Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-229

536 A Nemzetgyűlés 229, ülése 1921. évi július hó 15-én. pénteken. feleség, az a sok gyermek jelenjék meg előttük könnyes szemmel és rontsa meg nappalukat és éjjelüket. De az is nagyon lehetséges, hogy bármikép tárjuk is eléjük igazságainkat és jogos követeléseinket, még ez sem inditja meg őket. .Azért el kell követnünk mindent, hogy ennek a felhívásnak minél erősebb visszhangja támadjon. Ezért erről a helyről én, mint a két legnagyobb magyarországi tanítóegyesületnek elnöke hozzáfordulok a világ összes tanítóihoz és tanáraihoz, azokhoz, akik a városokban és falvakban egyaránt az igazi kultúrának, a becsületnek, az emberszeretetnek és tudásnak hirdetői, akik a nemzeteket szépre, jóra, becsületre és munkára nevelik. Ezekhez fordulok nemcsak azért, mert igy kívánja ezt az igazság, hanem azért is, mert biztos tudomásom van róla, hogy a 60.000 magyar hadifogoly közül legalább 3—-4000 épen az ő sorsuk osztályosa, tanitó- és tanárember. Ezek nevében fordulok hozzájuk és kérem őket, hogy környezetükben, a városokban és falvakban mindenütt, akire csak hatásuk van, hirdessék azt a nagy igazságtalanságot, hirdessék azt az antikulturális eljárást, melyben a művelt nemzetek bennünket részesítenek. S ha ez nem menne, ott van részükre még egy terrénum, az iskola. Rendezzenek az iskolákban magyar hadifogoly-napot, magyarázzák mea azt a szörnyűséget, melyben a magyar hadifoglyok szenvednek, állítsák a gyermekek szeme elé azokat a kis magyar árvákat, azokat az apjukat váró szerencsétlen kis gyermekeket és tudom, hogy a gyermeki szivek meg fogják őket érteni és hazamenve szülőikhez, hirdetni fogják azt, amit az iskolában hallottak és kérni fogják szüleiket, hogy tegyenek meg minden lehetőt a magyar hadifoglyok hazaszállítása érdekében. De ne számítsunk mi ebben a munkánkban csak a külföld támogatására, hanem elsősorban vessük latba önnönerőnket is, hogy ezt a nagy és súlyos problémát minden lehető eszközzel megoldhassuk. Mutassuk meg, hogy tényleg él még szivünkben az a jelszó, hogy a haza minden előtt és kövessünk el mindent, hogy azoknak, akik hazájukért áldozták fel mindenüket, akik immáron hét év óta sínylődnek, szenvednek, szomorú, gonosz rabságban hazájukért és érettünk, akik viszonylag békében élhetünk idehaza, megkönnyítsük hazajövetelüket. Nagyon sokan vannak, kiknek szivében nem ver tanyát az az érzés, mellyel hadifoglyainkkal szemben tartoznának. Tudunk eseteket, amikor némelyek ezreket és százezreket dorbézolnak és mulatnak el könnyelműen, de a hadifoglyok hazaszállítására nincs egy fillérjük sem. Nagyon jól tudjuk, hogy tobzódik itt a jólét, bíborba, bársonyba öltözködnek emberek, akkor, amikor Huszár Károly leírásából meggyőződhettünk arról, hogy odakünn ruhátlanul fagynak meg a hadifoglyok ezrei. Gondoljon az egész magyar társadalom rájuk és az erkölcsi igazság súlyával követelje mindazoktól, akik leginkább megtehetik, akik a leginkább áldozhatnak rá, hogy nyújtsák ki segitő kezeiket a Szibériában és Oroszország más részeiben sínylődő hadifoglyok hazaszállítása érdekében. Legyen szabad ez alkalommal felhívnom a mélyen tisztelt Nemzetgyűlés figyelmét arra, hogy 1920 április 21-én indítványt nyújtottam be az. Oroszországban sínylődő hadifoglyok hazaszállitási költségeire szedendő kötelező adományoktárgyában, melyet 1920 augusztus 2-án meg is indokoltam itt, a Nemzetgyűlésben és az egész Nemzetgyűlés osztatlan lelkesedéssel tette azt magáévá. Ez az indítványom már tizenkét hónap óta a tárgyalásra kész ügyek között szerepel, de még mindeddig nem került rá a sor. Számításokat eszközöltem, hogy ha az indítványomban foglaltakat életbeléptettük volna, ma csak ezekből a kötelező adományokból 75—80 millió korona folyt volna be. Óriási summa ez, amely legalább néhány száz hadifogoly hazaszállítását biztosította volna. Ezzel kapcsolatban arra kérem tehát a t. Nemzetgyűlést, a Ház t. elnökét és a t. kormányt, méltóztassanak ezt az indítványt a legközelebbi napok valamelyikére tárgyalásra kitüzetni, hogy annak letárgyalásával is hozzájárulhassunk a hadifoglyok mielőbbi hazaszállításához. Mindenki teljesítse ebben az országban kötelességét. Mutassuk meg, hogy keserves megalázottságunkban is él bennünk a nemzeti öntudat, mutassuk meg az egész világnak,hogy ezt a nemzetet letiporni, legyőzni nem lehet, mert Isten segítségével és a saját erejével fel fog támadni és örökké élni fog. Leg3^en szabad itt megemlítenem azt is, hogy az egyik nagy tanitó- és tanáregyesület, a »Keresztényszocialista Nemzetnevelők Országos Egyesülete« néhány héttel ezelőtt foglalkozott a hadifoglyok hazaszállításának kérdésével és ebből kifolyólag elhatározta, hogy hadifogoly-napot fog rendeztetni. Hiszen tagjai szétszórva élnek az egész országban s igytervük könnyen meg lesz valósitható. Az egyesület felhívást akar intézni az összes tanitókhoz és tanárokhoz, hogy rendezzenek növendékeik körében gyűjtéssel egybekötött hadifogolynapokat, továbbá felszólítást akar intézni az összes színházakhoz és mozikhoz, hogy egynapi bevételüket áldozzák ezen hazafias cél részére, és végül felszólítást akar intézni az összes egyesületekhez, körökhöz és társulatokhoz, hogy rendezzenek hazafias ünnepélyeket, melyeknek jövedelme a hadifoglyokhazaszállítására fog szolgálni. Meg vagyok róla győződve, hogy ennek az akciónak meg lesz a sikere, ha egyrészt a Nemzetgyűlés t. tagjai, másrészt a t. kormány pártolni fogják ezt a munkát. Legyen szabad még arra az akcióra felhívnom szíves figyelmüket, melyet ugyancsak ez az egyesület akar megindítani. Felhívást akarunk intézni a külföld összes tanitó- és tanáregyesületekhez, hogy rendezzenek magyar hadifogoly-napokat, melyeken a magyar hadifoglyok borzalmas szenvedéseit fogják feltárni és követelni fogják a nemzetek közbelépését a hadifoglyok hazaszállítása érdekében. Igazán ünnepi érzés töltött el valamennyiün,-