Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-223

392 A Nemzetgyűlés 223. ülése 1921. évi július hó 7-én, csütörtökön. egyesekben az az érzés támadjon, hogy igazság­talanság történt velük. Kérem, méltóztassék a módositó javaslatot elfogadni. (Helyeslés.) Elnök: Kivan még valaki hozzászólni a szakaszhoz? Ha nem kivan senki sem hozzá­szólani, akkor a vitát bezárom. Amennyiben a minister ur szólni nem kivan, a tanácskozást befejezettnek nyilvánitom. Következik a határozathozatal. A kérdést, ha a Nemzetgyűlés beleegyezik, ugy kivánnám feltenni, hogy a 15. § eredeti szövegét szembe­állítanám az előadó ur által módosított szöveg­gel. Amennyiben az eredetit nem méltóztatnak elfogadni, akkor természetesen az előadó ur mó­dosításával fogadtatnék el a szakasz. Méltóztat­nak a kérdés ilyetén feltevéséhez hozzájárulni? (Igen !) Ennélfogva felteszem a kérdést : méltóztat­nak a 15. §-t eredeti szövegezésben elfogadni, igen vagy nem? (Nem!) Ennélfogva kimondom a határozatot, hogy a 15. § az előadó ur mó­dosításával fogadtatott el. Következik a 16. §. Forgács Miklós jegyző (olvassa a törvény­javaslat 16. és 17. §-ait, amelyek észrevétel nélkül fogadtatnak el). Elnök ." Ezzel a tárgyalás alatt álló törvény­javaslat részleteiben is elfogadtatott. Harmad­szori olvasása iránt napirendi indítványom során fogok javaslatot tenni. Következik napirend szerint az állami kislakások építéséről a kereskedelemügyi minister ur törvényjavaslata. Az előadó urat illeti a szó. Róbert Emil előadó : T. Nemzetgyűlés ! A kor­mány ebben a törvényjavaslatban felhatalmazást kér arra, hogy a vagyonváltságról szóló I. számú törvényjavaslat alapján befolyó bevételekből 300 millió koronát fordíthasson állami kislakások építésére. Bármily kedvezőnek kínálkozik az al­kalom, hogy foglalkozzam e problémának teljes­ségével, amely felöleli a lakáshiányt, a lakás­ínséget, az építőipar támogatását, a termelő munka megindítását, a vagyonváltság alapján befolyó jövedelmeknek a termelő munka szolgá­latába való állítását, mindazonáltal annak beható tárgyalásától visszatart egyrészről a törvényjavas­lat rendkívüli sürgőssége, másrészt a pénzügyi és közgazdasági együttes bizottságnak egyöntetű állásfoglalásából merített az a meggyőződésem, hogy a Nemzetgyűlés minden különösebb indo­kolás nélkül is el fogja ezt a törvényjavaslatot fogadni, és hozzá fog járulni ahhoz, hogy ennek a 300 millió koronának felhasználásával az állam a lakásépítési akciót végre megindíthassa, Erre való tekintettel tehát csupán legszükségesebb észrevételeimnek elmondására fogok szorítkozni. A lakáskérdés ugy társadalmi, mint köz­gazdasági életünknek egyik legjelentősebb prob­lémája. Ezt a problémát a háború előtt nem tudta megoldani a mindenhatónak elismert szabad verseny sem nálunk, sem a külföldön. Nem akarok részletes adatokat felsorolni a háború előtti lakásviszonyokról, amelyekből két­ségtelenül megállapítható lenne, hogy a lakás­ínség és lakásnyomoruság sehol, a nyugati államok egyetlen empóriumában sem volt olyan nagy­méretű, mint épen Budapesten. Jellemzésül csak két-három statisztikai adatra vagyok bátor hivatkozni. A háború előtt az albérlet utján használatba vett egyszobás lakásokat általában öt-hat személy lakta, de volt körülbelül 11.000 olyan lakója Budapestnek, aki tizedmagával lakott egy lakásban és Budapesten minden negyedik ember ágyrajáró volt. Ezek az adatok természe­tesen a háború előtti időkre vonatkoznak, de ezek a szomorú statisztikai adatok azóta még sokkal rosszabbodtak, a lakásínség még sokkal jobban nőtt, amire a legjellemzőbb az, hogy a lakáshivatalban ma körülbelül 25.000 kérvény hever elintézetlenül, minthogy nincs lakás, amit az illetőknek kiutaljanak. Emellett még körülbelül 3500 vasúti kocsit foglalnak le a menekültek. A kormány már a háború előtt Wekerle Sándor és Darányi Ignác kezdeményezésére nagyobbszabásu lakásépítő akciót indított egy­részt mezőgazdasági munkások, másrészt pedig állami ipari alkalmazottak számára szolgáló lakótelepek építése céljából, de mindezeket az akciókat a háború kitörése teljesen megszün­tette. Mig Németország a háború kitörése után a legnagyobb körültekintéssel és a legnagyobb anyagi áldozattal minden erejével odahatott, hogy iparát a háború bénitó hatása alól ki­vonja, addig a mi kormányunk az összes beru­házási akciókat, amennyiben nem voltak össze­köttetésben valamely háborús céllal, teljesen beszüntette és csak 1918 tavaszán Szterényi akkori kereskedelemügyi minister kezdeménye­zésére vett tervbe nagyobb lakásépítő akciót, amely azonban a forradalom alkalmával termé­szetesen megakadt, ugy hogy a lakáskérdés a háború kitörése óta egy lépéssel sem ment előbbre. Természetesen a háború kitörése alkal­mával a magántőke is teljesen visszavonult az építkezéstől, és ennek egyik súlyos következ­ménye, hogy építőiparunk, az országnak ez a legnagyobb ipara, úgyszólván katasztrofális hely­zetbe jutott. Ennek a nagymérvű lakásínségnek a társa­dalomra nézve is súlyos konzekvenciái voltak. A kormányzatot oly intézkedésre kényszeritet­ték és kényszeritik még ma is, amely alig külön­bözik a forradalom lakáspolitikájától, amely megbontja a családi életet, korlátozza a magán­tulajdont és lidércnyomásként nehezedik ma is a társadalomra, (Ugy van ! Uf/y van ! balfelöl.) kárhozatos maradványaként az elmúlt szomorú időknek és alig van rá reményünk, hogy ez az állapot állami beavatkozás nélkül egyelőre meg­javulna. Az államnak azonban legelsőrangu érdeke és kötelessége, hogy ezen a nyomoru­ságon segítsen; (Ugy van! Ugy van!) hogy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom