Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-206

642 A Nemzetgyűlés 206. ülése 1921. évi június hó 10-én, pénteken. séges ahhoz, hogy valaki egy állam életét vezethesse, az államban a jogot, a jogeszmét képviselje. Ha ezt a fenköltséget nem látja az ember, ha a legmagasabb helyen is azt tapasztalja, hogy a jog tisztelete megingott, hogy a jognak, a jogeszmének tisztelete pillanatnyi érdekek szerint igy, ugy és amúgy változik, akkor megint meg van a további ok, hogy az ország elzülljék. Nem valami népszerű téma az, amikor ma valaki itt a mozidolgokról beszél. Egyének érdekében nem akarok szót emelni. Pedig nem egyetlen, hanem igen sok eset van, ahol valósággal megdöbbentő az, ami történt, amely esetekkel szemben, miután megtörténtek, mégis folytonosan kifogásokat, cáfolatokat hallunk, hogy nem történt senkin sérelem, hogy nem vontak el senkitől jogot. Mikor ezzel szemben viszont azt látjuk, hogy abban az Apolló-moziban vagy másikban más ül, mint aki azelőtt ült, nem az ül, aki évtizedek munkájával azt megcsinálta, hanem valaki, aki érdemet nem szerzett rá, akkor minden ok és minden jog megvolna arra, hogy ezekért az egyénileg is súlyos sérelmekért, amelyek egy egész organizmust bolygatván meg, az egész organizmusnak veszélyeztetését, romlását, rothadását jelzik, szót emeljünk. De nem ehhez akarok szólni, hanem a kérdésnek ahhoz a kissé cinikus beállításához, hogy az államnak joga van ahhoz, hogy ezt, és pedig egyesek vagy klikkek érdekében tegye. Az állam mindenesetre mindenható . . . Rassay Károly : De nem a kormány ! Rupert Rezső : ... és mindazt, amit a természet neki megenged, megteheti. Cselekvésének azonban vannak bizonyos korlátai : a nagy erkölcsi törvények és az életnek nagy törvényei. Az állam az erkölcsi rend talajáról nem léphet le, mert az államot, amely olyan hatalmas, hogy polgárainak életét is követelheti áldozatul, viszont köti az erkölcsi rend abban, hogy igen, de önmagáért, az egész államért kivánhatja csak az életet, nem pedig a kiváltságos osztályokért vagy egyénekért. Ezzel a mozi-dologgal is igy állunk. Az állam, a kormány a maga erkölcsi talaján, az erkölcsi törvények határai között akkor maradt volna, ha azt mondja: minthogy az én engedélyezésemtől függ az, hogy ezek a mozik létezzenek, boldoguljanak, én ezeket a mozikat az én állami akaratommal, hatalmammal elveszem. Tehette volna ezt, viszont azonban kötelessége lett volna a maga javára elvenni, állami privilégiummá nyilvánitani. Rassay Károly : De ezt is csak a törvényhozás csinálhatja! Rupert Rezső : Megtehette volna, természetesen csak törvényhozási utón, hogy azt mondja : nem egy altábornagynak vagy egy tisztviselő unokahugának adom, aki el van látva, nem egy rokkanttól veszem el és odaadom dúsan ellátott magánegyénnek, hanem itt vannak a háború elesettjei, az élet kivetettjei, a hadirokkantak, özvegyek, árvák, ezeknek adom, hogy a legkisebb falu hadiárvája stb. is részesüljön belőle, a jognak a hasznaiból. Nagyon szép, erkölcsileg is helyes intézkedés lett volna azt mondani, hogy állami privilégiummá nyilvánítom a mozgófényképelőadások jogát, egyúttal azonban annak haszonélvezetét átengedem azoknak, akikkel szemben a nemzet hálával tartozik, akikkel szemben ez a hála nemcsak jogi, hanem erkölcsi kötelesség is. Mondhatta volna, boldoguljatok belőle, mert én, az állam, magam úgysem tudom kellőleg leróni máskép tartozásomat. Hogy akkor, amikor ezek a kisemberek, a kiskatonák, a hadnagyocskák, az őrmesterek, káplárok fóllábbal, félszemmel járnak, és szegényeknek a betevő falatjuk sincs meg, nem az a rokkant hadnagy, nem a rokkant káplár, nem a rokkant vagy vak közkatona kapja meg a mozit, hanem egy ugy-amugy mégis csak jól ellátott altábornagy, aki megérkezik oda autón, mire az a kis féllábú tisztecske bilétákat osztogat vagy jegyeket szed, ha ez moralitás: akkor nem tudom, miképen állunk ezzel a moralitással. Itt nem lehetséges más, mint az, hogy az állam a maga hatalmát az erkölcsi rend korlátain belül érvényesítvén, ezzel a jogával igenis ugy éljen, hogy az erkölcsi rend törvényeibe se ütközzék és ha igy él, mert elég hatalmas arra, miután az ő pivilégiuma milliárdokat fog jelenteni, akkor módjában van azokat a beruházásokat is megtéríteni, amelyek ezzel az igénybevett hatalmas nagy joggal, ezzel a kommasszált joggal, ezzel a privilégiummal szemben alig jelentenek pár milliócskát, és akkor azon az elven sem esik sérelem, amely a mai kapitalista rend főhitvallása, hogy a magántulajdont tiszteletben kell tartani. Mert azzal a rosszhiszemű naivitással, amellyel a belügyminister ur idejön, hogy az államtól, a kormánytól függ a rendelet szerint, hogy kinek ne adjon játszási engedélyt, ezt a negatívumot megtenni pozitívummá, hogy viszont ezen az alapon joga van neki a magántulajdonba is gyökeresen és erősen belenyúlni, igazi kormány férfiúnak operálni nem lehet. Rendőri utón magántulajdon felett rendelkeznek. Nem nyíltan csinálják, — mert nem lévén becsületes munka, nem is lehet nyíltan csinálni — hanem azt mondják, hogy nem adunk tovább játszási engedélyt. Az anyagi következményeket azután egyszerű lakásügyi adminisztrációvá degradálják, a kártalanítás nyílt szabályozása helyett ugy csinálják, hogy bár direkt nem parancsolják meg, hogy a régi jogosult adja oda felszerelését, magántulajdonát, a vagyonát, de olyan kényszerhelyzetbe hozzák, hogy nem lehet egyebet tennie. Hogy ily kényszerhelyzetben mit jelent az az itt-ott tett ministeri nyilatkozat, hogy kártalanításra igénye van a régi jogosultnak, künnyü elképzelni. Ha valakinek, ugy egy ilyen szegény, nyomorult nemzet, egy ilyen sorscsapások alatt nyögő nemzet kor-