Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-230
16 A Nemzetgyűlés 230. ülése 1921. sanak megengedni, hogy néhány megnyugtató szót szólhassak. A javaslat célját nemcsak én, de az előttem szóló Bodor t, képviselőtársam is kifejtette. A különbség az eddigi és a jelen helyzet között az, hogy eddig is volt őrlési adó a maga minden igazságtalanságával, de ez most csak egy évre szól és a szekatúrák elmaradnak, amennyiben a szabadforgalom megvan Ez a válaszom egyúttal Kupert képviselő urnák is arra a kérdésére, hogy mi összefüggés van a gabona szabadforgalma és a jelen javaslat között. Az, hogy amíg kötött forgalom volt, a gazdától el lehetett venni 500 koronával a búzát, ma p?dig nekem 1100 koronával kell fizetnem, ezt valahonnan elő kell teremteni. ( ügy van !) Rupert képviselő ur azt kívánja, vegyem be a javaslatba azt, hogy az ebből befolyó összeget másra, mint az ellátatlanok ellátására nem lehet fordítani. Ezt nagyon szívesen megteszem, mert ez az összeg abszolúte nem elegendő az ellátatlanok ellátására, ugy, hogy más adónemeket is nagy mértékben igénybe kell majd vennem, sőt attól félek, hogy ősszel még pótolnom kell esetleg valamiképen, ha a gabona ára így tovább emelkedik. Megnyugtatásul azt akarom még. mondani, hogy tudom, hogy nagyon sok igazságtalanság van ebben a javaslatban, de ez eddig is megvclt. Oly módszer, hogy bármely fogyasztási adónál adó valami tanúsítványra kilukasztható legyen, semmiképsn nem lehetséges, mert akkor kifolyik az egész adó. Én nem azt a 160 milliót sajnálom, amit ugyan szintén nem tudnék honnan elővenni, de ha kiengedem a falusi munkásokat, abban a pillanatban vége az egész végrehajtásnak. Méltóztassanak csak elképzelni, hogy pl. a söradónál azt mondanám, mindenki visszakapja a söradót, aki a kocsmában bizonyítja, hogy ő munkás. Abban a pillanatban nem volna söradó. Az összes fogyasztási adóknak — és ebben Kerekes barátomnak igaza van — abban van a hátránya és előnye, hogy mindenkivel egyformán járnak el és nem lehet egyéni különbséget tenni, mert ha egyéni különbséget csinálnak, szitává tették az egészet és minden adó kifolyik belőle. Ebből semmiképsn pénz nem válik. ígérem, hogy a végrehajtásnál mindent meg fogok próbálni, ami emberileg lehetséges és abban igaza van Könyves és Bodor t. barátomnak, hogy a darálást ki kell vennem s ehhez hozzá fogok járulni. Miután a részletes tárgyalás úgyis hétfőre marad, kérem a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék a törvényjavaslatot általánosságban elfogadni és a határozati javaslatot mellőzni. (Helyeslés.) Ereky Károly : A házszabályokhoz kérek szót. Elnök : Tessék ! Ereky Károly ; Miután ily fontos törvényjavaslatról van szó, kérem egyrészt a tanácskozóképesség, másrészt a határozatképesség megállapítását. Elnök : Kérem a jegyző urakat, szíveskedjenek a jelenlevők számát megállapítani. évi július hé 16-án, szombaton. (Vasadi Balogh György és Kontra Aladár jegyzők megolvassák a jelenlévő képviselők számát.) Kontra Aladár : Negyvenötén vannak jelen 1 Elnök : Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Következik a határozathozatal. Itt van a törvényjavaslat, s azonkívül itt vannak Ereky Károly, Könyves Lajos és Kerekes Mihály képviselő urak határozati javaslatai. Először felteszem a kérdést arra, hogy elfogadja-e a t. Nemzetgyűlés az ellátatlanok ellátásának biztosítására szolgáló őrlési és forgalmi adóról szóló törvényjavaslatot a pénzügyi bizottság szövegezésében általánosságban a részletes tárgyalás alapjául : igen, vagy nem ? (Igen !) Határozatkép kimondom, hogy a Nemzetgyűlés a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következnek a határozati javaslatok és pedig elsősorban Kerekes Mihály képviselő ur határozati javaslata. Kívánják a felolvasását ? (Nem !) Kerekes Mihály: Kívánjuk! (Felkiáltások: Nem kell!) Elnök : Felteszem a kérdést : méltóztatnak-e Kerekes Mihály képviselő ur határozati javaslatát elfogadni, igei vagy nem % (Nem!) A határozati javaslat nem fogadtatott el. Kerekes Mihály: A hadiözvegyek fizessenek adógabonát ? Elnök : Felteszem a kérdést : elfogadja-e a t. Nemzetgyűlés Könyves Lajos képviselő ur határozati javaslatát, igen vagy nem ? (Nem !) A Nemzetgyűlés a határozati javaslatot nem fogadta el. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e Ereky Károly képviselő ur határozati javaslatát elfogadni, igen vagy nem % (Igen !) A határozati javaslatot elfogadottnak jelentem ki. Tekintettel az idő előrehaladott voltára, mielőtt az interpellációkra áttérnénk, napirendi indítványt kívánok tenni. (Halljuk! Halljuk!) Javaslom, hogy a Nemzetgyűlés legközelebbi ülését folyó hó 1 8-án, hétfőn d . e. 10 órakor tartsa a következő napirenddel : 1. Az ellátatlanok ellátásának biztosítására szolgáló őrlési és forgalmi adóról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása. 2. Frühwirth Mátyás képviselő ur indítványának indokolása a földhaszonbérleti uzsora megakadályozása tárgyában. Méltóztatnak napirendi indítványomhoz hozzájárulni % (Igen !) Ha igen, akkor ilyen értelem ben mondom ki a határozatot. Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Budaváry László képviselő ur a házszabályok 215. §-a értelmében személyes kérdésben kért szót, A szó megilleti,