Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-212

132 À Nemzetgyűlés 212. ülése .1921. évi Junius hó 21-én, hedden. amellett szólanak, hogy nem lesz oly borzasztó nagy a kiválás, mint amitől az ügyvédi kar fél. Meg kell ezt nagyon gondolni annak a bírónak, aki pályájában nem hivatalt, hanem hivatást látott, aki lelkének teljes ideáljával, teljes erejével állott az igazságszolgáltatás szolgálatában, mert ez a biró nemcsak azért állott oda, hogy fizetést kapjon, hanam valami magasabb, nemesebb erkölcsi ok vezette, ami még ma is fennáll, mert ha nem állana fenn, ma már nem volna egy biró sem. Az a biró keresi ma is az igazságot, rögziteni akarja ; amikor pedig azt az igazságot rögziti, a legszebb, a legnagyobb, a legtökéletesebb ideális mnnkát végzi, mint ahogyan ma végzik valósággal koplalva. De ekkor is idealista, mert soha nem vezetheti őt egyéb mint az, hogy erkölcsi okokat lát a maga Ítélkezésének kiforrásánál és nem vár soha más jutalmat, mint azt, hogy Istene és lelkiismerete előtt önmagában megdicsőüljön, még ha nyomor, koplalás között is. Anyagi okok is ellene szólnak annak, hogy a biró, ha ebből a javaslatból törvény lesz, azonnal máshol helyezkedjék el és ügyvédnek menjen. Ne méltóztassék ettől sem olyan nagyon félni. Nem fog ez se bekövetkezni. Mert ha annak a bírónak nincs meg az a biztos bázisa, amit mint ügyvéd megragadhat, abból a csekély nyugdíjából, amelyet eltávozása után élvezni fog, ugy sem tudja magát fentartani. Következésképen csak akkor mehet át más pályára, ha ott teljesen biztos a megélheiése. Tehát nemcsak erkölcsi, hanem anyagi okok is ellene szólnak annak, hogy valami ^rettenetes nagy ügyvédi pályára való tódulástól kellene félni. Hiszen a berendezkedés sem oly könnyű dolog. Ha nincs megfelelő klientélám, amire számíthatok, ugyebár nagyon valószínű, hogy inkább ezt a biztos nyomort választom, ezt a kis kenyeret, semhogy fantazmagrióák után fussak valahol valami nagyot remélve. Azt mondja továbbá a javaslat, hogy ennek intézkedései, ha törvényerőre emelkednek, nagyobb veszéllyel nem járnak, a kiválás nem lesz olyan óriási. Magam is ezt vallom, hiszen emellett érveltem most. De az éremnek két oldala van. Nemcsak azokra kell gondolni, akik bent vannak, hanem ha a succrescentiát megbénítjuk, nem lesz kellő növekedés. Mert, ha a biró ma még itt is marad, mert nem tud másutt elhelyezkedni akár erkölcsi, akár anyagi okokból, nem tudjuk a következő generációt bevinni az igazságszolgáltatás csarnokába, inert nem fog jönni a fiatalság, máshol keresi a maga megélhetését, hiszen természetes dolog, hogy éhbérért nem fog erre vállalkozni. Hiszen a XX. században olyan ideálizmust várni, hogy valaki a koplalás iránti szeretetből jöjjön erre a pályára, úgyszólván lehetetlenség. Számolni kell a tényekkel. Emberek vagyunk valamennyien, akiknek anyagi gondjaik vannak, akik esznek és élnek. Ezeket megfelelően kell segíteni, mert ha ezt nem tesszük lehetővé, akkor a succrescenctia okvetlenül be fog száradni és nem lesz a jövő generációban olyan testülete a birói karnak, amely méltó lenne arra, hogy igazságot szolgáltasson, mert a selejtes, gyengébb elemek, akik nem tudnak máshol elhelyezkedni, azok fognak erre a pályára jönni és hogy ez milyen veszélyt rejt magában, azt hiszem, ahhoz minden kommentár felesleges és ezt nekem taglalnom nem kell. (Igaz! Ugy van!) Azután azt mondja a javaslat az 1. § megokolásában, a 6., 7. és 8. bekezdésben, hogy nem akar a javaslat túlmenni eredeti célján és nem szándékozik előidézni, hogy az ügyvédi pálya ennek következtében túlságosan elárasztassék, mert ha ez bekövetkeznék, ugy nemcsak a birák érdekében elérni kívánt cél válnék illuzóriussá, hanem az ügyvédek megélhetése is a jövőben nagymértékben kétes lesz. Amint kifejtettem, ettől nem kell félni, mert ez ugy sem fog bekövetkezni. Ha biró nem fogja megtalálni künn sem azt a reményt, hogy meg tud élni, akkor nem fogja elhagyni azt a kevés, de mégis biztos fizetést nyújtó állását. Ha pedig megvan a maga biztos bázisa, akkor e nélkül a törvényjavaslat nélkül is elmegy és ott fog elhelyezkedni, ahol a megélhetését megtalálja. A jelentés hetedik bekezdése ezeket mondja (olvassa) : »Ez az indok vezette a bizottságot arra a módosításra is, hogy az igazságügyministerium fogalmazói szakába beosztott tisztviselőknél a VII., vagy ennél magasabb fizetési osztály követelményét a törvény szövegébe felvette, — valamint a javaslat eredeti szövegével ellentétben a bírósági titkárok és jegyzőkre nézve a törvény kedvezményét ki nem terjesztette.« A javaslatot ebben a formában el sem tudnám fogadni. Mert én nem helyezkedhetem arra az álláspontra, hogy annyira cinikusak legyünk, hogy a fiatalságot zárjuk el a más pályára való lépéstől csak azért, mert különben az igazságszolgáltatás csődöt mond, tehát a fiatalságot nem engedjük el, hanem itt tartjuk és kényszeritjük, hogy valósággal koplalva, éhbérért tovább szolgáljon. Ez a legnagyobb fokú cinizmus. Ha az állam erkölcsöket akar, akkor az államnak magának kell az elsőnek lenni, aki az erkölcsöket hirdeti, de nemcsak hirdeti, hanem lehetővé is teszi, hogy az állampolgárok azt az erkölcsöt gyakorolják. Az államnak kell elsősorban jó példával előljárni, mint tanítónak, mint mesternek, hogy a gyermek megtanulja a mesterségét ós erkölcsös legyen. Ilyen erkölcsi indokokat, felhozni én szerintem lehetetlenség. Én a legmesszebbmenő módon támogatnám ezt a javaslatot, ha látnám belőle kicsillanni azt, hogy igenis akar nyújtani annyit a birói karnak, amennyit a munkája révén megérdemel. De elzárni az aljegyzőket, akik már régebben vizsgáztak, akik önálló hatáskörrel vannak felruházva, akik majdnem ugyanazt a birói munkát végzik mint a biró, de kevesebb fizetésért,