Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-228
À Nemzetgyűlés 228. ülése 1921. évi július hó M-en, csütörtökön. 531 ban is és igy kell hogy legyen a jövőben is. De épen ugy, mint a múltban, a szükséglet azon része, amely nem biztosíttatott a nagyiparnál, a kisiparnál lett elhelyezve, ugy fog ez a jövőben is történni. Ma délutánra hívtam össze egy értekezletet a vezetésem alatt álló ministeriumba, amelyen részt fognak venni az összes érdekelt minister urak képviselői s ott fogjuk megtárgyalni, hogy miképen kell ezt a 40%-ot, amely a kötött szerződésen felül még mutatkozik, a kisiparnak juttatni. (Helyeslés bal felől.) En biztosithatom a t. Nemzetgyűlést, hogy a magam részéről mindent el fogok követni, hogy ez a 40 százalék hiány nélkül a kisiparnak juttattassék. (Élénk helyeslés és éljenzés.) T. Nemzetgyűlés Î Ami már most a Wolfnercéget illeti, méltóztassanak megengedni, hogy e cégről egypár szót szóljak. (Halljuk !) A cég megalapítója egyszerű timármester volt aki becsületes munkával, tisztességes igyekezettel mindig nagyobbította az üzletét és amikor meghalt, akkor a fiaira egy tekintélyes, nagy gyári vállalatot hagyott, amelyet a fiai is ugyanilyen szellemben, ugyanilyen tradíciók szerint vezettek tovább, mint ahogy azt a megalapítója vezette és a Wolfner-cég telepe ma Európának egyik legnagyobb és legszámottevőbb bőripari vállalata. Ez a cég szállította korábban a honvédségnek az összes lábbeliszükségletét és soha a cég ellen a szállított áru tekintetében semmiféle panasz fel nem merült. Sőt, mikor a közös hadsereg szükségletének Magyarországra eső része más cégeknél volt biztositva és a háború alatt, mikor a többi cégek nem tudtak számtani, a Wolfner-cég segítette ki a közös hadsereget is. Hiszen arról talán Szilágyi Lajos képviselő ur tehet tanúságot, hogy milyen jól és becsületesen szolgálta ki ez a cég a hadsereget. Szilágyi LajOS : Tökéletesen ugy van ! Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister : Nem papiros-bakancsot szállított, hanem mindig a legjobb minőségű, kifogástalan anyagból voltak azok a bakancsok elkészítve, amelyeket szállított. Most is vele kellett ezt a szerződést megkötni azért, mert a múlt esztendőben próbálta a honvédelemügyi ministerium a hadsereg és a csendőrség szükségletét más utón beszerezni, ajánlatok jöttek ugyan, de árut nem kaptak. Sajnos, mindenki láthatta, hogy milyen volt tavaly a hadsereg lábbelije, hogy a katonák rongyokban jártak. Ezen gyorsan kellett segíteni és akkor sem tudott a honvédelemügyi minister ur egyebet tennij mint hogy a Wolfn er-céghez forduljon, amely ebből a bajból is kisegítette a hadsereget és a osendősréget * 80.000 pár bakancsot tudott gyorsan szállítani, — mert azt máshonnan beszerezni nem lehetett. A múltban is ugy volt, hogy a szükségletnek a nagyvállalkozónál nem biztosított részét a kisipar kapta meg. Most ugyan pályáznak erre a szükségletre más vállalkozók is, én azonban Ígérem, hogy azt az egész 40%-ot lehetőleg a kisiparnak fogom juttatni. (Elénk helyeslés.) A képviselő ur azt mondotta, hogy körülbelül 1000 koronába fog kerülni egy olyan bakancs, amit a Wolffner-cég fog szállítani és azt mondta, hogy ugyanilyen bakancsokat a kisipar 850 koronáért fog szállitani. Szilágyi Lajos : Alig hiszem ! Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister ; En is alig hiszem, hogy a kisipar a bakancsokat elő tudja állítani 850 koronáért, mert aligha lesz képes a mai anyagárak mellett 850 koronáért vállalni ezek szállítását. Az az ár, amelyet ezekért a bakancsokért a Wolfner-cég fog kapni, nem lesz túlmagas, mert a bőrárat a Kereskedelmi és. Iparkamara fogja megállapítani, az tehát nem a Wolfner-cégtől függ, és különben is ott lesz egy ellenőrző-bizottság, amely ugy a könyvek vezetését, mint az egész munkát ellenőrizni fogja. így tehát semmiféle visszaélés nem történhetik, különben is a Wolfner-cég ilyenekre a múltban sem volt és a jövőben sem lesz kapható. Azután emiitette a t. képviselő ur, hogy 25% rezsié felszámítására van jogosítva a cég. Mindenesetre megjegyzem, hogy ebben benne van a forgalmi adó és a bélyegilleték is, ezek pedig 4%%-ot tesznek ki és igy a tulaj dónképeni rezsié 20%%. Amikor tudjuk, hogy számos iparágban a rezsié felmegy 150—200%-ra. . .. Pálfy Dániel : Ebben nem ! Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister: Ebben nem megy ; de 20y 2 % az nem sok. Ami pedig a 8%% hasznot illeti, azt hiszem, azt sem lehet sokalni. Én, t. Nemzetgyűlés, kijelenthetem, hogy e szerződés körül nincs semmi takarnivaló, s miután a lapokban már szellőztették igen furcsa beállításban ezt a szerződést, én nagy köszönettel tartozom a képviselő urnák, hogy idehozta ezt az ügyet, hogy ez itt a maga valóságában megvilágittassék. Kérem a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) ElnÖk : Az interpellációs képviselő urat illeti a szó ! Pálfy Dániel : T. Nemzetgyűlés ! örömmel veszem tudomásul a kereskedelemügyi minister ur válaszát. En nem is kételkedtem soha egy percig sem abban, hogy a minister ur ne igyekeznék a kézműiparosság álláspontját megvédelmezni. Azonban, t. Nemzetgyűlés, amikor azt a Wolfner-féle szerződést idehoztam a képviselőház elé, ezt épen azért tettem, mert láttam, hogy ez egy olyan egyoldalú szerződés, amely úgyszólván csak kizárólag a Wolfner-cég érdekeit védelmezi. Igaz az, amit a kereskedelemügyi minister ur mond, hogy a szerződés egyik pontjában benne foglaltatik, hogy a Kereskedelmi és Iparkamara állapítja meg, illetve igazolja azokat az árakat, amelyeknek alapján azután a Wolfner-cég a középárat, amely a félévi elszámolásra szükséges, kiszámolja. De épen azért említettem, hogy ezt nem tartottam helyénvalónak, mert ezek mind — 67*