Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-206

A Nemzetgyűlés 206. ülése 1921, például kötelessége a pénzügyi jognak káros szabályozását is érveivel megakadályozni, mert a pénzügyminister nem lehet mindig a jurisztikai tekintetek iránt érzékkel, neki lett volna kötelessége befolyását -érvényesíteni pl. akkor, mikor az adókivetés, illetve behajtás olykép szabályoztatott, hogy azt a jogorvoslat sem gátolhatja. A pénzügyi törvények intézkedései alapján egyegy adóügyi közeg pl. túlozva, igazságtalanul állapit meg horribilis adót valaki ellen és ezt az adót végrehajtják és az adófizető vagyonát esetleg ellicitálják, pedig ez a vagyon sokszor nem olyan nagy, hogy a kivetett adót fedezni képes legyen, miért is ez az eljárás tönkreteszi az illetőt és az megszűnik adóalany lenni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Tehát a hibás szabályozás folytán az adóalanyok valóságos irtása folyik, ami ha a jelen pillanatban nem is, de később gyászos következményeket jelent, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az igazságnak tartozom azzal, hogy a pénzügyminister ur minden egyes esetben, ahol ilyen előfordul, maga beavatkozik, felfüggeszteti az eljárást és elrendeli, hogy csak a jogorvoslat bevárása után történjenek a további lépések, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) tehát a hibákat, hajlandó észrevenni és korrigálni ; ezzel azonban folyton kényelmetlen helyzetbe kerül, mert amikor neki. tulaj dónké pen nagy viszonylatokhoz van köze, amikor ő nagy távlatok szerint dolgozik, mégis arra van kényszerítve, hogy egyes kis esetekkel bibelődjék, és emiatt a nagy alkotásokra azt az energiát és tudást, ami benne van, nem érvényesítheti egészen, a közérdek szenved. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Csak egy példát akartam felhozni, hogy az igazságügyi kormányzatnak — amelyben a legkiválóbb jogászoknak kell ülniok, akik ki tudják mérni az egy-egy jogszabályban élő elveket, ki tudják számítani annak a jogszabálynak jövendőbeli hatásait, — a többi kormányzati ágakat is folytonosan figyelmeztetniök kellene : »hogyha szabályoztok egy kérdést, akkor ez a jogban igy fog kinézni és ennek a következményei ezek és ezek lesznek«. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A mi kormányzatunkban — nem véve ki Hegedüs Lorántot sem, aki nagy ember, e kormánynak a nagy embere — nincs olyan általánosságban tájékozott ember, aki a maga dolgában oly szuverénül tudjon intézkedni, hogy az abszolút jó legyen. Mert Hegedüs Loránt maga jelenti ki, — és én nem osztom e felfogását, nem tartom helyesnek •— hogy ő más tárcák dolgaiba nem avatkozik. Holott neki, akire a kormányzat nagy súlypontja nehezedik, neki, mint nagy ministernek, kötelessége, hogy a többi tárcákat irányítsa, dirigálja, hogy azoknál azt a konszolidációt, amely nélkül az egész koncepciója összedől, létrehozza. Ha a többi minister a maga dolgát jól nem csinálja, a felelősség nagy része az övé, nagy képességei őt erkölcsileg is felelőssé teszik a hibákért a nemzet előtt : ezért, ha már az igazságügyministeri kormányzat nem teszi, neki kellene belenyúlni a évi június íió 10-én, pénteícen. 637 szomszédos dolgokba. Az úgynevezett nagy kormányoknál látjuk, hogy sokszor egy-egy tárcaminist er adja meg annak a kormánynak a jellegét, mint ahogy pl. Szilágyi Dezső adta meg annak idején az ő kormányának. De ugy látom, hogy az állami élet vegytanával a kormány és különösen annak egyes tagjai különösen, nincsenek tisztában . . . Szilágyi Lajos : Vagy nem akarnak tisztában lenni ! Rupert Rezső : . . . különösen annak a jogi alkatelemeivel, és itt az igazságügyminister urnák igen hálás, igen áldásos szerepe lett volna és lenne, ha befolyását és jogtudását érvényesiti. Mit látunk a mai kormányzat jogfelfogásában ? Sok naivitást, sok dilletantizmust, amely végül is rosszhoz fog vezetni. Azt látjuk, hogy itt a belügyminister ur a maga személyének igen nagy fontosságot tulajdonit, hogy még mindig nem veszi észre, hogy a belügyi tárca igazán alkotmányos országban nem olyan túlságosan fontos. Még mindig donquichottizmus uralkodik, Folytonosan az elavult vármegyével vesződnek, azt mondván, hogy az a nemzet bástyája, hogy annak az érdeme az, hogy az ország megmaradt, stb. Szóval a romantikus közjoggal foglalkoznak. Ennek szent nevében akarják a polgári rend uralmát, a szabadságjogokat agyonszabályozni s az államot a vármegyék kis országaira tovább is felbontani, holott erről nem lehet szó. erre nincs szükség, mert az állam vegytana szerint, amióta a független bíróság intézménye megvalósíttatott, az alkotmányvédelem és a szabadságjogok védelme áthárult rá. Azóta a vármegyék egyszerű kis hivatalokká váltak, nem akarom azt mondani, hogy nem jelentős hivatalokká, mert az állami adminisztráció gyakorlása, végzése, közvetítése szempontjából teljesen nélkülözhetetlenek és fontosak, azonban mégis csak hivatalokká degradálódtak. A vármegyék nincsenek is abban a helyzetben, — és az igazat megvallva, sohasem voltak abban a helyzetben — hogy ennek az országnak az alkotmányát, vagy egyéneinek polgári szabadságát megvédelmezzék. Nem is akarták védelmezni, mert csak a rendi érdekeket védték. Magát a nemzetet, az államot megvédelmezte a .nemzet ősereje, úgyhogy az államot, a nemzetet még azok sem tudták elpusztítani, akik milliók akarata és érdekei ellenére kormányozták. Az igazságügyminister úrra az a kötelesség vár, hogy a belügyminister urnák megmagyarázza, hogy nem a vármegyék ennek a nemzetnek a bástyái, a fentartó intézményei, hanem a polgári rend ereje s a független bíróság, amint mi magunk is hosszú évtizedeken át és a legutóbbi időkben is tapasztalhattuk. Méltóztassanak visszaemlékezni a darabontidőszakra, amikor perbe fogták a nemzetnek legjobb fiait. Akkor a magyar bíróság mondta ki Ítéleteiben, hogy az, aki egy-egy törvénytelen