Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-209

A Nemzetgyűlés 209. ülése 1.921. évi június hó 15-én, szerdán. 61 dezett vacsorán szintén azt a felfogást látszott támogatni — hogy a birtokrendszer megváltoztatását, tehát a földreformot Magyarországon csak a földosztó agitátorok követelték, s mondják azt is, hogy Magyarországon nem volt arisztokrata, aki ennek szükségességét belátta volna. Tévednek. 4 régi arisztokrácia e kérdésben nem volt olyan bűnös, mint ahogyan most jelzik. A már emiitett Széchenyin kivül egyik legnagyobb arisztokratánk, a legnyakasabb főurunk, akinek agyában és lelkében azonban igazi magyar vér bugyogott, aki, ha támadták, nem tett ugy, mint a mai arisztokraták, akik rögtön őseik dicsőségét hirdetik és mint örökös emlőhöz folyamodnak: ehhez, hanem ha támadták, akkor nemességét, arisztokrata voltát magyar lelkével és munkájával mutatta meg, — mondom, ez a nagy arisztokrata Wesselényi Miklós 1834 december 9-én a szatmári megyegyűlésen a földbirtokreformra vonatkozólag a következőket mondotta (olvassa. Halljuk ! Halljuk !) : »Tekintetes karok és rendek ! Még egy szempontból méltóztassék a tekintetes KK. és RE. e tárgyat megtekinteni. Mostani uralkodóházunk kormánya ugy találta a nemességet, mint a parasztság elnyomóját. Még csak akkor hozattak volt azon vad és bosszús törvények a parasztság ellen, melyek mocskai törvénykönyvünknek. Szelidebb szellemmel fogta az uj kormány a köznép ügyét, s neki dicsőségére, s ami gyalázatunkra kell megvallani, hogy pártolta és pártolnia kellett a parasztságot a nemesség ellen. Gyakran szólították fel királyukat az ország rendéi az elnyomott nép sorsa könyebbitésére, de az üdvös törekedésnek kevés sikert engedett elődeink szükmellüsége. Midőn a múlt századokban, főképpen az oligarchia puhultsága s fösvénysége miatt mind a katonáskodás, mind a pénzbeli engedelmezéstőli menekedés céljából, mind a két teher a parasztság nyakába vettetett, s fennálló katonaság is és rendes adó is lőn, s mind a kettő csak a parasztság által, de az tudta és megegyezés nélkül adandó ; ekkor az uralkodás előtt még nagyobb fontosságúvá leve a köznép és annak oltalma.« Majd tovább ezt mondja (olvassa) : »Tekintetes KK. és RR. Szomorú jövendőnek lehetsége áll előttünk azon kilenc millió, kinek a birtokszerezhet és oly igen természetes jussa, szép remények édes pohara, már epedő ajkainál volt — s általunk volt nyújtva, mit fog érezni, mit fog mondani ? Midőn azt magától elragadva s ugyanáltalunk elragadva fogja látni — midőn elzárva látandja maga előtt azon lehetséget, mely a halandó, verejtéklepte földi pályán csaknem egyedüli, de mulhatlanul enyhitő kilátás, hogy munkája s fáradtsága után magántulajdont szerezhessen ? És mit szülhet ezen keserű érzés ?« T. Nemzetgyűlés ! Tekintettel arra, hogy a magyar falu a szó szoros értelmében elvérzett, hogy az elszegényedett nép ennek következtében gazdasági erpanzivitásában erősen redukáltatott ; tekintettel arra, hogy a nagy latifundiumok történeti hivatásukat már elvégezték s a nemzet megerősödése szempontjából már nemcsak hogy nem hasznosak, nem produktívek, hanem ezt a folyamatot hátráltatják ; tekintettel arra, hogy nem néhány egyén gazdagsága a fontos, hanem más száz- és százezer testvérünk megélhetése is elsőrangú nemzeti érdekünk: mindezek alapján azon véleményemnek adok kifejezést, és a jövőben ezen gondolat keresztülviteléért szándékozom csekély erőmmel dolgozni, hogy a többezerholdas uradalmakra, latifundiumokra nemzetgazdasági, népesedési és szociális szempontból feltétlen szükség már nincsen, e területekre tehát a földtelen földmivesség és földmunkásság telepítendő parcellázás utján. (Helyeslés jobbfelől.) T. Nemzetgyűlés ! A törvény végrehajtása tekintetében nem hallottam határozott kijelentéseket a földmivelésügyi minister úrtól. Legutóbbi kaposvári és ceglédi beszéde azt a látszatot kelti, mintha e kérdésről nem akarna most kellő határozottsággal nyilatkozni. Pedig ha a t. földmivelésügyi minister ur -— amit feltételezek róla — odaadóan akarja szolgálni hazáját, akkor nem szolgálhatja mással jobban, mint ennek a két törvénynek sürgős végrehajtásával. (Helyeslés jobbfelől.) A régi Magyarországon az összes földbictoknak egészben véve 39%-a volt korlátolt forgalmú és csak 61% volt szabadforgalom tárgya. Még elszomorítóbb, t. Nemzetgyűlés, hogy a volt húszmillió szántóföldből 38% volt csak szabadforgalmu. Sehol a világon olyan óriási uradalmak nem voltak — kivéve Oroszországot — mint Magyarországon, ami még nem lett volna önmagában véve olyan nagy veszély, ha ez a természetellenes földtulajdonelhelyeződés nem épen a magyar fajt károsította volna a legjobban. A helyzet azonban az volt és különösen az most csonka Magyarországon, hogy a nagybirtok legnagyobb percentje a magyar faj által lakott területre esett és esik. (Igaz ! Ugy van !) Ennek legszomorúbb következménye fajunk szaporodásának csökkenése, holott közismert dolog, hogy a magyar faj, a kizárólagos magyar faj legszaporább faja Európának. A szaporodás megakadása által nemzetünk szellemi, gazdasági és kulturális expanzivitása is óriási mértékben esett, amihez hozzájárultak legutóbb a nagy háborús veszteségek is. Egyes vidékeink teljesen elszegényedtek és megritkultak. A statisztikusok a népesedési dekadenciát több okra vezetik vissza az irodalomban. így Malthus, Carey, Földes, Ricardo, Láng mind komplikált magyarázatot adnak erre vonatkozólag. Egy azonban tény, hogy ilyen agrikultur államban, mint Magyarország, »a földbirtoknak és mezőgazdaságnak helyes megosztása a legelső tényező a faj szaporításában«, (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) ennek ellenkezője pedig a népesedési dekadenciára vezet. Ezt azonban nem látják be nálunk teljesen, a kormány nem helyez erre kellő súlyt, nem érzik át céljaink legnagyobbikát, a magyar faj vedel-