Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-230
18 A Nemzetgyűlés 230. ülése 1921. évi július hó 16-án, szombaton. Orbók Attila : Prózában ! Lapos próza ! (Derültség.) Budaváry László : ügy akartak engem arról az oldalról beállítani, mintha én forradalmi szerepléseket végeztem volna. Kerekes Mihály : Senki sem akarta ! Budaváry László : En a becsületem védelmében igenis szükségesnek tartom, hogy az érzéseimet és gondolataimat oda állítsam a közvélemény elé, hogy lássák meg, ki voltam, és hogyan gondolkoztam én akkor, amikor Rupert és Kerekes t. képviselőtársaim, nem tudom hol bújtak el és nem merték hangjukat hallatni. Rupert Rezső : Ez szemtelenség ! Elnök : Rupert képviselő urat e kifejezésért rendre utasítom ! Rupert Rezső : Köszönöm ! Mondd el az ódát, amelyben a rombolást dicsőitetted ! Budaváry László : Majd beszélünk róla, Ruperttől nem kérek tanácsokat ! Elég szégyen, hogy ilyen hangon beszélhet ! Elnök : Hogy értette a képviselő ur, hogy »elég szégyen«, hogy ilyen hangon beszélhet ? Budaváry László : Hegy a magyar Nemzetgyűlésen állandóan olyan hangon beszélhet, amely mindnyájunk felháborodását hivja ki ! Elnök : Ebben a székben az elnök őrködik azon, hogy itt senki a parlamenti illemet meg ne sérthesse ! Budaváry László : Hiszen az elnök ur rendre utasította ! Elnök : A kérdés tárgytalan. Ne méltóztassék tovább fűzni ezt a dolgot. Tessék folytatni. Budaváry László (továbbolvas) : »... illatos virágok, dus kalászok fognak kisarjadni abból, s felburjánzott rajta a tövis, a bogáncs ? Azt hittétek, hogy nemes akarástok csákánya fénylő tüzű gyémántokat fog napvilágra hozni s hitvány kavics volt az, mely után mohó szomjúsággal kaptatok ? Sándor Pál : önképzőkör ! Budaváry László : »Azt hittétek, hogy tündérország aranytava az, mely fodros hullámaival mosolyogva csalogatta szomjúhozó lelketeket s mikor lihegve elértétek, lábatok szennyes mocsárba merült ? Oh, mondjátok, igy volt-e, vagy nem ? Oh, kiáltsatok hát, mit vártatok s mit kaptatok ? . . .« Sándor Pál : Milyen megható ! Budaváry László : Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Két héttel a köztársaság kikiáltása után tehát már kifakadtam ellene, mert beláttam, hogy a nemzetet félrevezették, a nemzetet becsapták azok a hitvány hazaárulók, akik itt jártak a szabadság és eg3?enlőség jelszavaival és a nemzetet a romlás útjára vezették. Rupert Rezső : Halljuk az ódát ! Budaváry László : Es nekem volt bátorságom szembeszállani velük akkor, amikor ezért a legnagyobb büntetés járhatott ki, mert 1919 január 1-én azt irtam a magyar tanítósághoz (olvassa) : »Ti, magyar tanítók, legyetek a keresztény Magyarország zászlóvivői, ti legyetek vezérei a jogokért küzdő ezeréves nemzetnek és akkor eljön a nap, mely már közel vagyon, melyen féltve őrzött álmaitok valóra válnak. Ha ti ugy akarjátok, a szivünkben szunnyadó akarás, lelkesedés testet fog ölteni, olyan lesz az, mint egy óriási Turul madár, mely hatalmas szárnyait szét fogja terjeszteni egész meggyötört hazánk felett s erőteljes csapásokkal fogja szenvedő népünket, pusztulásra szánt országunkat kiemelni a romlásból, a sárból, melybe felelőtlen, jelszavakkal kormányzott ellenségeink, belső ellenségeink taszították. Magyar tanítók, ne rettenjetek vissza a feladatoktól, melyek reátok várakoznak. Szent, magasztos, dicső a cél, melyért küzdenetek kell, melyért harcolnotok érdemes : a keresztény erkölcs alapján felé pitik az uj, virágzó, demokratikus Magyarországot ! « Virter László : Nahát ! Rupert Rezső : Nem ez az óda ! Budaváry László : Majd beszélünk arról is ! Virter László : Többet mond, mint az óda ! Sándor Pál : önképzőkör ! Budaváry László : En szembe állottam az akkori uralommal, mert ezeket irtam még 1919 januárjában (olvassa) : »A tanítók pedig ridegen zárkózzanak el minden olyan törekvés elől, mely rajtuk keresztül és általuk akarja részeire bontani a magyarság erejét ; csukják be füleiket a mézes szavakba burkolt, felforgaló eszmék elől, melyek a keblekben az átkos osztályharc magvait hintik el, . . . Sándor Pál : Ez az akkori viszonyokra is alkalmas ! Budaváry László : . . . melyek Istennek, hitnek, hazának megtagadásával akarnak utópisztikus álmokat megvalósítani. Nemzetközivé csak a békét, a nemzeteknek egymás által való megbecsületetését és tiszteletét kell tenni, legyen internacionális a műveltség, a haladás, az emberi fejlődés, a nemes erkölcsök tisztelete és az alkotó munka. E nemzetköziség mellett azonban szépen megfér az ősi szent föld szeretete, az őseink vérével megszentelt hon minden rögéhez való ragaszkodás, a nemzeti virtusok ápolása és a lélekben gyökerező hitélet. Mikor körülöttünk kicsi és nagy nemzetek lázasan rendezkednek be mélyre ható nemzeti életre, ezeréves nemzeti vérünk lecsapolása megmérhetetlen hitványság volna. Ez ellen csak cinikusok érvelhetnek. Mikor azt látjuk, hogy a hon határain belül ülő idegen ajkú polgártársaink erélyesen dolgoznak önálló nemzeti létük megalapozásán, s e célból attól sem riadnak vissza, hogy meggondolatlanul foszlányokká tépjék a kötelékeket, melyek őket a magyarral évszázadokon át jóban, rosszban összefonták : hazaárulás volna önálló nemzeti életünk eltiprásával magunkat a nemzetközi megsemmisülés karjaiba dobni.« (Egy hang balfelöl : Jól van ! elég már !) Én szükségesnek tartom, . . , Orbók Attila ; Mi nem ! (Derültség.)
