Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-207

A Nemzetgyűlés 207, ülése 1921. évi június hó 11-én, szombaton. 13 Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Az újságírói kamara létesítése az egyedüli hatásos eszköz, amely a sajtónak tisztulási folyamatát előkészítheti. Méltóztassanak ezt a sajtó keretében statuálni s meg méltóztatnak látni, hogy a sajtó egészen szépen visszatartható lesz a bűnözéstől, a visszaélésektől, a zsarolásoktól, a könnyelmű vádaskodástól, a rágalmazástól és a lelkek forradalmositásától, ha a törvény módot ad a sajtó munkásainak arra, hogy ők maguk határozhassák meg a maguk mesterségében azt, hogy minő elvek szerint akarják a sajtó irányítását kezelni. Nemrég láttam a kormány részéről egy nagyon erős és snájdig fellépést. Én, t. Nemzetgyűlés, akármennyire a destrukció ellenségéül valljam is magamat, akármennyire prononszirozottan keresztény újságírónak érezem is magamat, nem helyeselhetem azt, hogy közigazgatási utón nyúlnak hozzá a sajtóhoz. (Igaz! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Én elhiszem, — mert a ministerelnök ur mondja, akinek szavahihetősége előttem feltétlen érvénnyel bír — hogy azok az újságcikkek, amelyek megjelentek az illető lapokban s amelyek azután e lapok megrendszabályozását vonták maguk után, nem feleltek meg a valóságnak, s hogy ezek a külföldön bizalmatlanságot keltettek velünk szemben, itt benn pedig destruálták az ország közvéleményét. Szó volt itt t. i. bizonyos, a Dunában úszó hullák esetéről, amelyekről kiderült, hogy tulajdonképen csak mesék. De, t. Nemzetgyűlés, én látok más hullákat is aszkalni, a közéletben látok hullákat úszkálni, amiket szintén a sajtó úsztat és akkor csodálkozva látom,, hogy a mélyen tisztelt ministerelnök ur és a kormány nagyobb súlyt helyez a Dunában úszó hullák meséjére, semmint a közéletben úszó hullákra, pedig méltóztassanak nekem elhinni, hogy tesz olyan kárt a külföldön az, hogy nálunk minden valamirevaló politikusról az utolsó csepp becsületet leszedi a sajtó, mint amilyen rossz hatást tesz az, hogy valamelyik lap helytelen vagy tudatosan rosszakaratú riportja következtében az kerül bele az újságba, hogy Csepel-szigetnél egy gyanús holttestet fogtak ki a Dunából. Méltóztassanak nekem megengedni, hogy egy kis szemlét tartsak az utóbbi időknek úgynevezett sajtóbotrányairól. Bocsánatot kérek a megnevezendő uraktól, hogy ezeket a kellemetlen eseteket itt a Nemzetgyűlés szine előtt említem fel, de példa nélkül nem dolgozhatom. Méltóztatnak látni az utóbbi időben híreket ; tessék egy kicsit figyelni, hogy ezek mikről szólnak. Olvastam az utóbbi időben, hogy Andrássy Gyula gróf mind jobban és jobban abba a beállításba kerül, hogy indirekte ő volt tulaj donképen előidézője a forradalom kitörésének, mert a tulajdon vejét, Károlyi Mihályt, elfogatni nem engedte, őt kvázi kiprotezsálta, stb. Méltóztatnak látni, hogy az egyik lap megengedte magának azt, hogy Andrássy Gyulának családi vonatkozásait érintse, nem egészen maliciamentes beállításban, amennyiben egyik szerencsétlen leányának, Károlyi Mihály feleségének naplóját közli és ennek olyan ungusztiöz, visszaborzasztó részleteit, amelyeknek más politikai célzatát nem láthatom, mint csupán azt, hogy az egyik kormányzópárt vezérpolitikusának, vezérének személye iránt tiszteletlenséget és bizalmatlanságot keltsen. Szabó István : Sokorópátkai célzatosság ! Lingauer Albin : Ezután láttam Kutkafalvy Miklós képviselőtársunkról, a ruthén visszacsatlakozási mozgalom vezetőjéről híreket a lehető legborzalmasabb vádakkal, amelyek egyebek közt arról szóltak, hogy bekecsben ment el a ruthén földre és 60.000 koronás bundában tért vissza propagandakörut j áról. Mindezeket ugy láttam megjelenni, hogy a sajtócenzurán keresztüleresztették. Olvastam Tury Béláról, a mi keresztény publicistikánk legkiválóbb alakjáról, hogy ő destruált, hogy vörös forradalmi cikkeket irt. Olvasom Haller Istvánról szanaszét a sajtóban, hogy minisztersége alatt állítólag mozipanamát csinált. Olvasom Huszár Károlyról, hogy ministersége után, dacára annak, hogy teljesen vagyontalan, szegény ember, uradalmakat vásárolt. Olvasom Beniczky Ödönről, hogy zsidólány a felesége és annak a vagyonából él. Megjegyzem, hogy ennek a cikknek közlését annak idején a fővárosi sajtó szerkesztőségei, dicséretükre legyen mondva, egytől-egyig megtagadták egy egészen egyszerű intervencióra, még a Szózat is, amelynek egyik irányitója Gömbös Gyula képviselőtársam, aki pedig köztudomás szerint feszült viszonyban él Bencizkyvel, de mégis nobilisán azt a kijelentést tette, hogy ilyen eszközökkel nem dolgoznak és magától értetődik, hogy a közlemény megjelenését meggátolja. Másnap, illetve harmadnap mégis megjelent a közlemény ugyanabban a lapban, hogy miért, arra majd rá fogoK térni az ugyn vezett imperativ cenzúra ismertetésénél. Olvastam továbbá pl. azt, hogy Bleyer Jakab, a magyar szivü, német származású politikus osztrák zsoldban álló pángermán agitátor és Magyarországnak az ellensége. Akkor olvastam róla, amikor minister volt, amikor az ő nemzetiségi politikájáért az egész kabinet viselte a zsirót, olvastam pedig ugyanannak a társadalmi egyesületnek kebeléből kiinduló röpiratban, amely társadalmi egyesületnek ugyanaz a ministerelnök volt az elnöke, aki a kabinetben Bleyer Jakab minis térnek is a ministerelnöke volt. Azt hiszik az urak, hogy ezt nem tudják mindenfelé ? Azt méltóztatnak hinni, hogy destrukció csak az, ha szocialista vagy bolseviki vagy zsidó szellemű újság irást engedünk meg ? Ez is destrukció, amikor a magyar kormányzásnak komolyságát ilyen kézzelfogható sajtódolgokkal engedik a publikumnak tudomására adni. Olvastam továbbá pl. Sigray Antal grófról, Nyugat-Magyarország kormánybiztosáról azt, hogy a forradalomnak egyik aktív szereplője volt és a Károlyi-kormány őt tizenegyezer svájci frankkal kvázi megvesztegette. Én, aki véletlenül tudom, hogy Sigray gróf u^nak szinte m.esés vagyona és