Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-242
294 A Nemzetgyűlés 242. ülése 1921 javaslatban le van írva. Az van benne, hogy hasonló elbírálás alá esik a hitbizomány birtoklási vagy várományosi joga, és a 2. § azt mondja, hogyha az átszállás a várományos joga, akkor ezt a várományosi jogot jogában van az államnak megváltani, a megváltás azonban az állag 50%-ánál kevesebb nem lehet. Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister: A felelős személy birtokában volt állományra vonatkozólag, tehát csak ha birtokos. Rassay Károly: Bocsánat, a várományos még sohasem volt birtokában. Nem értem ; ez összezavarása a fogalmaknak, és nagyon boldog leszek, ha a minister ur meg fogja magyarázni, hogy ez a konstrukció igy megállhat. Ez lehetetlenség. Mert amikor a birtoklást a kumulativ »és« szóval összekötve odaállítom a várományosi jog mellé és megállapítom, hogy mindkét esetben jogában van az államnak ennek az egyenértékképen a hitbizományi birtoknak az állagnak egy részét megváltani, — helytelen kifejezés, mert egyszerűen igénybe veszi — akkor kénytelen vagyok végiggondolni a dolgot és gondolni fogok arra az esetre, amikor ötödhatodizigleni várományos az, aki hazaárulást elkövet, a személyében felelős, vagyonához hozzátartozik a várományosi jog, ezt aláírja a minister ur, de a várományosi jogra nézve a minister ur nem ugy rendelkezik, ahogy én kívánok rendelkezni indítványomban, hogy az ilyen egyén, mint érdemtelen határozottan megfosztassák, hanem ugy kíván rendelkezni, hogy a várományosi jogra, mintegy megméressék, és ez a megmért érték tőle elvétessék de minthogy nincs birtokban, nem tőle vétetik el, hanem a hitbizományi tulajdonostól, birtokostól . . . Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister: Tévedés. Egészen téves. Ez lehetetlen álláspont volna. Rassay Károly: Ennek nagyon örülök, és csak egyet kérek a t. ministerelnök úrtól, azt, hogyha megmagyarázza a dolgot, adjon módot nekem, hogy félreértett szavaim megmagyarázása címén én is felszólalhassak. Nem lehetséges ez a konstrukció. Egyetlen helyes álláspont az, hogy csak az érdemtelen személyt nézem és az érdemtelen személyt kilököm a hitbizományi tulajdonból, birtokból, vagy várományosi jogból, és hagyom tovább érvényesülni a hitbizományos öröklést, amint az alapítólevélben le van fektetve. Ez a konzervatív álláspont. Gaal Gaszton : Ez a tiszta jogi álláspont ! Rassay Károly: Ez tiszta jogi álláspont, de konzervatív. En a magam részéről nem fogadom el, de kétségtelenül jogászilag tiszta és elfogadható. A másik álláspont, amely az én álláspontom, és amely véleményem szerint jogászilag époly tiszta, de amely a hitbizomány jellegével nem kivan számolni, az, hogyha a bíróság egy ilyen hazaárulási bűnben leledzctt hitbizományi tulajdonost — azért hangoztatom, évi augusztus hó 3-án, szerdán. hogy tulajdonost, mert itt van a dolognak lényege . . . Gaal Gaszton : Tizediziglen nem lehet büntetni ! Rassay Károly : ... mondom, egy ilyen hazaárulás vétkében leiedzett hitbizományi tulajdonos vagyonát feloldja a hitbizományi kötelék alól, és ugy bánik el azzal a vagyonnal, mintha hitbizomány sohasem lett volna, vagyis figyelembe nem veszi a hitbizományi korlátozásokat. Ugron Gábor: El kell törülni a hitbizományi Rassay Károly: Ennek az álláspontnak az igazolására az általános jogi és elméleti igazolás mellett bátor voltam felhozni jogtörténeti adatokat is, bátor voltam kimutatni, hogy a hitbizományi vagyon korlátozása semmivel sem súlyosabb, mint az ősi vagyon korlátozása volt a régi magánjogban, és kimutattam, hogy hasonló esetben, hasonló körülmények között nem voltak tekintettel azokra a korlátozásokra, nevezetesen arra, hogy az ősi javat nem volt joga a tulajdonosnak elidegeníteni, megterhelni, nem volt joga az adománylevéltől eltérő módon átörökíteni, hanem a hazaárulás bűne alapján a régi magyar törvények azt elvették és a kincstárra hárították. Hiszen, ha a t. minister ur tudna nekem példát mutatni arra, hogy a régi időben, amikor hazaárulónak mondtak ki egy Rákóczit, vagy ennek a magyar nemzetnek számos jó fiát, ilyen esetben azzal a finom jogérzékkel, mint a milyen a minister uré, azt mondták volna, hogy a leszármazótól a vagyont elvesszük, de a testvérnek odaadjuk, akkor talán kezdenénk gondolkozni azon, hogy ez egy nagyon helyes jogi elv ; erre azonban soha példa nem volt s a régi magyar jog szerint kifejezetten is akként történt intézkedés, hogy a hazaárulás bűnében leledzett egyéntől konfiskálták az egész vagyonát és az egész vagyon átszállott magára a szent koronára. (Mozgás.) Az már abuzus volt, hogy azután azt a vagyont odaadták azoknak, akik tulajdonkép a hazaárulás bűnét tényleg elkövették. Minthogy én ugy érzem, hogy sikerült beigazolnom azt, hogy a törvényjavaslatnak ez a konstrukciója sem az u. n. hitbizományi birtokosra, még kevésbbé egy szerencsétlen elirás következtében a várományosokra vonatkozó rendelkezésében meg nem állhat, a magam részéről bátor vagyok egy módositványt benyújtani. A második paragrafus helyett indítványozom a következő uj szöveget (Olvassa) : »Amennyiben az 1915. évi XVIII. tcikk értelmében vagyoni felelősséggel tartozó személy valamely hitbizomány birtokosa, a bíróság (az 1915. évi XVIII. tcikk 2. §-a) e vagyon hitbizományi jellegét ítéletében megszünteti« — ehhez kétségtelenül joga van elméleti alapon — »a hitbizományi köteléktől mentes birtokra nézve az 1915. évi XVIII. tcikk rendelkezései nyernek alkalmazást.« Vagyis itt módja nyílik majd a bíróságnak,
