba a hibába esni, hogy tisztán idézeteket kapjak ki, mert akkor ugy tűnnék fel, mintha esak a rá nézve kellemetlent' mondanám, s talán ugyanannak a szerzőnek ellenvéleményét nem tolmácsolnám. Tehát én kénytelen vagyok egy kissé huzamosabb ideig a t. Nemzetgyűlés figyelmét igénybe venni, bocsánatot is kérek, ha ezt teszem, s azért is, mert talán, egy kissé unalmas is leszek. Mert hiszen ezek pedagógiai tételek is lesznek, amelyek pedig nem szoktak olyan közkedveltek és nagyobb érdeklődést keltők lenni. A szerző Imre Sándor tanár. Azért mondom, hegy tanár, mert, amikor ezt irta, akkor még tanár volt. Most a vallás- és közoktatásügyi ministeriumnak helyettes államtitkára még ma is, (Egy hang balfelől : Államtitkár !) vagy már államtitkára is, valóságos államtitkára, annál jobb. (Derültség.) Ennek az egyik, különben 1909-ben irt műve ilyen, című : A nevelés sorsa és a szocializmus. Mindjárt kijelentem, — az ő saját szavaival élve — hogy ő szocializmus alatt kizárólag csak a szociáldemokratapárt nézetét érti, és amikor ő ide állítva szocializmusról beszél, akkor mindig csak a szociáldemokratapárt nevelési irányát.érti alatta, ezzel szembe állítja, igenis szembe állítja a keresztény szocializmust, amelyet nem tekint egyébnek, mint a katholikusság felekezetieskedésének. Haméltóztatikparancsolni, itt van a könyve, ha nem méltóztatott elolvasni, szívesen szolgálok vele. Igy van, szórói-szóra ezeket mondja és ez is az eszmemen.ete. Most bátor leszek ezt az eszméin en etet ismertetn i. Azt mondja, hogy ő a nevelés tudományának a beállítását kívánja, ő a nevelő gondolkozásnak a híve. A nevelés — szerinte — f oly hátik a családban is, de tulajdonképen az iskolában, kellene ugy folyni a nevelésnek, hogy az életbe belevigye az iskolát és az életet az iskolába vigye be. Azt mondja, hogy ma sem a családi, sem az iskolai nevelés nem kielégítő. Mindig 1909-ről van szó, és az akkori korszakról, mert ezt akkor irta. Az iskolai rendszer nem jó, mert a tanítót magát is tanították tanításra és az csak tanít, de nem nevel. Tanító alatt értjük t. i. a tanárt is természetesen. Azt mondja, hogy ennek az az oka, hogy a tanító személyisége nem érvényesül az iskolában., a tanítók az iskolában csak tanítanak, de nem nevelnek, ott szakszerűség nin.es , mert nincs szabadság és nem érvényesül a nevelő gondolat. Meglátjuk, mi lesz ez a nevelő gondolat ő szerinte. A nevelés tudományának keli a tudományok keretében a legerősebb és a legnagyobb helyet bizton 39*