Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-209

A Nemzetgyűlés 209. ülése 192: a törvény alapján szabad kiadni (Ugy van! jobbközépen.) és minden olyan rendelkezés, amelynek törvényes bázisa nincs, magában véve semmis és érvénytelen. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelöl !) Rátérek ezek után a 44.000/1920. számú közélelmezési ministeri rendeletre, amelyről méltóztatnak tudni, bogy a múlt évi őrlési stb. stb. forgalmat, vámdarálást és ezzel összefüggő kérdéseket szabályozza, és amelynek végrehajtására állitották fel a röviden »GrOK«-nak nevezett »gabonagyüjtési országos kormánybiztosságot«, továbbá amelynek büntető szankciói elintézésére alkottak egy egész külön bíróságot, amelynek rövid és nem egészen komikum nélküli neve a következő (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelöl. Olvassa) : »A gabona forgalmára és felhasználására, valamint a vámőrlésre vonatkozó rendeletek megtartásának ellenőrzésére Somogy vármegye területére kiküldött, bíráskodásra jogosult közigazgatási tisztviselő.« (Derültség jobbfelöl.) Szijj Bálint: Hallottak ilyet?! Gyönyörű cím ! Gaal Gaszton: Tisztelt Nemzetgyűlés! A 44.000. számú ministeri rendeletben, amelynek, mondom, nem lett volna szabad ellentétbe helyezkedni az 1894 : L. te. 3. §-ával, — az 1. §-a elrendeli — magam is elismerem, hogy kivétel nélkül minden néven nevezendő feldolgozására, a gabona- ós takarmánynemüeknek elrendeli — azt, hogy azok után, ha azokat a gazda feldolgozza, feldarálja, tartozik vámot önnönmagától szedni, ezt a vámot tartozik beszolgáltatni, tartozik a megfelelő nyilvántartásokat vezetni, tartozik őrlési tanusitványt váltani, szóval mindazokon a tortúrákon tartozik keresztülesni, amely tortúrák (Felkiáltások jobb felöl: Ezt hallgassa meg Szabó József !) tulajdonképen csak a kereskedelmi és vámmalmoknál igazoltak, jogosultak és törvényesek. Hogy e ministeri rendelet első szakasza ily rosszul van megszövegezve, hogy az félreérthető, az mindenesetre a rendelet hibája és nem a gazdáké, akik épugy jogosultak a rájuk vonatkozólag kiadott rendeleteket törvényesség szempontjából vizsgálni, mint bárki más; mondom, ez nem az ő hibájuk, hanem a kiadó hatóságé. Az pedig, hogy ez az 1. § ilyen helytelenül van kiadva és értelmezve, ez mégsem jelentheti azt, hogy a gazdák nélkülözhetetlen abrakszükségletei is »vám« alá esnek. Evégből felolvasom ugyanezen rendelet 5. §-ának 1. bekezdését, amely a hivatásos malomtulajdonosokra és bérlőkre vonatkozik (olvassa): »A vámgabonából legfeljebb összesen két ló, két tehén, három sertés és a megfelelő számú aprójószág eltartásához (hizlaláshoz) szükséges terménymennyiség oldható fel, de csak azon malomtulajdonosok (bérlők) részére, akiknek nincs gazdaságuk vagy bérletük.« (Ugy van! jobbfelöl.) E paragrafusból világosan kitetszik, mélyen tisztelt Nemzetgyűlés, az, hogy a rendelet a tényleges gazdasági szükségletnek a beszolgál. évi június hó 15-én, szerdán. 69 tatás alóli mentességét még a hivatásos molnároknál is elismeri az esetben, ha gazdaságuk vagy bérletük nincs; amiből implicite következik, hogy akinek gazdasága vagy bérlete van s ez utón termeli meg a takarmányt a maga számára, ez épugy vámmentes kell hogy legyen, mint annak a vámmalmosnak két lova, két tehene, stb. számára szükséges takarmány. Az lehetetlen, hogy a minister, aki a rendeletet kiadta, a malomtulajdonosok, a hivatásos molnárok részére más, kedvezőbb elbánást kivánt volna biztositani, mint amely elbánás a törvénynek alapján a termelő gazdákat megilleti. (Ugy van! jobbfelöl.) Mikor én ezt a rendeletet annak idején elolvastam, az volt róla a magam véleménye, hogy zavaros, félremagyarázható, mint majdnem minden rendelet. (Derültség.) Sokféleképen magyarázható, összekeverhető, meg nem érthető. Különben már hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogyha e drágán fizetett hivatalokból valami rendelet kikerül, és azt józaneszü embernek beadják, némileg megkergül tőle. (Derültség.) Elismerem, hogy ez is egyike az ilyen rendeleteknek, mert, amit az 1. §-ban megmond, azt az 5. §-szal agyonüti, egyik szakasz a másiknak mond ellent, ugy, hogy ezt a rendeletet lehet akként is magyarázni, hogy már most a gazda is köteles önnönmagától a darálókövén feldolgozott takarmánymagvak után vámot szedni, de lehet — s józan ésszel ugy is kell — magyarázni, hogy erre nem köteles. Epen ezért én nem ebből a rendeletből indultam ki, hanem a törvényből. Azt mondottam magamban : mivel a törvény világos és a kormány rendeletet a törvény ellenére nem alkothat, tehát törvényszerűit sem, de a józan ész szerint sem vonatkozhatik ez a mezőgazdasági és kizárólag gazdaságuk részére állattakarmányt készitő darálógépekre. De nem vonatkozhatik még más okból sem. Nem vonatkozhatik azért, mert ez a rendelet egy hatalmas könyvelési eljárásra kötelezi a molnárt ; aki köteles egy könyvet vezetni, amelybe mindennap bejegyzi azt a mennyiséget, amelyre neki tanusitványt hoztak; tehá" azokat a mezőgazdasági kisüzemeket is kötelezné ilyen eljárásra, amelyeket rendesen egy tehenész vagy béres kezel. Maga a kisbirtokos vagy középbirtokos nem ér rá, hogy irkáljon és minden két hétben kimutatásokat csináljon, a béres ezt nem tudja megcsinálni, arra pedig a tulajdonosnak nincs anyagi ereje, hogy külön Írnokot állítson be ilyen csekély üzemű darálőgépek mellé. Ez is bizonyítja, hogy józan ész szerint ilyet megkívánni nem lehet, mert hiszen akkor minden kisgazdának egy-egy hivatalnokot kellene erre a célra tartania. (Ugy van! jobbfelöl. Felkiáltások : Akkor azt is él kellene látni ! Magántisztviselő lenne! Derültség.) De a rendelet gyakorlati szempontból is olyan, hogy a magán-darálókon a legkönnyebben