Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-230

:!:• A Nemzetgyűlés 230. ülése 1921, évi július há^l6-án, szombaton. területén a törvényszék elnöke kinevezte azt a járásbirót vagy törvényszéki bírósági tagot, aki a bizottság elnöke volt és akinek ki kellett a helyszínére szállnia, és a gazdasági felügyelő, a főszolgabíró és az érdekeltek képviselőjének közbenjöttével megvizsgálni a tényállást. Annak a bizottságnak az volt a kötelessége, hogy vegye jegyzőkönyvbe az igénylők kívánságát, hol kívánják a házhelyet és milyen mennyiségben. Jegyzőkönyvbe kellett vennie, hogy a tulajdonosnak mi az álláspontja, hajlandó-e azt átengedni, Vagy más területet ajánl fel és végül a bizottság álláspontját, hogy a bizottság melyiket tartja helyesnek és indokoltnak, a kérelmezőét vagy a birtokosét. Ennél a bizottsági eljárásnál az, hogy a birtokos milyen árban akarja odaadni a területet, nem képezhetett volna gátló akadályt, mert a törvény kimondta azt, hogy ha a felek nem tudnak megegyezni, a biróság dönti el a házhely értékének megállapítását és sem a birtokos egyoldalúan meg nem állapithatja, sem az igénylők egyoldalúan nem követelhetik. Már most nagyon sok helyen az országban, száz és száz helyen a leghelyesebben, a legszabályosabban eljártak ugy a községi elöljáróságok, mint a kiküldött bizottságok. Mikor egyezség nem jött létre, minden egyes esetben a bizottságnak a jegyzőkönyvet fel kellett küldenie a földmivelésügyi ministerhez. A földmivelésügyi mjnisteriumban meg volt alakítva egy birtokrendező-bizottság, — nem biróság, hanem bizottság — amely az ügyet újból tárgyalás alá vette és megtette javaslatát, és a bizottságnak ez az álláspontja a helyszínén felvett jegyzőkönyvvel együtt minden egyes esetben elém, a földmivelésügyi minister elé jött jóváhagyás végett. Én az egész télen dolgoztam ebben a nmkában. Egyetlen egy felebbezést alá nem irtam, míg az összes jegyzőkönyveket és vázrajzokat át nem néztem. Megtörtént akárhány esetben, hogy mikor a bizottság is helybenhagyta, még akkor is kiküldtem a földmivelésügyi ministeriiimból mérnököt, mert aggályosnak találtam például, amikor azt jelentették, hogy a talaj vadvizes, de árokkal lecsapolható és azért jó lesz házhelynek. Én ezt nem voltam hajlandó elfogadni, hanem mérnököket küldtem ki, nézzék meg, vízmentessé lehet-e tenni azt a területet, és visszajött a jelentés, hogy bizony nem lehet vízmentessé tenni, mert nem lehet olyan árkot csinálni. Én tehát nem járultam hozzá, hanem kijelöltünk az illetőnek egy másik házhelyet, mert joga volt a földmivelésügyi ministernek választani, hogy kinek ad igazat, az igénylőnek-e vagy a tulajdonosnak. Ezt a jogomat mindig lelkiismeretesen ugy igyekeztem használni, hogy a földigénylők jogos kívánságai teljesüljenek. (Éljenzés.) Hogy nem mindenhol történt igy azt láttam. Egyfelől örül az ember, amikor látja, ha kimegy a vidékre, hogy ki vannak jelölve a házhelyek a község területén, a község végén, igen sok helyen a szegény emberek már a kis agyagházakat emelik ki a földből és látszik, hogy megkezdődött a munka, az építkezési nehézségek dacára az emberek igyekeznek akármilyen kis viskókat emelni, csakhogy a saját magukéban legyenek ; ez mindenkinek a lelkét, aki csak igyekezett ezt megvalósítani vagy ebben segédkezni, örömmel tölti el ; de tény másfelől az, hogy sok helyen nem sikerült, nem annyi helyen, mint ahány helyen sikerült, de sok helyen nem sikerült. Ennek az akadálya a következő volt : A pénzügyminister ur akkoriban nem volt hajlandó előlegezni a bizottságoknak azokat a költségeket, amelyekre szükségünk volna, A földmivelésügyi minister megkereste a pénzügyministert, hogy bocsássa rendelkezésére a pénzt, hogy a kiküldött bizottságok költségét az állani viselje és akkor a házhelyigénylő szabadabban és könnyebben folyamodott volna. Ezt azonban nem sikerült megkapnom a pénzügyminister úrtól. A bizottságokat pedig, az ilyen tisztviselő embereket, akikről méltóztatnak tudni, hogy fizetésükből ugy sem tudnak jól megélni — sokszor még nehezen sem. — mikor tudjuk, hogy az ilyen kiküldetések mibe kerülnek, pl. vendéglőben étkezés, miután meg van rendeletileg tiltva, hogy a birtokoshoz megszállniok nem szabad, (Egy hang jobbfelöl : Mégis oda szálltak akárhányszor !) ezeket a kiküldött tisztviselőket külön kellett díjazni. Olyan intézkedést kellett tehát hozni, hogy a házhelyet igénylő köteles a kiküldés költségeit fedezni. Ez a legnagyobb mértékben hátráltatta a házhelyek elintézését. (Igaz !) Ugy van !) Kiszabtak személyenként 450 koronát, amelyet be kellett fizetni, csak azután szállt ki a bizottság. Ez a legnagyobb mértékben akadály volt, mert azok a szegény emberek nem voltak tisztában azzal, hogy a 450 koronájukkal mi lesz. Azt sem tudták, hogyha sokan vannak, nem kell a fele sem, vagy a negyedrésze sem és a többit visszakapják. Azok azt kidobott pénznek tekintették. Sokszor olyan szegény emberek kértek földet, hogy nem bírták összehozni és elmaradt a bizottság kiküldése. Ez is egyik oka annak, amiért még nincs végrehajtva a törvény. Ez volt az egyik akadály. A másik akadály már kevesebb esetben fordult elő. De kaptam olyan panaszokat is, hogy a kiküldött bizottság sem elég helyesen fogta fel a dolgát, ugy állt a nép elé, hogy kaptok házhelyet, ha megfizetitek, amit a tulajdonos kivan, ha pedig nem fizetitek meg, nem kaptok. Ilyen panaszokat is hallottam, mert sajnos, azok mellett az igen derék és elismerésreméltó birtokosok mellett, akik a rendes áráért, sőt néhányan a rendes áron alul is odaadtak házhelyeket, sőt ingyen is adtak rokkantaknak és hadiárváknak, ezek mellett számosan vannak olyanok, akik valóságos uzsoraáron akarják a házhelyeket adni. Gaál Endre : Hatvannégyezer koronát kérnek ! Kerekes Mihály : Nálunk 320-at ! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Négyszögölenként ? Kerekes Mihály; Nem! Egy hold földért!