Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-217

À Nemzetgyűlés 217. ülése 1921. Az előadó urat illeti a szó. Szabó József (biharnagybajomi) előadó : Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Előszeretettel szoktuk azt a kifejezést használni, hogy az ember a teremtés koronája, a teremtés feje. Nem is csoda ; az Isten az emberre való tekintettel, amikor a világot megalkotta, a nagy Bossuet nyilatkozata szerint mintegy visszavonult és tanácsot tartott magával, hogy a teremtésre milyen koronát tegyen fel. Az embernek testét saját isteni kezével gyúrta, azután a maga lelkéből lehelt lelket ebbe a testbe. Erre a testre két szárnyat csatolt fel : az egyik az értelemnek, a másik pedig a szeretésnek tehetsége. Nem is csoda, ha megnézzük az ember alkotását, ég felé tekintő szemével, ha nézzük a lelkét, amely a földön felül egy másik világot is keres, a mérhetetlent, ahonnan szakadt, látjuk, hogy itt egy csodaremekmű van, az Istennek alkotása. Benne van ebben a lélekben az ártatlanság, az igazság, a szeretet lelke. De ha megnézzük most ujabban az embert, szinte csodálva kérdezzük, hogy mivé lett az ember a századok alatt. A rossz lelkek iskolákat alapítottak, hogy azt a gyönyörűséges szép lelket összetörjék, az anarchisták iskoláját, a kommunisták, a misztikusok iskoláját ; azt mondották, hogy az embernek lelke nem az ég felé kell hogy irányuljon, hanem a test felé, az örömök felé, minden szenvedélyt felszabadítottak, minden testi érzelmet szabaddá tettek és azt mondták : örüljünk, mert úgyis csak ebből áll az élet. Innen látjuk azután, hogy az emberiség szinte beteg. Épen a napokban olvastam egy nagy társadalmi bölcselő szavait, aki azt mondja : adjátok vissza a XX. századnak a kereszténységet, mert ha a kereszténységet vissza nem adjátok a századnak, összeomlik a társadalmatok és benneteket is alátemet. Mivé lett az ember, aki azelőtt a végtelen felé törekedett, ma már blazírt a gyermekkorától, még inkább az ifjúkorától kezdve ! Szinte a század kiált hozzánk ezekben a szavakban, amikor a gyermek azt mondja az atyjának : Atyám, mikor leszek már olyan nagy, mint te vagy, hogy nekem se kelljen imádkozni? Innen van az, hogy nem tud tűrni, szenvedni, az Istenhez emelkedni lelkével a szenvedések utján. Innen van, hogy azt látjuk, hogy az ágyán ott leselkedik az öngyilkosság; látjuk, hogy mintegy a kezét fogja ezeknek a blazírt, élni nem tudó, vagy nagyon is élni tudó embereknek és viszi a habok, a hullámok felé, hogy véget vessen az életnek, még az élet derekán, az élet java részén. Ha ki akarjuk gyógyítani a századot ebből a betegségből, felfogásom szerint a következő programmok szerint kell elindulni : (Halljuk ! (Halljuk!) Intenzivebb oktatás, komolyabb keresztény erkölcs, általános jólét, fejlettebb politikai befolyás. Intenzivebb iskolai oktatás. Hiszen a mai iskolánkat nem lehet intenzívnek nevezni. Már évi június hó 30-án, csütörtökön. 23? a háború előtt sem lehetett; ha pedig halljuk, hogy 48—50%-a a népünknek nem tud irni és olvasni, amikor halljuk, hogy a budapesti iskolákba járó gyermekeknek 40°/o-a megbukott, valami rettenetes egyiptomi sötétséget látunk itt, ahol az emberek nem tudnak irni, olvasni, ahol az emberek nem tudnak imádkozni. Egy ilyen társadalomnak csak össze lehet omlania, csak meg lehet buknia. (TJgy van! jobb felől.) Az intenzivebb oktatáshoz tehát elegendő iskola kell; hiszen már a háború előtt sem volt elegendő iskolánk, mert dacára annak, hogy sok gyermeket nem Írattak be, mégis túlzsúfoltak voltak az iskolák épen azért, mert nem volt elegendő iskola. Elegendő jó iskolára van szükség. Mikor lesz ez az iskola jó? Ha abba jó tanítót teszünk, aki a működésével szeretettel hívogatja magához a gyermekeket az iskolába. Mikor lesz jó az a tanitó? Akkor, ha magasabb kvalifikációt és jobb fizetést adunk neki. (TJgy van! balfelöl.) Magasabb kvalifikációt! Emlékszem arra, hogy mennyire sülyedt a jegyzői kar nivója, amikor még 10—15 esztendővel ezelőtt nem adták meg nekik a magasabb kvalifikációt. Tessék ma megnézni! A jegyzői kar magas nivón van, dacára annak a tengersok munkának, amelyet végeznie kell, a jegyzői kar nivója — eltekintve természetesen sok kivételtől — megüti a mértéket. Ha bemegyek valamely iskolába és megnézem azt az iskolát, én már a tanítónak jellemére és hivatására is tudok következtetni. Mint a természettudós, aki azt mondja : mutasd meg nekem fogaidat és meg tudom mondani, hogy mivel élsz, — azt mondom a tanítónak: mutasd meg az iskoládat, és megmondom, hogy szereted-e az iskoládat, vagy nem. Ha az az iskola rendben van, ha az iskola második épület a faluban a templom után és ha a tanitó szerető gonddal foglalkozik vele, meg vagyok győződve róla, hogy a szülők a gyermekeket nem azért fogják iskolába vinni, mert ott tanulhat, hanem azért, mert szeretettel fogadja ott a tanitó Krisztusnak a nevét. Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Még egyet akarok itt az iskolánál megemlíteni. Méltóztassanak megfigyelni különösen azt, amit mondok ós amire nagy súlyt helyezek. Nagyon sok szegény gyermekünk van városon és falun egyaránt. En a szegény gyermekeknek nemcsak azáltal viselem gondját, mint iskolaszéki elnök, hogy a gyermek iskolába járjon, hanem már harminc esztendővel ezelőtt megalapítottam a bibliában gyökerező úgynevezett diakonátust, amelynek férfiak és nők a tagjai. (Helyeslés.) Mikor a gyermekek feljönnek az iskolába, megnézzük, van*e cipője, ruhája, könyve s amikor mindezt megtettük, a gyermekeknek ruhát, cipőt adtunk, az édesanya már nem szégyenli a gyermekét iskolába küldeni, mert az iskola felruházta. Ezren ós ezren vannak igy, és ha az a hatóság, amelyet akár iskolaszéknek, akár gondnokság-