Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-212

128 A Nemzetgyűlés 212. ülése 1921. évi június hó 21-én, kedden. kiéhezetten, sápadtan, rongyos ruhákban ülnek ott a birói pulpituson akkor, amikor Ítélkeznek egyeseknek vagy egész tömegeknek boldogsága, szerencséje vagy szerencsétlensége felett s ezt rendszerint korgó gyomorral teszik meg, mert hiszen talán reggelire sem telt nekik, vagy amikor azon gondolkozik, hogy azt a könnyűszerrel megszerzett milliót egyik vagy másik siebernek odaitélje, akkor szorongó szivvel gondol arra, vájjon lesz-e neki meleg étele, vagy hogy melyik az a legkedvesebb emléktárgya, amelytől meg kell válnia, csak azért, hogy feleségének és gyermekeinek a legszükségesebbeket megszerezhesse. Ilyen körülmények között nekünk régi mulasztást kell pótolnunk akkor, amikor ezekről gondoskodunk. Es amikor tisztelettel bejelentem, hogy ezt a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom, ugyanakkor arra kérem az igen t. igazságügyminister urat, hogy jól gondolja meg azt, hogy ezzel a javaslattal, amellyel szerintem csak a bíróság egyes tagjain segítünk, de magán a bíróságon egyáltalán nem segítünk, (ügy van ! a szélsobaloldalon.) hozzon olyan kautálékat is, hogy mielőtt ez a törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, olyan intézkedéseket tegyen a kormány összes tagjainál, hogy a bírákat nem engedi el erről a pályáról, hanem még inkább azokat az értékes jogászelemeket is odacsalogassa, t amelyek ma nincsenek ott. Én ugyanis nem képzelem, hogy ez a törvényjavaslat segíteni fog a bíróságon, épen azon nagy elkeseredésnél fogva, amely ma a bíróság tagjai között nagyon jogosan uralkodik, mert hiszen éhbérért dolgoznak, és pedig nemcsak a hivatalos óráik alatt, hanem láthatjuk, hogy ha kijönnek a hivatalos helyiségből, aktacsomókkal mennek haza és még arra sincsen idejük, hogy a családjukkal foglalkozzanak, s egész éjjeleket átdolgoznak, hogy az igazságkereső közönség igényeit kielégíthessék. Meg kell mondanunk azt, hogy az V. rangosztálybeli birónak összes havi dotációja, amit kézhez kap, összesen 2700 koronát tesz ki. Ezzel szemben nézzük a legutolsó városi díjnokot, akinek a jöveolyan, amely vetekszik a tábla elnökével, vagy nézzük az ügyvédjelöltet, aki még egyáltalában nincs készen, s aki fixfizetéskép, részben ajándékkép olyan jövedelemhez jut, amely három-négy curiai biró összes jövedelmének megfelel. Ilyen körülmények között be fog következni az az eset, hogy épen a bíróság munkabíró, fiatalabb, középkorú tagjai hagyják ott a bíróságot, mert remélhetik, hogy munkabírásuk, amelyet az állam érdekében odaáldoznak, az ügyvédi pályán meg fogja hozni a maga gyümölcseit. S akkor kik maradnak a bíróságnál? Azok az öregek, akik ma csak azért szolgálnak, nehogy nagyobb nyomornak legyenek kitéve azáltal, hogy nyugdíjban kell lenniök. Ottmarad továbbá az a hadivizsgás ifjúság, aki minden előképzettség nélkül, könnyebb vizsgákkal, nem mer elmenni a szabadversenyü ügyvédi pályára. Az Isten óvjon attól, hogy az ilyenek kezébe kerüljön az a magyar igazságszolgáltatás, amely párját ritkítja, amelyre büszkék lehetünk. Méltóztassék gondolkodni ezen. Kern képzelem, hogy azok is meg fogják találni a számításukat, akik otthagyják a birói pályájukat. Mert nyíltan kimondom, hogy ez igy van hogy egész más a helyzet, mint ahogy gondolják. Minket ügyvédeket a gyakorlati életre nevelnek az első perctől kezdve, ahogy az ügyvédi irodába belépünk. A biró az ügyvédektől készen kapja az anyagot és inkább csak theoretikus jogász, aki az ő igazságát, ítéletét át akarja ültetni a gyakorlati életbe. Nem képzelem azt, hogy az a biró, aki tiz-tizenöt évet töltött el a tiszta g keresésében, meg tudja állni a versenyt ott ma, mert elmúlt az a mögöttünk álló konjunkturális idő, az ügyvédi pálya ma már nem olyan rózsás, mint azt sokan gondolják. Sajnos, én is osztom azt, amit Virter képviselőtársunk kifejtett, hogy ma már az ügyvédség nem az a hites ügyvédség, nem az a díszes pálya, ami volt. Ma, sajnos, mikor a perekből megélni nem lehet, az ügyvédkedésre elmondhatjuk, hogy bizony cenzálkodási pályává lett. Nem képzelem, hogy azok a tisztalelkü emberek ebbe a miliőbe bele tudnak illeszkedni, s akkor a törvényjavaslat ismét nem éri el a célját, mert azok a bírák, akik otthagyják a birói pályát, nyomorogni fognak ezentúl is, ezen a pályán is. Azt kérném tehát, hogy az igazságügyminister ur hasson minden erejével a kormány tagjaira, hogy állapítsanak meg a bíráknak egy olyan külön státust, amelynek a mintája megvan Angliában. Tudjuk, hogy ott békében olyan fizetést kaptak a birák a legalacsonyabb rangban is, hogy nem lehetett hozzájuk férni, ami biztos támasztéka volt annak, ,hogy az angol birót megközelíteni nem lehet. Én nyíltan kimondom, hogy csodálom a mi bíróságunkat, hogy Magyarországon — leszámítva azt a két esetet, amely évtizedekkel ezelőtt történt — magyar birót. nyomorúságos helyzete dacára, nem lehetett megvesztegetni. Tasnádi Kovács József: Éljenek a magyar bírák ! Waigandt Antal: Felhozok egy esetet. Egy jóbarátomról van szó, akinek a csekély jövedelme a VIII. rangosztályban hogyan lett volna elegendő december 24-éig, amikor a szeretet ünnepét üljük. Gyerekkori jó barátom volt az illető s azt mondta, hogy nem tudja, kogy holnap lesz-e ebédje, mert nem tudta megtagadni négy-öt gyermekétől, hogy ne juttassa nekik azt az ajándékot, amely karácsonyra a legutolsó koldus gyereket is megilleti. Mint jó barátja megreszkiroztam, — hangsúlyozom, hogy megreszkiroztam — hogy azt mondottam neki, hogy rendelkezésedre áll a tárcám. S ő megharagudott ezért, hogy hogyan képzelem, hogy ügyvédtől ! valaha is elfogadjon kölcsönt. Ez a magyar bíróság,