Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-213
150 r A Nemzetgyűlés 213. ülése 1921. mi június hó 22-én, szerdán. egyesület, hogy az inkamerálási összeget engedjem el, ez nem áll módomban, a ministertanács joga, hogy azt megváltoztassa. Ez azonban indokolt lehet, mert egyik vagy másik vidéken talán silányabb marha van, amely nem birja el azt inkamerálási összeget, amelyet a nyugatmagyarországi nagyobb marha elbir: De magamtól nem tehetem ezt meg, ministertanácsba kell vinni és a képviselő uraktól is elvárhatom, hogy mindezeknek a dolgoknak tudatában legyenek, teljesen tisztában legyenek velük és ne kivánjanak tőlem olyat, amit nem áll módomban teljesíteni. Arra a kérdésre, hogy hajlandó vagyok-e minden termelőnek állatra, burgonyára kiviteli engedélyt adni, azt kell válaszolnom, hogy ez abszurdum, lehetetlenség. (Helyeslés.) Kállay András: Szabadkereskedelem! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Addig, amig nekünk nincs elég kenyerünk, nincs elég zsirunk, addig az államnak tudnia kell, hogy mi megy ki az országból. (Élénk helyeslés.) Ne tessék azt hinni, hogy ha ma valaki a külföldön esetleg azt látja, hogy mi állatokat viszünk ki, akkor ez azután szakadatlanul igy fog menni. Mikor a ministertanács arra a meggyőződésre jut, hogy az ország érdekében több állatot már nem lehet kivinni, akkor egyszerűen letiltja az állatkivitelt és nem lehet többet kivinni az országból. Az államnak tudni keli, hogy mennyi megy ki, mert a közfogyasztást biztosítani kell itt benn. Bár én a földmivelés érdekeit vagyok hivatva védelmezni és védelmezem is, nekem, mint a kormány tagjának figyelemmel kell lennem a belföldi fogyasztásra is. (Elénk helyeslés.) Burgonyából is akkor adhatunk majd kiviteli engedélyeket, ha tudjuk, hogy lesz-e ós mennyi felesleg. Adja Isten, hogy legyen, de most még nem tudjuk, hogy lesz-e. Beszédében azután megjegyzett még egyet a t. képviselő ur, azt, hogy Románia szállit Ausztriának marhát. Sajnos, ez igaz. A békeszerződés kötelez rá bennünket, hogy tranzitó át kell engednünk Romániából mindenféle állatot Ausztriának, amennyit csak akarnak. Ez a békeszerződésben benne van. (Mozgás a közében.) Legyen egészen nyugodt a képviselő ur, hogy nem szivesen tesszük ezt de kényszerítve vagyunk rá. Ez tény, valóság, azonban nem a földmivelésügyi minister az oka, hogy igy van, mert egészen más oka van. Amit legutóbb emiitett a képviselő ur, arra már feleltem, t. i. a gazdasági egyesületek, szövetkezetek stb. ügyére vonatkozóan. T, Nemzetgyűlés! Amint jeleztem, én ezt az egészet ugy akarom megcsinálni, hogy itt a láncolás ki legyen zárva, mert a kiviteli engedélyeknél is panaszok jönnek, hogy láncolás folyik, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Én őszintén mondom, hogy a szövetkezeteket előnyben részesitein, de valójában csak olyan szövetkezeteknek kell vagy kellene adnunk engedélyt, amelyek azt az ügyletet maguk le is tudják bonyolitani, mert olyan egyesületeknél vagy szövetkezeteknél, amelyeknek erre szervük nincs, amelyek azt lebonyolítani nem tudják, bekövetkezhetik helyzet, hogy megkapja az engedélyt és rábizza arra a kereskedőre — legyen az zsidó vagy nem zsidó, mellékes — és kéthárom kézen megy át az engedély, amig végre lebonyolítják, bár rá van irva az az engedélyre, hogy másra át nem ruházható, mégis megtalálják a r módját, hogyan ruházzák át. Epen ezek a tapasztalatok indítottak engem arra, hogy a sertésekre és marhákra vonatkozólag is tervezetet készítsünk. A ministertanács el is fogadta, hogy szabad vásárt létesítsünk és ameddig az állam ki akar engedni állatokat, addig minden külön engedély nélkül vihesse ki az, aki az állatot megveszi, ugy, hogy ne kelljen engedélyt adni és válogatni aközött, hogy kinek adjunk és kinek ne adjunk engedélyt. Ha ez a két intézmény beválik, akkor az országnak több helyén is fogunk ilyent felállítani, nehogy Szabolcs vármegye panaszkodjék, hogy messze van. Arról nem tehetek, hogy Szabolcs vármegyéből többe kerül a marha szállítása, mint Sopron vagy Yas megyéből. Az állatot nyugatra viszik, tehát természetes, hogy aki ehhez közelebb van, annak olcsóbb a szállítás. Ezen csak ugy lehet segíteni, ha az úgynevezett szabad vásárokat az ország több pontján felállítjuk s akkor nem kell oly messzire hajtani az állatot, de mégis csak el kell szállítani. Mondom, az a panasz, amelyet a t. képviselő ur itt előterjesztett, megszűnik épen a kormánynak intézkedése folytán. Ami a termény kivitelét illeti, a terményekre vonatkozólag a földmivelésügyi ministeriumban van egy kiviteli tanács, amelyben benne van a pénzügyniinister urnák, a kereskedelemügyi minister urnák, a közélelmezésügyi minister urnák kiküldöttje és ezek adják az engedélyeket, nem pedig a minister. Én nem adok engedélyeket, hanem a kiviteli tanács határozza meg, hogy mit lehet kivinni. Ministertanácsban viszem az ügyet, a ministertanács hozzájárul és a kiszállításra ez a kiviteli tanács adja meg az engedélyeket. Minden terménynél megvan ez, hogy nem a minister adja az engedélyt, az állatoknál pedig most hozom be ezt a dolgot a szabad vásárok révén, hogy a ministert mentesítsem attól, hogy örökösen, mindennap 50—60 ember járjon a nyakára kiviteli engedélyért. Ez a legterhesebb foglalkozás. Az, amit a képviselő ur panaszol, meg fog szűnni és nem lesznek válogatások, hogy kicsoda vihet ki állatokat, hanem kiviszi az, aki a szállítást le tudta bonyolitani. Ebben voltam bátor válaszolni a t. képviselő ur interpellációjára. Mindezeknél fogva — azt hiszem — nem szükséges, hogy listát hozzak ide a Nemzet-
