Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-235
118 A Nemzetgyűlés 235. ülése 1921. évi Julius hú 22-én, pénteken. Azonban nem lebet figyelmen kivül hagyni azt, hogy bizonyos erkölcsi eredmény van már magában abban a tényben, hogy ezek a felszólalások elhangzottak mi mellettünk. Most, amikor mi Európa nemzetein.él olyan kevés rokonszenvvel találkozunk, amikor oly elszigetelten állunk, a puszta erkölcsi siker is nem elhanyagolható menynyiség. Távol áll tőlem, hogy ebből a tényből vérmes gyakorlati következtetéseket vonjak le. Megmaradok tisztán a megállapításoknál és az erkölcsi jellegű következtetéseknél. A legelső, amit meg kell állapitanom az, hogy a magyar béke igazságtalanságának eszméje nyilvánosan felvettetett a francia szenátusban és ott nyilvánosan tárgyaltatott. Az ellenünk eddig legelfogultabbnak ismert és a ieárk nézve legkínosabb, megsemmisítő békét tulajdonképen diktáló nemzetnek parlamentjében történt ilyen felszólalás, a magyar béke igazságtalanságának kérdése ott fejtegettetett, s a vezető kontinentális állam parlamentjében élénk tetszéssel fogadott beszédek szónokai lár.dzsát törtek a magyar ügy mellett és formális indítvány tétetett arra nézve, hogy a trianoni béke ne ratifikáltassék. Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Ez ugyan még csak szórványos jelenség, de mégis figyelembe veendő, hogy egy nagy nemzetnek olyan distir gvált testületében, mint aminő a francia szenátus, megszólalt az emberek lelkiismerete, a mi kiáltásunkra megmozdultak a szivek, az igazságtalanság érzete át hatotta ezeket a lelkeket. Egyelőre csak egynéhány nemes lélekben kelt visszhang, de tényleg kelt, s ez már egymagában is nagy eredmény. Igaz, hogy csak ketten szólaltak fel, de szinte csodálkozni lehet azon, hegy ketten is felszólaltak, amikor ellenünk hang nem emelkedett, a hivatalos szónokokon kivül más nem beszélt. D3 Monzie és de Lamarzelle szenátor urak igen hatásos argumentumokat csoportosítottak a mi ügyünk mellett. De Monzie ur felszólalásában kifejezésre jutott az az anomália, hogy a győztes hatalmak, melyek a békét diktálták, mikor a szerintük vétkes nemzeteket — az ő szavukjárása — szerint — büntették, akkor semmiféle arányt, semmiféle szabályt nem tartottak, ö igy szól (olvassa) : »Mi, — ugymord a szerb k és csehek méltatása után — nem folytathatjuk a Magyarország elleni gyűlölködést ügyvédői minőségű kben, nem darabolhatjuk fel, nem csór kithatjuk, nem bérithatjuk meg Magyarországot merő altruizmusból. Magyarország a háborúban Németország mellett állt, elvesztette a játékot Németcüzággal együtt. Ez igaz. Ám fizessen ; de elengedhetetlen Franciaországra r.ézve, elergedhetetlen szempont az európai békére és a világbékére nézve, hogy Magyarország, mint a többi állam mir.d, bizonyos igazságos szabály szerint fizessen.« Ezzel szemben megállapítja, hegv magyarország sokkal nagyobb, arár ytalarul súlyosabb mértékben szenvedett, mint bármely más legyőzött állam. De Monzie ur felszólalásában a szenátus előtt kifejezésre jutott, — s ez ellenmondás nélkül — hangzott el — hogy Magyarországot a háborúért felelőség nem terheli. Mikor az egyenlőtlen elbánásról szólt, azt mondotta, hogy »Magyarország ellen nincs semmi különleges és igazolt panaszunk« — t. i. Franciaországnak — »azt hittük azelőtt, hogy Tisza gróf volt a háború főkezdeményezője, ezt hirdették, ezt irták, ezt a hiedelmet vitték bele a tömegbe, ezért gyilkolták meg Tisza grófot és ezért fenyítettük meg M?gyarországot. Azután megjelent az osztrák vöröskönyv. Ennek olvasása és más közlemények nyilvánvalóvá tették, hegy Tisza gróf ellenség s álláspontot foglalt el a háborúval szemben 1914 juiius 4-ike óta s ebben a magatartásában váltig megmaradt. Nyilvánvaló lett, hogy Bilinski, előbb közös pénzügyminister, utóbb a visszaállitatt Lengyelországnak a szövetséges hatalmak által kijelölt ministere foglalta el az ellenkező álláspontot és adja a bátorítást Ausztria háborús céljainak. Késő felfedezés : a trianoni béke megköttetett, az álláspontok elfoglaltattak, a leger.dák megcsontosodtak.« De Monzie ur beszédében ezeket a súlyos igazságokat olyan részletek kisérik, amelyek az érzelmeket, a lelkiismeretet mi mellettünk felkeltik. Hivatkozik azokra a szimpátiákra, melyeket Magyarország Franciaország súlyos pillanataiban mutatott ; hivatkozik Magyarország érdemeire és egy költői lendületű idézetben, amely a R*vue des deux Monde ez évi első számaiban megjelent cikkből volt véve, egy Magyarországon négy évet élt francia iró cikkéből, szivrehatóan vázolja az elszakított országrészek búcsúját Magyarországtól ; a szepesiek fájdalmának nagyon szép, ntmes szavakban ecsetelve. De Monzie ur beszéde nem engedi feledésbe menni a Millerand-féle kísérőlevélnek a trianoni békeszerződés tartalmát enyhítő kijelentéseit. Rámutat ennek a kísérőlevélnek je^ntőségére. Hangsúlyozza azt, hegy sem a Sa : nt Germair.e-i, sem a Sèvres-i, sem a Versailles-i békeszerződést hasonló jellegű kísérőlevél nem követte. Csupán a trianoni békeszerződést kiséri ilyen kommentár ; ebben jut először kifejezésre az, hogy a hatalmak állásfoglalása nem végleges, hogy ez az állásfoglalás megváltoztatható, módosítható s hogy tehát bizonyos engedményre van szükség és lehetőség. Konstatálja de Monzie ur beszéde azt, hogy ez következménye volt a magyar békedelegáció működésének, nevezetesen ann ak az érvelésnek, amelyet a nemzetiségi kérdésben a magyar békedelegáció épen az entente kijelentései alapján és régen hangoztatott álláspontja alapján elfoglalt, h^gy t. i. az uj határok Magyarországtól négymillió lakost elszakítottak, tehát a határkiigazitásr.ak erre tekintettel meg kell történnie. Ezt az álláspontot honorálta tulajdor képen a Millerar.d-féle kísérőlevél és juttatja kifejezésre azt az eszmét, hogy határkiigazitások történhetnek. Szóváteszi de Monzie ur Nyugat-Magyar rszág kérdését is. Egy nagyon megkapó fordulattal igy szól ; »Hogyan ? — önök az igazságosság nevében
