Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-223
392 A Nemzetgyűlés 223. ülése 1921. évi július hó 7-én, csütörtökön. egyesekben az az érzés támadjon, hogy igazságtalanság történt velük. Kérem, méltóztassék a módositó javaslatot elfogadni. (Helyeslés.) Elnök: Kivan még valaki hozzászólni a szakaszhoz? Ha nem kivan senki sem hozzászólani, akkor a vitát bezárom. Amennyiben a minister ur szólni nem kivan, a tanácskozást befejezettnek nyilvánitom. Következik a határozathozatal. A kérdést, ha a Nemzetgyűlés beleegyezik, ugy kivánnám feltenni, hogy a 15. § eredeti szövegét szembeállítanám az előadó ur által módosított szöveggel. Amennyiben az eredetit nem méltóztatnak elfogadni, akkor természetesen az előadó ur módosításával fogadtatnék el a szakasz. Méltóztatnak a kérdés ilyetén feltevéséhez hozzájárulni? (Igen !) Ennélfogva felteszem a kérdést : méltóztatnak a 15. §-t eredeti szövegezésben elfogadni, igen vagy nem? (Nem!) Ennélfogva kimondom a határozatot, hogy a 15. § az előadó ur módosításával fogadtatott el. Következik a 16. §. Forgács Miklós jegyző (olvassa a törvényjavaslat 16. és 17. §-ait, amelyek észrevétel nélkül fogadtatnak el). Elnök ." Ezzel a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat részleteiben is elfogadtatott. Harmadszori olvasása iránt napirendi indítványom során fogok javaslatot tenni. Következik napirend szerint az állami kislakások építéséről a kereskedelemügyi minister ur törvényjavaslata. Az előadó urat illeti a szó. Róbert Emil előadó : T. Nemzetgyűlés ! A kormány ebben a törvényjavaslatban felhatalmazást kér arra, hogy a vagyonváltságról szóló I. számú törvényjavaslat alapján befolyó bevételekből 300 millió koronát fordíthasson állami kislakások építésére. Bármily kedvezőnek kínálkozik az alkalom, hogy foglalkozzam e problémának teljességével, amely felöleli a lakáshiányt, a lakásínséget, az építőipar támogatását, a termelő munka megindítását, a vagyonváltság alapján befolyó jövedelmeknek a termelő munka szolgálatába való állítását, mindazonáltal annak beható tárgyalásától visszatart egyrészről a törvényjavaslat rendkívüli sürgőssége, másrészt a pénzügyi és közgazdasági együttes bizottságnak egyöntetű állásfoglalásából merített az a meggyőződésem, hogy a Nemzetgyűlés minden különösebb indokolás nélkül is el fogja ezt a törvényjavaslatot fogadni, és hozzá fog járulni ahhoz, hogy ennek a 300 millió koronának felhasználásával az állam a lakásépítési akciót végre megindíthassa, Erre való tekintettel tehát csupán legszükségesebb észrevételeimnek elmondására fogok szorítkozni. A lakáskérdés ugy társadalmi, mint közgazdasági életünknek egyik legjelentősebb problémája. Ezt a problémát a háború előtt nem tudta megoldani a mindenhatónak elismert szabad verseny sem nálunk, sem a külföldön. Nem akarok részletes adatokat felsorolni a háború előtti lakásviszonyokról, amelyekből kétségtelenül megállapítható lenne, hogy a lakásínség és lakásnyomoruság sehol, a nyugati államok egyetlen empóriumában sem volt olyan nagyméretű, mint épen Budapesten. Jellemzésül csak két-három statisztikai adatra vagyok bátor hivatkozni. A háború előtt az albérlet utján használatba vett egyszobás lakásokat általában öt-hat személy lakta, de volt körülbelül 11.000 olyan lakója Budapestnek, aki tizedmagával lakott egy lakásban és Budapesten minden negyedik ember ágyrajáró volt. Ezek az adatok természetesen a háború előtti időkre vonatkoznak, de ezek a szomorú statisztikai adatok azóta még sokkal rosszabbodtak, a lakásínség még sokkal jobban nőtt, amire a legjellemzőbb az, hogy a lakáshivatalban ma körülbelül 25.000 kérvény hever elintézetlenül, minthogy nincs lakás, amit az illetőknek kiutaljanak. Emellett még körülbelül 3500 vasúti kocsit foglalnak le a menekültek. A kormány már a háború előtt Wekerle Sándor és Darányi Ignác kezdeményezésére nagyobbszabásu lakásépítő akciót indított egyrészt mezőgazdasági munkások, másrészt pedig állami ipari alkalmazottak számára szolgáló lakótelepek építése céljából, de mindezeket az akciókat a háború kitörése teljesen megszüntette. Mig Németország a háború kitörése után a legnagyobb körültekintéssel és a legnagyobb anyagi áldozattal minden erejével odahatott, hogy iparát a háború bénitó hatása alól kivonja, addig a mi kormányunk az összes beruházási akciókat, amennyiben nem voltak összeköttetésben valamely háborús céllal, teljesen beszüntette és csak 1918 tavaszán Szterényi akkori kereskedelemügyi minister kezdeményezésére vett tervbe nagyobb lakásépítő akciót, amely azonban a forradalom alkalmával természetesen megakadt, ugy hogy a lakáskérdés a háború kitörése óta egy lépéssel sem ment előbbre. Természetesen a háború kitörése alkalmával a magántőke is teljesen visszavonult az építkezéstől, és ennek egyik súlyos következménye, hogy építőiparunk, az országnak ez a legnagyobb ipara, úgyszólván katasztrofális helyzetbe jutott. Ennek a nagymérvű lakásínségnek a társadalomra nézve is súlyos konzekvenciái voltak. A kormányzatot oly intézkedésre kényszeritették és kényszeritik még ma is, amely alig különbözik a forradalom lakáspolitikájától, amely megbontja a családi életet, korlátozza a magántulajdont és lidércnyomásként nehezedik ma is a társadalomra, (Ugy van ! Uf/y van ! balfelöl.) kárhozatos maradványaként az elmúlt szomorú időknek és alig van rá reményünk, hogy ez az állapot állami beavatkozás nélkül egyelőre megjavulna. Az államnak azonban legelsőrangu érdeke és kötelessége, hogy ezen a nyomoruságon segítsen; (Ugy van! Ugy van!) hogy a